81 talált cikk a szállás kifejezésre

Kérdés: Az Mt. 12. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód értelmében, ha két munkavállaló egyenlő értékű munkát végez, akkor a díjazásukban nem tehető különbség valamely lényeges személyiségjegy alapján. Azonos munkáltatónál azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, a munkáltató azonos telephelyén végeznek munkát, ugyanakkor az egyik munkavállaló magyar állampolgár, a másik pedig harmadik országbeli állampolgár. A harmadik országbeli állampolgárnak a munkabér mellett biztosítva van a lakhatás is munkásszállás formájában, amelynek biztosítását törvény írja elő a munkáltató számára. Ugyanakkor a magyar állampolgárnak a munkáltató nem biztosít munkásszállást. Értelmezésünkben arra jutottunk, hogy a Magyarországon a harmadik országbeli vendégmunkásokat foglalkoztató cégeknek bizonyos esetekben kötelező biztosítaniuk a munkavállalók szállását. Ez a kötelezettség a munkavállalási engedély megszerzésének és fenntartásának feltétele. A magyar munkavállalók esetében ilyen jellegű jogszabályi kötelezettség a munkáltatókra nem vonatkozik. A szállás biztosítására vonatkozó kötelezettség nem diszkriminatív jellegű, hanem a munkavállalás feltételeihez kapcsolódó, a munkavállaló jogi helyzetét (tartózkodási engedély megszerzése és fenntartása) segítő intézkedés. A magyar jogszabályok által előírt, harmadik országbeli munkavállalókra vonatkozó, kötelező szállásjuttatás nem sérti az ekvivalencia elvét a magyar munkavállalókkal szemben. Ennek oka, hogy a két csoport jogi helyzete alapvetően eltérő: A harmadik országbeli munkavállalók számára a szállás biztosítása a tartózkodási engedély megszerzésének egyik feltétele. A magyar munkavállalókra nem vonatkoznak ilyen jogi feltételek, így esetükben a szállásjuttatás „extra” juttatásnak, béren kívüli juttatásnak minősül, amelynek az adózása a jogszabályok által meghatározott feltételekhez kötött. A két helyzet tehát nem összehasonlítható az ekvivalencia elvének szempontjából, mivel az alapul szolgáló jogi helyzetük különbözik.

Kérdés: A munkáltató – húsz év elteltével – azonnali hatállyal felmondott egy business operations vezető munkavállalójának azért, mert tíz nap alatt több alkalommal elhagyta a munkahelyét bejelentés és engedély nélkül. A munkaszerződésben az egy műszakos munkarend és a heti negyven óra munkaidő került rögzítésre. A munkáltató a távollétek időtartamának díjazását levonta a fizetéséből, majd azonnali hatállyal felmondott. Aránytalannak (ezzel együtt jogellenesnek) minősíthető-e ez a munkáltatói intézkedés úgy, hogy korábban is előfordult, engedélykérés nélkül elhagyta a munkahelyét a munkavállaló, de soha nem ment a munka rovására, és soha senki ezt nem kifogásolta, bár nyilvánvalóan volt erről tudomásuk? A távollétek soha nem befolyásolták a munkavégzést, és a munkáltató elégedett volt a munkavállaló teljesítményével. Így megvalósult-e az azonnali hatályú felmondás indokaként fennálló kötelezettségszegés? A munkáltató nem adott előzetes figyelmeztetést, írásbeli felszólítást, más munkajogi szankciót nem alkalmazott, bár bérlevonás történt. Az azonnali hatályú felmondás aránytalan intézkedés volt? Az eljárás a kettős értékelés tilalmába ütközött?

Kérdés: A munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerőpiaci viszonyokat kell figyelembe venni [Mt. 12. §]. Azaz önmagában az azonos munkakörben történő foglalkoztatás a két munkát nem teszi egyenlő értékűvé. A harmadik országbeli munkavállalók részére biztosított juttatásokat megfelelő dokumentációval és szabályzati keretekkel támasszuk alá, így elkerülve a diszkrimináció vádját. Harmadik országbeli munkavállalók hiányszakmában történő foglalkoztatására a magyar jogszabályoknak megfelelően, a kormányhivatal engedélyével van lehetőség. A szerződésben szerepel, hogy a munkáltató szállást biztosít számukra, mivel a toborzási nehézségekre tekintettel ez a foglalkoztatás feltétele. Ugyanabban a munkakörben dolgozó magyar munkavállalónak viszont nem biztosít a munkáltató ilyen juttatást. Milyen szabályzattal és dokumentációval lehet igazolni, hogy a szállás biztosítása a külföldi munkavállaló foglalkoztatási feltétele volt, és így nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek? Hogyan lehet az objektív indokokat megfelelően rögzíteni a munkaszerződésben vagy egy különmegállapodásban?

Kérdés: Az Mt. 12. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód értelmében, ha két munkavállaló egyenlő értékű munkát végez, akkor a díjazásukban nem tehető különbség valamely lényeges személyiségjegy alapján. Azonos munkáltatónál azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók a munkáltató azonos telephelyén végeznek munkát, ugyanakkor az egyik munkavállaló magyar állampolgár, a másik munkavállaló pedig külföldi, harmadik országbeli állampolgár. A bruttó fizetésük megegyezik, ugyanúgy 40 órát dolgoznak mindketten egy héten. Viszont a külföldi állampolgárnak a munkabér mellett biztosítva van a lakhatás is a gyár egyik melléképületében, és ezenfelül béren kívüli juttatásként havi SZÉP-kártya-kerettel is rendelkezik. A magyar állampolgárnak a munkáltató nem biztosít munkásszállást, illetve az élelmiszerköltségekhez sem járul hozzá a SZÉP-kártya juttatásával. Milyen fenntartható megoldással lehetne ezt a helyzetet feloldani, és biztosítani a magyar és harmadik országbeli munkavállalók egyenlő feltételeit?

Kérdés: Az Mt. 195. §-a szabályozza azt az esetet, amikor egy munkaviszonyban több munkáltató van. Szabályos-e az, ha az egyik munkáltató külön kötött határozatlan idejű munkaszerződést a munkavállalóval, majd később belépett a másik munkáltató határozott idejű munkaszerződéssel a jogviszonyba? Mi a helyes eljárás akkor, ha a határozatlan munkaviszonyt biztosító munkáltató „ki kíván szállni” a jogviszonyból? Ilyenkor beszélhetünk jogfolytonosságról, ha a másik munkáltató felkínálja a továbbfoglalkoztatást? Vagy először le kellene zárni a munkaviszonyt, és kifizetni a végkielégítést a munkavállalóknak? Szabályos-e egyáltalán a külön kötött munkaszerződés? Jogfolytonosság esetén a határozott idejű munkaszerződéseket felkínáló munkáltatónak milyen kondíciókkal kellene átvenni a munkavállalókat?

Kérdés: Egy cég Németországba gyártott gépet, ami meghibásodott. A cég vállalta a garanciában történő javítást. Az ügyvezető reggel a karbantartó lakásához ment, innen indultak Németországba, ahol két napot töltöttek el. A gép javítása kétszer 8 órát vett igénybe. A szállást a munkáltató nevére kiállított számla alapján fizették, valamint az étkezéseket is céges bankkártyával egyenlítette ki az ügyvezető. Az utazási idő beleszámít-e a munkaidőbe, a fentiek alapján a dolgozónak hogyan alakul a munkabére? Kötelező-e a napidíj fizetése, ha a dolgozónak a költségeit a munkáltató fizette, illetve ilyen esetben is adható-e napidíj?

Kérdés: Amennyiben egy, a szociális ágazatban, szociális személyes gondoskodást végző, alapszolgáltatás keretében foglalkoztatott közalkalmazott jogviszonyának betöltéséhez egy, a 81/2004. ESzCsM rendelet 16. §-ában meghatározott képzés szükséges, köthető-e tanulmányi szerződés? A jogszabályok azt írják elő, hogy a hivatkozott képzés után kiállított tanúsítvánnyal rendelkezni kell, vagy a képzésben lévőként kell a foglalkoztatást megindítani, és a tanúsítványt két év után kell megszerezni (1/2000. SzCsM rendelet). A Szoctv. 19/D. §-a lehetőséget ad a jogviszony megszüntetésére, amennyiben a kötelező továbbképzések nem teljesítettek, azonban – értelmezésem szerint – ez nem továbbképzés. A foglalkoztatás határozott idejű jogviszonyként (helyettesítő státusz) kezdődött, amely az idei évben határozatlan idejű lett. A képzésre történő jelentkezés megtörtént a határozott időtartam alatt, azonban a foglalkoztatás még képzési jogviszony nélkül jött létre. A képzés most indul, már a határozatlan idejű foglalkoztatás alatt. A képzésre történő jelentkezés munkáltatói (jogszabályi hivatkozásra alapozott) szóbeli utasításra történt. A fenntartó tanulmányi szerződést kíván kötni a közalkalmazottal, és ezt szabják feltételéül annak, hogy a képzés díját és annak járulékos költségeit megtérítsék a közalkalmazottnak. Amennyiben a foglalkoztatott a tanulmányi szerződést nem írja alá, a foglalkoztató arról tájékoztatta a közalkalmazottat, nem vállalja át az utazás és szállás költségét (a képzés szervezése a munka- és lakóhelytől 220 km-re, egyszerre 5 egymást követő napon történik több alkalommal). Az Mt. 229. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján tanulmányi szerződés nem köthető a munkáltató által kötelezően előírt képzésre (amennyiben a munkáltató kötelezte a munkavállalót). Álláspontom szerint, mivel az alkalmazás feltétele a képzés, amely ellenére a foglalkoztató felvette a közalkalmazottat, a képzés kötelező jellege miatt az Mt.-ben foglalt semmisségi ok alkalmazandó, és mint kötelező képzés, valamennyi járulékos költség kötelezően térítendő, valamint a képzésben töltött aktív idő munkában töltött időnek tekintendő. Köthető-e tanulmányi szerződés a fent nevezett, ESzCsM rendeletben foglalt képzés teljesítésére, vagy annak költségeit a munkáltatónak/foglalkoztatónak viselnie kell?

Kérdés: Az Mt. 263. §-a értelmében a munkáltató és az üzemi tanács közösen dönt a jóléti célú pénzeszközök felhasználása tekintetében. Mit kell érteni a jóléti célú pénzeszközök alatt?

Kérdés: A munkavállaló sofőr, sózott nyersbőrt szállított a teherautón, nemzetközi útvonalon. Az egyik napi pihenőideje végén, amely alatt a gépjármű utasfülkéjében aludt, észlelte, hogy egy rovar megcsípte. A csípés eredményeként súlyos bakteriális fertőzést kapott, több műtéten esett át, és tartós egészségromlást szenvedett. Kártérítési igénnyel lépett fel, mivel állítása szerint a baleset (csípés) a munkaviszonyával összefüggésben érte. Alapos lehet az igénye?

Kérdés: Költségvetési szervnél foglalkoztatott intézményvezető a 25/2017. EMMI rendelet alapján vezetőképzésre kötelezett. A munkáltatót terhelő költségeket a rendelet 13. §-a rendezi. Az utazási költségek, valamint a szállással kapcsolatos költségek kit terhelnek?