Találati lista:
171. cikk / 675 Munkaszerződés módosítása határozott időre
Kérdés: Módosíthatják-e a felek a határozatlan időtartamra szóló munkaszerződést határozott időtartamúra azzal a kitétellel, hogy a munkavállaló megfelelő feladatellátása esetén, a határozott idő lejárta után lehetőség van a munkaszerződés határozatlan idejűre történő módosítására?
172. cikk / 675 Munkaidő nyilvántartása és beléptetőrendszer
Kérdés: A cégnél, ahol sofőrként dolgozom, beléptetőrendszer lett telepítve. Adott esetben nekem hajnali 4 órától 12 óráig tart a munkaidőm. 4 óra előtt érkezem a munkahelyemre, de hiába rögzíti ezt a beléptetőrendszer, csak 4-től kezdik számolni a munkaidőt. Pedig 4-re már túl vagyok az autó megpakolásán és akkor indulok el. 12 óra után érkezem vissza, de hiába ekkor rögzíti a rendszer a belépésemet, csak 12-ig számolják el a munkaidőmet. Sőt levonnak belőle 20 perc munkaközi szünetet, amit pedig napközben nem is veszek igénybe. A hónap végére ezért, hiába rögzít a rendszer naponta 8 óránál több időt, mégis akár 1 nap szabadságot is levonnak órahiány miatt. Tanácsukat kérném, hogy jogos-e ez az egész.
173. cikk / 675 Munkáltató dolgainak elvitele bértartozás fejében
Kérdés: Az egyik munkavállalónk bejelentette, hogy megszünteti a munkaviszonyát, és mivel szerinte a munkáltató tartozik neki a túlórák kifizetésével, ezért elvitte magával a kéziszerszámokat és a munkavédelmi felszereléseket is, "váltságba", ahogy mondta. Mit tehetünk ezen munkavállaló esetében? Levonhatjuk a béréből az eszközök értékét mint kárt?
174. cikk / 675 Bérpótlék számítási alapjának meghatározása
Kérdés: Az interneten találtunk egy cikket, amelyben arról írtak, hogy a munkaszerződésben a bérpótlékok alapját le lehet csökkenteni az alapbér mértéke alá. Kérnénk a megerősítésüket, hogy ez valóban így van-e!
175. cikk / 675 Kollektív szerződés megszűnése reprezentativitás hiánya miatt
Kérdés: Kollektív szerződést kötöttünk pár évvel ezelőtt a szakszervezettel. Ezt követően alakult egy újabb, és a korábbi szakszervezet kezdte elveszíteni a népszerűségét, tagjait. Mi történik a kollektív szerződésünkkel, ha leesik a taglétszám 10% alá?
176. cikk / 675 Munkabér számítása szabadság alatt
Kérdés: Bruttó 210 000 Ft a fix bérem, de szabadság miatt, ami 5 nap reggeles műszak, mégis bruttó 165 000 forinttal számolják a hónapot. A szabadság alatt miért csökken a fix bérem?
177. cikk / 675 Tévedésből kiküldött e-mail jogkövetkezményei
Kérdés: Munkavállalónk tévedésből egy ügyfélnek címzett elektronikus levelében olyan levelezést továbbított, amelyben más kollégákkal folytatott beszélgetése volt olvasható. E beszélgetésben sajnos nemegyszer gúnyosan, helyenként vulgáris kifejezésekkel illettek egy harmadik személyt (egy másik ügyfelet). Ez nyilvánvaló módon számos hátránnyal járt számunkra, ezért a munkavállaló magatartásának a szankcionálásán gondolkodunk, noha elbocsátani nem akarjuk. Milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre?
178. cikk / 675 Egy évnél hosszabb munkaidőkeret és az önkéntes túlmunka
Kérdés: A hároméves munkaidőkeret kapcsán kérdezzük, hogy mi az értelme az egy évnél hosszabb munkaidőkeretnek, ha a rendkívüli munkaidő mértékét évente kell figyelembe venni, és a heti munkaidőre vonatkozó maximális mértéknek is éves átlagban kell megfelelni? Ha így az elszámolás alapja végül is egy év, akkor mi az előnye, ha egy évnél hosszabb a munkaidőkeret?
179. cikk / 675 Végkielégítés összegének mérséklése
Kérdés: Cégünk nagyon rossz anyagi helyzetben van, mondhatni napról napra élünk, közel a csőd. Ebben a helyzetben létszámcsökkentésről döntöttünk, és az egyik olyan munkavállalónktól is meg kívánunk válni, aki már huszonegyedik éve nálunk dolgozik, ráadásul a nyugdíjig három éve lenne hátra. Van-e ebben a helyzetben olyan szabály, ami a végkielégítés összegét méltányosságból mérsékli, ugyanis egészen egyszerűen nem tudjuk kifizetni az összeget?
180. cikk / 675 Éjszakai munka és készenlét elszámolása munkaidőkeretben
Kérdés: Ha a munkavállaló a munkaidőkeret alatt éjszaka is dolgozik, akkor ezt nem kell még pluszban elszámolni neki (15%-os pótlék), hanem csak beleszámítani ezeket az órákat is a munkaidőkeret alatt ledolgozható óraszámba? Ugyanez felmerül a készenlét kapcsán is. Ha készenlétet rendelnek el a munkaidőkeret alatt, és ezalatt túlórái lesznek, azt is bele kell számítani a munkaidőkeret óraszámaiba? Ezekben az esetekben a rendkívüli munkavégzésért járó pótlékot csak akkor kell kifizetni, ha a munkaidőkereten felüli óraszámot rendelik el?
