Döntőbizottságról a bíróságra – eljárási szabályok

Kérdés: Kormányzati szolgálati jogviszonyom saját kérésemre 2019. május 11-én felmentéssel megszűnt. A jogviszonyomat megszüntető kormányzati igazgatási szerv jogellenesen állapította meg a végkielégítésem mértékét. A megszüntető okiratomat a Kit. alapján állította ki, de a végkielégítésem mértékét a Kttv. alapján állapította meg (egyhavi illetményemnek megfelelő összeget négyhavi helyett), ezért a Közszolgálati Döntőbizottsághoz fordultam. A Döntőbizottság a panaszomnak helyt adott, és kötelezte a kormányzati igazgatási szervet, hogy 15 napon belül fizesse meg az elmaradt háromhavi végkielégítésemet. A határozat ellen 30 napon belül jogorvoslattal lehet élni. Arra való tekintettel, hogy a 15 nap már lejárt, és egyetlenegy forintot sem kaptam a megítélt végkielégítésből, valamint a jogorvoslati határidő lejárta "vészesen" közeleg, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg a kormányzati igazgatási szerv jogorvoslattal él a Döntőbizottság határozata ellen. A Döntőbizottság által lefolytatott vizsgálat egy esetleges per során rövidíteni fogja a bírósági eljárást, vagy egy évekig tartó eljárás elé nézek? A fellebbezésnek a Döntőbizottság által részemre megítélt összeg kifizetésének van-e halasztó hatálya? Fellebbezés esetén a Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz kerül át az ügyem? Kell-e jogi képviselőt keresnem, vagy hivatalból fognak kirendelni? Kit terhel a perköltség? Mi történik az után, hogy fellebbeznek a Döntőbizottság határozata ellen?
Részlet a válaszából: […] ...69/2019. Korm. rendelet 25. §-ának (1) bekezdése alapján a Döntőbizottság határozata a jogorvoslati határidő leteltét követő naptól kezdve végleges, ha egyik fél sem terjeszt elő keresetet. Ennél korábbi időpontban is véglegessé válhat a határozat, ha a fél lemond...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 4.

Elutasított pályázat – a jogorvoslat lehetősége

Kérdés: Pályázatot adtam be egy állami szerv által közzétett álláshirdetésre. Amikor érdeklődtem a cégnél, azt a választ kaptam, hogy a pályázatomat elutasították. Többször kértem, hogy indokolják meg a döntést egy személyes találkozón, de választ nem kaptam, noha véleményem szerint a pályázati feltételeknek megfelelek. Az állást azóta sem töltötték be, a pályázat fenn van a honlapjukon. Ha van legalább egy olyan pályázat, amely megfelel a kiírt feltételeknek, köteles a munkáltató az állást odaítélni? Megteheti egy állami szerv, hogy indoklás nélkül utasít el egy pályázatot, miközben nem hirdet nyertest, az állás továbbra is betöltetlen? Tehetek-e bármit az állás elnyeréséért?
Részlet a válaszából: […] Szerződéskötésre (kinevezésre) a munkáltató akkor lenne kötelezhető, ha a felek előszerződést kötöttek volna. Ezt – akár a munkaszerződést – írásban kell megkötni, és rendelkezni kell benne a majdani munkaszerződés lényeges feltételeiről (Ptk. 6:73. §, Mt. 31....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Késlekedés biztosítási intézkedés elrendelésével és végrehajtás foganatosításával kapcsolatban

Kérdés: Munkaügyi bíróság jogerősen megítélt 500 000 Ft nem vagyoni kártérítést kamatok nélkül, de a biztosítási intézkedésre vonatkozó kérelmemnek csak évekkel később adott helyt, és a végrehajtási költségek előlegét is csak a végrehajtási kérelem benyújtását követő 8 hónappal utalta el a végrehajtónak (költségmentességem volt). Ennek, valamint a végrehajtó késlekedésének az eredménye az lett, hogy a munkáltatómnak már nem maradt végrehajtás alá vonható vagyona addigra, amíg a végrehajtást foganatosítani lehetett volna, így a pénzt nem kaptam meg. A végrehajtó vagy a bíróság, amelyik nem tartotta a törvényi határidőket, lehet felelős ezért?
Részlet a válaszából: […] ...személy bíróság bírái tekintetében az általános munkáltatói jogkört gyakorolja. A kártérítési keresetnek előfeltétele a rendes jogorvoslat kimerítése [Ptk. 6:549. § (1) bek.].A végrehajtói jogkörben okozott kárért való felelősségre szintén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Bíróság perelhetősége eljárása miatt

Kérdés: 2004-ben lettem rokkantnyugdíjas, de a rokkantsági ellátás és az elmaradt munkabér közötti különbözetre vonatkozó járadék iránti igényemnek a bíróságok nem adtak helyt, nem vették figyelembe a becsatolt bizonyítékaimat; ráadásul mintegy 18 évnyi pereskedés után elfogultságot is bejelentett a bíróság. Most töltöm be az öregségi nyugdíjkorhatárt; a járadékigényt most tudom valakivel szemben érvényesíteni? A bíróságokat tudom perelni a korábbi eljárásuk miatt?
Részlet a válaszából: […] ...személy bíróság bírái tekintetében az általános munkáltatói jogkört gyakorolja. A kártérítési keresetnek előfeltétele a rendes jogorvoslat kimerítése [Ptk. 6:549. § (1) bek.]. Ennek előfeltétele, hogy a bírósági peres eljárás elhúzódása miatt még...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Szóbeli munkaviszony-megszüntetés próbaidő alatt

Kérdés: Néhány napja kezdtem az új munkahelyemen egy ruházati üzletben. A munkaszerződésemben három hónap próbaidő kikötésére is sor került. Egy hét munkavégzés után bejött egy úr, aki a bolt új üzemeltetőjeként mutatkozott be, majd közölte velem, hogy mivel átvette a boltot, nem tart igényt a munkámra, ugyanis neki egy munkavállaló (a kolléganőm) is elegendő, és mivel én próbaidős vagyok, ezért össze is pakolhatok, délután haza is mehetek, többet nem kell bejönnöm. Előtte arról senki nem szólt nekem, hogy változni fog a munkáltató személye. A munkáltatóm képviselője (aki még annak idején a felvételemet intézte a cégnél) arról tájékoztatott telefonon ezt követően, hogy a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos hivatalos papírokat (feltételezem, a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást és az igazolásokat) a következő héten postázzák. Nem tartom ezt az eljárás tisztességesnek, ezért kérdezném, mit tehetnék Önök szerint?
Részlet a válaszából: […] ...megszüntetésének jogkövetkezményei iránt (Mt. 82. §) munkaügyi pert indíthat, és mivel a szóbeli közlés nem tartalmazta a jogorvoslati kioktatást, az egyébként irányadó harmincnapos keresetindítási határidő "kitolódik": a megszüntetés napjától...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 14.

Bírság levonása a munkabérből

Kérdés: Német bejelentett forgalmi rendszámú tehergépkocsit vezettem Hollandiában, és egy alkalommal, amikor a kötelező pihenőidőt töltöttem, szabálytalan parkolás miatt bírságot szabtak ki. A bírságot a cégcsoport német tagvállalata kapta, mivel ő a gépjármű tulajdonosa. Az esetet bejelentettem a magyar munkáltatómnak, azzal, hogy nem értek egyet a bírsággal, mert szabályosan parkoltam. Ennek ellenére a bírsággal szemben nem éltek jogorvoslattal, hanem a munkáltatóm a következő fizetéseimből levonta annak összegét. Jogszerű ez?
Részlet a válaszából: […] A munkabérből való levonásnak kizárólag az alábbi esetekben lehet helye:a) jogszabály alapján,b) a levonásmentes munkabérrészig végrehajtható határozat alapján,c) a munkáltató saját követelése kielégítése érdekében,ca) a levonásmentes munkabérrészig – a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Közfoglalkoztatási jogviszony azonnali hatályú megszüntetése

Kérdés: Közfoglalkoztatottként dolgoztam, 2017. március 6-ától betegállományba kerültem, és folyamatosan táppénzen voltam. 2017. november 9-én kórházi kontrollon voltam, majd november 10-én a háziorvos a beutalót kiadta a CT-re, az orvos ekkor még táppénzes papírt nem adott. December 6-ára kaptam időpontot, december 7-től február 28-ig kórházban feküdtem. Ez idő alatt – valószínű a közfoglalkoztató kérésére – 2017. október 31-én "keresőképessé váltam", és az ezután következő időszakot igazolatlan távollétként kezelték. A következő időpontra már családtagom ment a táppénzes papírért, melyet az asszisztens kiadott, de nem közölte vele, hogy keresőképes vagyok. Jogviszonyomat 2017. október 31-én megszüntették azonnali hatállyal, felszólítást előtte sem szóban, sem írásba nem kaptam. 2017. december 19-én egy közalkalmazottal kiküldték aláírásra boríték nélkül a közfoglalkoztatási szerződést, de kórházi kezelésem miatt családtagommal íratták alá (ő a saját nevét írta az iratra). A munkavállaló helyett más is aláírhatja-e a szerződést? Családtagom nevével érvényes-e a szerződés felmondása? A szerződés megjegyzésébe indokként beleírták, hogy nem vettem fel a munkát, illetve magatartási problémákat tüntettek még. Sztrókos betegként, elferdült szájjal, alig mozgó kézzel milyen magatartást gyakorolhattam volna? Így váratlanul itt maradtam a kórházi ágyon társadalombiztosítási jogviszony és fizetés nélkül. Hova fordulhatok egyáltalán, van-e még rá idő?
Részlet a válaszából: […] ...Ebből következően már nincs lehetősége az ügyben bírósághoz fordulni. Még akkor sem, ha esetleg a megszüntető irat nem tartalmazott jogorvoslati kioktatást, ugyanis a 6 hónapos határidő, mely ilyen esetekben "felülírja" a 30 napos keresetindítási határidőt [Mt. 22...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 15.

Bíróság megnevezése a jogorvoslati kioktatásban

Kérdés: Az Mt. 22. §-ának (5) bekezdése alapján a munkáltató az egyoldalú jognyilatkozatát az Mt.-ben meghatározott esetben köteles írásban indokolni, és az igény érvényesítésének módjáról, és ha az elévülési időnél rövidebb, annak határidejéről a munkavállalót ki kell oktatni. A határidőről való kioktatás elmulasztása esetén hat hónap elteltével az igény nem érvényesíthető. Feltételezve, hogy a kioktatási kötelezettség további feltételei teljesülnek, a kioktatási kötelezettség fentiek szerinti elmulasztásának minősül-e, ha a munkáltató a kioktatás során nem jelöli meg a bíróság pontos nevét, hanem ehelyett csak annyit rögzít, hogy az igény az "illetékes bíróság" előtt érvényesíthető?
Részlet a válaszából: […] ...per megindítására sor kerülhet, számos lehetőséget kellene számba vennie.Az Mt. kérdésben is idézett szövege szerint a munkáltató a jogorvoslati kioktatás körében az igény érvényesítésének módjáról, és ha az elévülési időnél rövidebb, annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Bérfejlesztésből történő kimaradás

Kérdés: Tavaly novemberben kaptam egy írásbeli figyelmeztetést, mert munkahelyemről előbb távoztam el, családi okok miatt halaszthatatlan okokból. 14 óráig tart a törzsidő, és én 13 óra 50 perckor hagytam el a munkahelyemet. A rám bízott feladatokat elvégeztem, csak a kollégáknak nem tudtam tovább besegíteni. Az írásbeli figyelmeztetésben az volt, hogy ez többször előfordult. Én a lap aljára ráírtam, hogy nem értek ezzel egyet. Azóta nem történt semmi egészen a mai napig. A mai nappal történő fizetési átutalásnál derült ki, hogy január 1-jéig visszamenőleg 12%-os bérfejlesztésre kerül sor, amiben a munkáltató és a szakszervezet megállapodott a következők szerint: február 8-ig 8%, március 8-ig +4% emelés jár. Én viszont nem kaptam semmiféle bérfejlesztést. Ha jól tudom, ez felzárkóztatás lenne az amúgy is alacsony órabéreket illetően. Kérem tanácsát, hogy van-e lehetőségem jogorvoslattal élni.
Részlet a válaszából: […] ...a béremelésből való kihagyásának. Ez azonban szintén csak az adott eset összes körülménye mérlegelésével ítélhető meg.Ilyen esetben jogorvoslati lehetőséget biztosít az Mt.: Ön bírósághoz fordulhat. Ha a béremelésből való kimaradást az egyenlő bánásmód...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 26.

Óradíj pedagógusnak

Kérdés: 20 órás oktatótanárként az intézményünk gyermekotthoni részében túlmunkát vállaltam betöltetlen állás helyére. A túlmunka kifizetéséről a gyermekotthon vezetője azt a tájékoztatást adta, hogy hétköznap 19-07 óráig az óradíjam felett 50%, a szombat-vasárnap napközbeni és ugyanebben az intervallumban ledolgozott órák után az óradíjam 200%-át kapom. Se ügyeletet, se készenlétet nem rendeltek el. A fenntartó KLIK nem fizette ki ezt a bért, pihenőidőt sem biztosítottak helyette. Az órabérem 60%-át kaptam meg éjszaka, vasárnap pedig a 200%-át. Ha nem ismerem a törvényt, a gyermekotthon vezetője pedig a fent említett tájékoztatást adta, akkor ki követett el hibát? A nagy emberhiányra való tekintettel volt, hogy folyamatosan 24, 36, 54 órákat dolgoztam. Én a beígért túlmunka-elszámolás miatt vállaltam ennyi munkát, illetve a kollégáim is. Ezt nem akarják kompenzálni a KLIK-ben. Ki a felelős ezért, hová fordulhatok jogorvoslatért? Van-e anyagi vonzata, ha munkaügyi pert indítok?
Részlet a válaszából: […] A feltett kérdésből a munkavégzés körülményei, kinevezés szerinti feltételei nem állapíthatók meg pontosan. Általánosságban fogalmazva: a betöltetlen álláshelyen rendszeresen történő munkavégzés csak a kinevezésbeli munkaidő mértékének módosításával (részmunkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 5.
1
2
3
6