Tanulmányi szerződés megszegése

Kérdés: Egy régóta húzódó végrehajtási ügyünk lezárásához kérem segítségüket. Egyik munkavállalónk tanulmányi szerződés megszegése miatt kb. másfél millió forint visszafizetésével tartozik. A tartozás kiegyenlítésére két alkalommal írásbeli felszólítást küldtünk, mellyel szemben a munkavállaló jogorvoslattal nem élt, így az közvetlenül végrehajthatóvá vált. Ennek megfelelően kérésünkre a városi bíróság a felszólítást végrehajtási záradékkal látta el, amely alapján az önálló bírósági végrehajtó azonnali fizetésre szólította fel az adóst, majd annak eredménytelensége okán idén szeptemberben végrehajtási jogot jegyeztetett be az adós tulajdonában lévő két ingatlanra. Az ingatlanok árverezésére még nem került sor. Milyen teendőink vannak, hogy hozzájussunk a követelésünkhöz? Hozzáteszem, nem célunk, hogy az adósunk elveszítse ingatlanait, de szeretnénk már rendezni ezt az ügyet.
Részlet a válaszából: […]  A kérdésből megállapíthatóan a munkavállaló tartozásánakjogcíme a munkáltatójával kötött tanulmányi szerződés megszegése miattvisszafizetendő támogatás. A törvény szerint, ha a támogatásban részesülőtanulmányait nem megfelelő eredménnyel folytatja, nem lép a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Vezető helyettesének felelőssége

Kérdés: A munkavállaló gazdasági igazgató és egyben az ügyvezető helyettese, tehát az Mt. 188. § (1) bekezdése szerintinek minősül. A helyettesítés ténye a munkaköri leírásból és az SZMSZ-ből is egyértelműen kiderül, valamint a napi gyakorlat során is megvalósul. Szervezeti átalakítás következtében a gazdasági igazgató hatásköre (aláírási, utalványozási, ellenjegyzési) jogköre csökkenni fog, de a helyettesi minősítése megmarad. Ezzel párhuzamosan a szolgáltatóegységek önálló döntési jogköre fog nőni. A gazdasági igazgató az új rendszer miatt ki akarta zárni a felelősségét több szempontból a cég működését illetően, így kifejezetten a cég elért eredménye miatt, hiszen úgy gondolja, már nem lesz az eredményre olyan közvetlen befolyással, mint jelenleg (most mindent utalványoz, vagy előzőleg ellenjegyez az ügyvezetői aláírást megelőzően), továbbá kevesebb lesz a gazdasági és szakmai kontrollja is. Véleményem szerint esetében kizárt a felelősség bárminemű korlátozása, hiszen pontosan ezen státusz miatt általános felelőssége áll fenn a társaság stratégiájáért, üzletpolitikájáért és ezáltal eredményéért is. Ezért úgy gondolom, nem mondhatja azt, hogy nem felelős a cég mérleg szerinti eredményének alakulásáért. Jól gondolom, hogy a helyettesi státusz miatt vezető állású munkavállaló semmilyen módon nem korlátozhatja a felelősségét a cégnél zajló folyamatok és az eredmény tekintetében, azaz nem csupán kifejezetten károkozás kapcsán, hanem általánosan fennáll esetében a fokozott felelősségi alakzat?
Részlet a válaszából: […] ...nem a munkáltató teljes működési területén végez tevékenységet,akkor a munkáltató eredményéért sem tehető felelőssé. Nem értünk egyet tehát akérdésben foglalt azon állásponttal, hogy az ügyvezető helyettesénekfelelőssége általánosan fennáll a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Köztisztviselő jubileumi jutalma

Kérdés: Önkormányzatunknál dolgozó egyik köztisztviselőnk 1978 júliusában kezdte a pályáját egy állami vállalatnál munkavállalóként. 1986. október 15-én került az akkori városi tanács idősek otthonához, ott időközben közalkalmazottá vált, majd 2009. január 1-jével áthelyezéssel került hozzánk, a városi önkormányzathoz, köztisztviselői jogviszonyba. Időközben nem volt egyetlen nap megszakítása sem. Jár-e neki a 25 éves jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […]  A Kjt. 78. §-a szerint 25, 30 és 40 év közalkalmazottijogviszony után jár jubileumi jutalom, a Ktv. 49/E. §-a szerint 25, 30, 35 és40 év után. Jelenleg a kérdezett személy közszolgálati jogviszonyban áll, teháta jubileumi jutalomra való jogosultsága is a Ktv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Családi pótlék a részmunkaidőben foglalkoztatott egyetemista után

Kérdés: Egy nappali tagozatos egyetemistát szeretne cégünk részmunkaidőben foglalkoztatni. A munkaszerződés megkötése előtt leendő munkavállalónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy édesanyja továbbra is jogosult lesz-e családi pótlékra, ha ő részmunkaidőben elhelyezkedik nálunk?
Részlet a válaszából: […] ...jövedelemnek minősül a három egymástkövető hónapban szerzett jövedelem [Cst. 4. § j) pont].Összességében: ha esetünkben az egyetemistára tekintettel aszülő eredetileg családi pótlékra jogosult volt, akkor – amennyiben gyermekerendszeres jövedelemmel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Üzemi tanács tagjának díjazása

Kérdés: Az üzemi megállapodásunkban szeretnénk díjazást megállapítani az üzemi tanács valamennyi tagjának, mivel sok pluszfeladatot látnak el e minőségükben, amivel segítik a társaság működését. Van erre lehetőség, vagy csak az üzemi tanács elnöke kaphat díjazást?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónál díjazás ellenében látja el. Adíjazást a munkáltató biztosítja, melynek mértékét az üzemi tanács amunkáltatóval egyetértésben állapítja meg [Mt. 64. § (1)–(2) bek.]. Amunkáltató az üzemi tanács elnökének díjazást – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Szociális szakvizsga és közalkalmazotti besorolás

Kérdés: Szociális intézményben osztályvezetői állást betöltő közalkalmazottunk diplomás ápoló főiskolai végzettséggel és szociális szakvizsgával rendelkezik. A közalkalmazotti bérbesorolásnál ez jelenti-e a "G" fizetési fokozatba történő átsorolását? Mi a munkáltató részéről csak "F" kategóriába sorolnánk az osztályvezetőt, ő azonban ezt vitatja, és a "G" osztályba való átsorolását kéri. Hogyan járunk el helyesen?
Részlet a válaszából: […] ..."szakvizsgázott szociálpedagógus" vagy"szakvizsgázott szociális szervező" cím használatára jogosító oklevélszerezhető, amely azonban egyetemi vagy főiskolai végzettséget nem tanúsít ésaz alapvégzettség szintjét sem változtatja meg [SzCsM rendelet 5. § (2) bek.,9...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Szakszervezet egyetértési joga

Kérdés: Amennyiben a társaságunk hozott egy utasítást a minden munkavállalóra kiterjedő jutalékszabályokról, de ezt nem egyeztette a szakszervezettel, akkor milyen munkajogi következményekre lehet számítani? Az utasítást június 1-jén hirdettük ki, és a szakszervezet egy hónap elteltével, közvetlenül a bérfizetési időszak előtt jelezte, hogy nem fogadják el az utasításban foglalt számítási módokat. Ilyen esetben akkor alkalmazható az utasítás, avagy sem?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató köteles döntése előtt a munkáltatónálképviselettel rendelkező szakszervezettel véleményeztetni a munkavállalóknagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedések tervezetét, így különösen amunkáltató átszervezésére, átalakítására, szervezeti egység...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Hátrányos jogkövetkezmény vagy munkáltatói kárigény

Kérdés: Egyik üzemünkben állandó gondot jelent, hogy a férfiöltözőben a szekrényeket összefirkálják a munkavállalók. A feliratokat viszonylag könnyű eltávolítani, de úgy tűnik, amíg valamilyen hatásos szankciót nem alkalmazunk, nem marad abba a firkálás. Van kollektív szerződésünk, amely szabályozza a fegyelmi eljárást is. Arra gondoltunk, hogy mivel nem tudjuk pontosan megadni, kik az elkövetők, firkálás észlelése esetén az adott műszakban dolgozó összes férfi kollégára 50%-os havi mozgóbér-csökkentést szabunk ki. Ezt a büntetést – maximum egy hónapra – megengedi a kollektív szerződés. Lehetséges ez a Munka Törvénykönyve alapján?
Részlet a válaszából: […] ...érvényesíteni (itt például a takarításiköltségeket lehet kárként követelni). Ha ugyanis a kárt többen szándékosanokozták, egyetemleges kötelezésnek van helye [Mt. 171. § (2) bek.]. Ez aztjelenti, hogy elég az egyik elkövetőt azonosítani, és tőle a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Etikai kódex véleményeztetése

Kérdés: Társaságunknál etikai kódex kerül kiadásra; a kódex alapvetően az eddig is kötelező magatartási szabályokat fogja összefoglalni, amelyek a jelenlegi piaci környezetnek megfelelően hatályosítva kerülnek a szövegbe. Vajon ilyen esetben is véleményeztetni kell-e a kódex tervezetét a szakszervezetekkel, vagy, mivel csak hatályosításról van szó, nem?
Részlet a válaszából: […] ...tizenöt napon belül közli a munkáltatóval. Ennek elmulasztásaesetén úgy kell tekinteni, mintha az intézkedéssel egyet­értene. A tizenötnapos határidőt a tervezetnek a munkáltatónál képviselettel rendelkezőszakszervezet képviselőjéhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Munkahelyi továbbképzés – túlórában?

Kérdés: Kollektív szerződésünk az alábbi szabályt tartalmazza: "A munkahelyen a munkáltató által szervezett szakmai továbbképzésekre fordított időre távolléti díj jár." Éppen most vesznek részt munkatársaink egy 60 órás tanfolyamon. Ha a napi 8 óra munkavégzés után is vannak foglalkozások, akkor nem kellene túlórapótlékot is fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...vagy nem, kötelező vagyfakultatív, munkaidőn belül vagy azon kívül szervezet,az arra fordított időre távolléti díj jár. Az egyetlen feltétel csupán annyi,hogy a képzést a munkáltató a munkahelyen szervezze. Másrészt, ahogyan akérdésben szereplő konkrét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.
1
36
37
38
46