Találati lista:
291. cikk / 535 Besoroláshoz szükséges tájékoztatási kötelezettség közalkalmazotti elmulasztása
Kérdés: Egy közalkalmazott fizetési fokozatba való besorolása az általa bemutatott – mint utóbb kiderült, hiányos – dokumentumok alapján történt meg. Kinevezését aláírta, nem vitatta. Jogviszonya próbaidő alatti azonnali hatályú felmentéssel szűnt meg. Ezt követően a dolgozó pár hónap elteltével levélben kereste meg volt munkáltatóját. Előadta, hogy utóbb előkerült, korábbi munkaviszonyait igazoló dokumentumok alapján besorolása pontatlan volt. Munkáltatójától kérte a besorolás utólagos módosítását és a helyes (magasabb) fizetési fokozat alapján járó és a helyette megállapított fizetései közötti bérkülönbözet utólagos kifizetését. Mi a követendő eljárás? Igénye három évig nem évül ugyan el, de kérdéses, hogy jogszerű-e, tekintve, hogy előnyök (bérkülönbözet-igény) szerzése végett saját felróható magatartására (a munkaügyi iratainak hiányos benyújtására) hivatkozik.
292. cikk / 535 Szabadság a felmondási idő alatt
Kérdés: Ha a munkavállalónk júniusban felmondott, és kérte, hogy adjuk ki neki a szabadságát a felmondási idő alatt, köteles vagyok-e ezt teljesíteni? Megtehetjük-e azt, hogy nem adjuk ki neki, viszont mentesítjük a munkavégzési kötelezettsége alól, majd a munkaviszony megszűnésével kifizetjük részére az időarányosan igénybe nem vett szabadságát?
293. cikk / 535 Óvodavezető által jegyzett felmentés érvényessége
Kérdés: Az óvoda vezetésére kiírt pályázat – pályázó hiányában – eredménytelennek bizonyult. A fenntartó ezt követően egy évre olyan személyt bízott meg a magasabb vezetői feladatok ellátásával, aki nem rendelkezett pedagógus-szakvizsga keretében megszerzett intézményvezetői szakképesítéssel. Az új vezető a jogviszonyomat felmentéssel megszüntette. A jogviszonyom jogellenes megszüntetése iránti perben hivatkozhatok-e a képviselő-testületi határozat semmisségére, azaz érdekeltnek vagyok-e tekinthető a képviselő-testületi határozat vonatkozásában?
294. cikk / 535 Illetményrész megvonása felmentési idő alatt
Kérdés: Közalkalmazott esetében kérdezem, hogy ha munkáltatói jóindulat alapján felmentéssel szüntetünk meg egy jogviszonyt (nem kötelező felmentési eset), a felmentési idő alatt meg lehet-e vonni a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt? Ha igen, milyen indokkal szüntethető meg? Mivel távolléti díj jár, annak része vagy nem része a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész?
295. cikk / 535 Bölcsődei dajka munkakörhöz szükséges végzettsége
Kérdés: Harminc éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen. Ha öt év múlva elmegyek korkedvezményes nyugdíjba, akkor kötelező-e a bölcsődei dajka tanfolyamot elvégeznem?
296. cikk / 535 Felmondás rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalónak
Kérdés: Cégünk által alkalmazott, és 2016. november 18. napjától rokkantsági ellátásban részesül (rokkantsági foka 50%) egy fizikai állományba tartozó dolgozónk. Munkaszerződésének módosítását kezdeményeztük, mivel nem akarjuk csak heti 20 órában foglalkoztatni a jelenlegi órabére megtartása mellett. Amennyiben nem fogadja el ezen ajánlatunkat, a részünkről történő munkaviszony-felmondás esetén jár-e neki a rendes felmondás szerinti felmentési idő és végkielégítés?
297. cikk / 535 Jubileumi jutalomra való jogosultság – a hivatásos szolgálati idő kérdése
Kérdés: Közszolgálati jogviszonyban kinevezett köztisztviselőnk hivatásos szolgálati jogviszonya a Hszt. 80. §-a (2) bekezdésének d) pontja és 86. § (2) bekezdésének e) pontja alapján felmentéssel 2018. november 7-én szűnt meg. Köztisztviselőnk kérelmezte, hogy a köztisztviselői jogviszonya létesítésekor a munkáltatói jogkör gyakorlója által a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításához ténylegesen figyelembe vett hivatásos szolgálati jogviszony 1990. november 1. kezdő időpontja helyett a Hszt. 280. §-a alapján elismert szolgálati idő kezdő időpontját, 1988. október 20-át vegyük figyelembe. Ebben az esetben ugyanis a 30 éves jubileumi jutalomra a munkáltatói jogkör gyakorlója által kinevezésében megállapított 2020. november 24. napja helyett 2018. szeptember 1. napján szerezne jogosultságot. A Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése alapján köztisztviselőnk 30 éves jubileumi jutalomra jogosító ideje kezdő időpontjának megállapításánál a hivatásos szolgálati jogviszony kezdetének mely időpontot vegyük figyelembe, az 1990. november 1-jét vagy az 1988. október 20-át? Továbbá köztisztviselőnk jubileumi jutalomra jogosító idejének megállapításakor alkalmaznunk kell-e a Hszt. 283. §-át, miszerint "Akinek a szolgálati viszonyát megszüntették, annak a 280. § (1) bekezdése szerint számított hivatásos szolgálati idejét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – kormányzati szolgálati, állami szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti, igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszony, bírói vagy ügyészségi szolgálati viszony vagy közigazgatási szervnél munkaviszony létesítése esetén a létesítendővel azonos jellegű jogviszonyban eltöltött időnek kell elismerni." Fentiek alapján mikor jogosult a köztisztviselő a 30 éves jubileumi jutalomra?
298. cikk / 535 Felmentési idő meghatározása a közalkalmazotti jogviszonyban
Kérdés: Közalkalmazottunk 40 év jogosultsági idő kedvezményével öregségi nyugdíjat kíván igénybe venni, és erre tekintettel kéri jogviszonyának megszüntetését felmentéssel 2018. szeptember 30. napjával. Kérdésünk a felmentési idő megállapítására irányul. A közalkalmazotti jogviszony megszűnése időpontjában, azaz 2018. szeptember 30-án 25 év 14 nap közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. Ez alapján 7 hónap felmentési időre lesz jogosult. Ha a felmentés kezdőnapját vesszük figyelembe (2018. március 1. napja), akkor 24 év 5 hónap 13 nap, mely alapján csak 6 hónap felmentési időre lenne jogosult. Mely esetben járunk el jogszerűen? Ha a jogviszony megszűnése napjáig közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján (25 év 14 nap) számoljuk a felmentési időt, vagy ha a felmentési idő kezdetét megelőzően (24 év 5 hónap 13 nap) eltelt közalkalmazotti időt veszünk alapul? A felmentési idő a két esetben eltérően alakul: utóbbi esetben hat, előbbiben hét hónap lenne.
299. cikk / 535 Jegyző és aljegyző – a kinevezés képesítési feltételei
Kérdés: Közös önkormányzati hivatal esetében (a két település 1700, illetve 1900 fős) a jegyző alkalmazásakor a képesítés alóli mentesítést hogyan kell értelmezni, illetve milyen végzettség szükséges a jegyzői álláshely betöltéséhez? Az aljegyző kinevezésének milyen feltételei vannak?
300. cikk / 535 Önkormányzati munkaügyi pervesztés költsége – áthárítható-e a polgármesterre?
Kérdés: A város önkormányzata két munkaügyi pert veszített, aminek az összköltsége kb. 12 millió forint. A munkaügyi per oka, hogy a polgármester indokolás nélkül kirúgta az önkormányzati hivatalnál 30 éve dolgozó két szakembert. Ilyen látványos, szakmai indokkal nem alátámasztott elbocsátáskor is az önkormányzatnak kell kifizetni a költségeket, vagy az áthárítható a polgármesterre, mivel őt többen figyelmeztették arra, hogy a pert el fogja veszteni az önkormányzat?
