83 talált cikk a szállás kifejezésre

Kérdés: Az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság karbantartó részlegéhez kerülnének átvételre az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján a jelenleg óvodáknál Mt. szerint foglalkoztatott, karbantartói feladatokat ellátó munkavállalóink. Az átadást követően az érintett munkavállalók ugyanazon a településen, de a korábbiaktól eltérő helyszínen, vagyis nem kizárólag egy adott óvodában látnák el a karbantartói feladatokat, hanem a gazdasági társaság székhelyén, telephelyein, illetve az önkormányzati intézményeknél. A feladatellátás helyének változása miatt – azzal, hogy az ugyanazon a településen belül marad – a munkavállalók élhetnek-e az Mt. 40. §-ában szabályozott felmondás jogával, és hivatkozhatnak-e arra, hogy a munkafeltételek lényeges és hátrányos megváltozása következtében a munkaviszony fenntartása számukra aránytalan sérelemmel járna vagy lehetetlenné válna?

Kérdés: Vidéki, kereskedelmi kft. munkáltató az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése szerinti folyamatban az átadó szerepét viszi. A cégnél kollektív szerződés van hatályban, az átvevő munkaadónál viszont nincs. Az átszállás időpontja 2025. november 1. Az egyik ügyvezető betegállományban van, és marad is, az átvevő cég ügyvezetője már az átadóban is tevékenykedik ügyvezetőként. Ennek során vitatja a kollektív szerződés egyéb juttatásra (SZÉP-kártyára) vonatkozó előírását, amely szerint az egyéb juttatás a teljes munkaidős dolgozót „a kifizetést megelőző hónap fizetett munkanapjai és a ledolgozható munkanapjai arányában” illeti meg. Értelmezése szerint a szabadság nem minősül fizetett munkanapnak e tekintetben, így a szabadságnapok nem jogosítanak SZÉP-kártya-juttatásra a következő hónapban. Az utóbbi hónapban már az átadó munkáltató is így számfejtett. Az átvevő munkáltató is megtagadhatja az eddig a szabadságnapokra is számfejtett juttatás kifizetését?

Kérdés: Az Mt. 12. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód értelmében, ha két munkavállaló egyenlő értékű munkát végez, akkor a díjazásukban nem tehető különbség valamely lényeges személyiségjegy alapján. Azonos munkáltatónál azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, a munkáltató azonos telephelyén végeznek munkát, ugyanakkor az egyik munkavállaló magyar állampolgár, a másik pedig harmadik országbeli állampolgár. A harmadik országbeli állampolgárnak a munkabér mellett biztosítva van a lakhatás is munkásszállás formájában, amelynek biztosítását törvény írja elő a munkáltató számára. Ugyanakkor a magyar állampolgárnak a munkáltató nem biztosít munkásszállást. Értelmezésünkben arra jutottunk, hogy a Magyarországon a harmadik országbeli vendégmunkásokat foglalkoztató cégeknek bizonyos esetekben kötelező biztosítaniuk a munkavállalók szállását. Ez a kötelezettség a munkavállalási engedély megszerzésének és fenntartásának feltétele. A magyar munkavállalók esetében ilyen jellegű jogszabályi kötelezettség a munkáltatókra nem vonatkozik. A szállás biztosítására vonatkozó kötelezettség nem diszkriminatív jellegű, hanem a munkavállalás feltételeihez kapcsolódó, a munkavállaló jogi helyzetét (tartózkodási engedély megszerzése és fenntartása) segítő intézkedés. A magyar jogszabályok által előírt, harmadik országbeli munkavállalókra vonatkozó, kötelező szállásjuttatás nem sérti az ekvivalencia elvét a magyar munkavállalókkal szemben. Ennek oka, hogy a két csoport jogi helyzete alapvetően eltérő: A harmadik országbeli munkavállalók számára a szállás biztosítása a tartózkodási engedély megszerzésének egyik feltétele. A magyar munkavállalókra nem vonatkoznak ilyen jogi feltételek, így esetükben a szállásjuttatás „extra” juttatásnak, béren kívüli juttatásnak minősül, amelynek az adózása a jogszabályok által meghatározott feltételekhez kötött. A két helyzet tehát nem összehasonlítható az ekvivalencia elvének szempontjából, mivel az alapul szolgáló jogi helyzetük különbözik.

Kérdés: A munkáltató – húsz év elteltével – azonnali hatállyal felmondott egy business operations vezető munkavállalójának azért, mert tíz nap alatt több alkalommal elhagyta a munkahelyét bejelentés és engedély nélkül. A munkaszerződésben az egy műszakos munkarend és a heti negyven óra munkaidő került rögzítésre. A munkáltató a távollétek időtartamának díjazását levonta a fizetéséből, majd azonnali hatállyal felmondott. Aránytalannak (ezzel együtt jogellenesnek) minősíthető-e ez a munkáltatói intézkedés úgy, hogy korábban is előfordult, engedélykérés nélkül elhagyta a munkahelyét a munkavállaló, de soha nem ment a munka rovására, és soha senki ezt nem kifogásolta, bár nyilvánvalóan volt erről tudomásuk? A távollétek soha nem befolyásolták a munkavégzést, és a munkáltató elégedett volt a munkavállaló teljesítményével. Így megvalósult-e az azonnali hatályú felmondás indokaként fennálló kötelezettségszegés? A munkáltató nem adott előzetes figyelmeztetést, írásbeli felszólítást, más munkajogi szankciót nem alkalmazott, bár bérlevonás történt. Az azonnali hatályú felmondás aránytalan intézkedés volt? Az eljárás a kettős értékelés tilalmába ütközött?

Kérdés: A munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerőpiaci viszonyokat kell figyelembe venni [Mt. 12. §]. Azaz önmagában az azonos munkakörben történő foglalkoztatás a két munkát nem teszi egyenlő értékűvé. A harmadik országbeli munkavállalók részére biztosított juttatásokat megfelelő dokumentációval és szabályzati keretekkel támasszuk alá, így elkerülve a diszkrimináció vádját. Harmadik országbeli munkavállalók hiányszakmában történő foglalkoztatására a magyar jogszabályoknak megfelelően, a kormányhivatal engedélyével van lehetőség. A szerződésben szerepel, hogy a munkáltató szállást biztosít számukra, mivel a toborzási nehézségekre tekintettel ez a foglalkoztatás feltétele. Ugyanabban a munkakörben dolgozó magyar munkavállalónak viszont nem biztosít a munkáltató ilyen juttatást. Milyen szabályzattal és dokumentációval lehet igazolni, hogy a szállás biztosítása a külföldi munkavállaló foglalkoztatási feltétele volt, és így nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek? Hogyan lehet az objektív indokokat megfelelően rögzíteni a munkaszerződésben vagy egy különmegállapodásban?

Kérdés: Az Mt. 12. §-ának (1) bekezdése szerint az egyenlő bánásmód értelmében, ha két munkavállaló egyenlő értékű munkát végez, akkor a díjazásukban nem tehető különbség valamely lényeges személyiségjegy alapján. Azonos munkáltatónál azonos munkakörben foglalkoztatott munkavállalók a munkáltató azonos telephelyén végeznek munkát, ugyanakkor az egyik munkavállaló magyar állampolgár, a másik munkavállaló pedig külföldi, harmadik országbeli állampolgár. A bruttó fizetésük megegyezik, ugyanúgy 40 órát dolgoznak mindketten egy héten. Viszont a külföldi állampolgárnak a munkabér mellett biztosítva van a lakhatás is a gyár egyik melléképületében, és ezenfelül béren kívüli juttatásként havi SZÉP-kártya-kerettel is rendelkezik. A magyar állampolgárnak a munkáltató nem biztosít munkásszállást, illetve az élelmiszerköltségekhez sem járul hozzá a SZÉP-kártya juttatásával. Milyen fenntartható megoldással lehetne ezt a helyzetet feloldani, és biztosítani a magyar és harmadik országbeli munkavállalók egyenlő feltételeit?

Kérdés: Az Mt. 195. §-a szabályozza azt az esetet, amikor egy munkaviszonyban több munkáltató van. Szabályos-e az, ha az egyik munkáltató külön kötött határozatlan idejű munkaszerződést a munkavállalóval, majd később belépett a másik munkáltató határozott idejű munkaszerződéssel a jogviszonyba? Mi a helyes eljárás akkor, ha a határozatlan munkaviszonyt biztosító munkáltató „ki kíván szállni” a jogviszonyból? Ilyenkor beszélhetünk jogfolytonosságról, ha a másik munkáltató felkínálja a továbbfoglalkoztatást? Vagy először le kellene zárni a munkaviszonyt, és kifizetni a végkielégítést a munkavállalóknak? Szabályos-e egyáltalán a külön kötött munkaszerződés? Jogfolytonosság esetén a határozott idejű munkaszerződéseket felkínáló munkáltatónak milyen kondíciókkal kellene átvenni a munkavállalókat?

Kérdés: Egy cég Németországba gyártott gépet, ami meghibásodott. A cég vállalta a garanciában történő javítást. Az ügyvezető reggel a karbantartó lakásához ment, innen indultak Németországba, ahol két napot töltöttek el. A gép javítása kétszer 8 órát vett igénybe. A szállást a munkáltató nevére kiállított számla alapján fizették, valamint az étkezéseket is céges bankkártyával egyenlítette ki az ügyvezető. Az utazási idő beleszámít-e a munkaidőbe, a fentiek alapján a dolgozónak hogyan alakul a munkabére? Kötelező-e a napidíj fizetése, ha a dolgozónak a költségeit a munkáltató fizette, illetve ilyen esetben is adható-e napidíj?

Kérdés: Amennyiben egy, a szociális ágazatban, szociális személyes gondoskodást végző, alapszolgáltatás keretében foglalkoztatott közalkalmazott jogviszonyának betöltéséhez egy, a 81/2004. ESzCsM rendelet 16. §-ában meghatározott képzés szükséges, köthető-e tanulmányi szerződés? A jogszabályok azt írják elő, hogy a hivatkozott képzés után kiállított tanúsítvánnyal rendelkezni kell, vagy a képzésben lévőként kell a foglalkoztatást megindítani, és a tanúsítványt két év után kell megszerezni (1/2000. SzCsM rendelet). A Szoctv. 19/D. §-a lehetőséget ad a jogviszony megszüntetésére, amennyiben a kötelező továbbképzések nem teljesítettek, azonban – értelmezésem szerint – ez nem továbbképzés. A foglalkoztatás határozott idejű jogviszonyként (helyettesítő státusz) kezdődött, amely az idei évben határozatlan idejű lett. A képzésre történő jelentkezés megtörtént a határozott időtartam alatt, azonban a foglalkoztatás még képzési jogviszony nélkül jött létre. A képzés most indul, már a határozatlan idejű foglalkoztatás alatt. A képzésre történő jelentkezés munkáltatói (jogszabályi hivatkozásra alapozott) szóbeli utasításra történt. A fenntartó tanulmányi szerződést kíván kötni a közalkalmazottal, és ezt szabják feltételéül annak, hogy a képzés díját és annak járulékos költségeit megtérítsék a közalkalmazottnak. Amennyiben a foglalkoztatott a tanulmányi szerződést nem írja alá, a foglalkoztató arról tájékoztatta a közalkalmazottat, nem vállalja át az utazás és szállás költségét (a képzés szervezése a munka- és lakóhelytől 220 km-re, egyszerre 5 egymást követő napon történik több alkalommal). Az Mt. 229. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján tanulmányi szerződés nem köthető a munkáltató által kötelezően előírt képzésre (amennyiben a munkáltató kötelezte a munkavállalót). Álláspontom szerint, mivel az alkalmazás feltétele a képzés, amely ellenére a foglalkoztató felvette a közalkalmazottat, a képzés kötelező jellege miatt az Mt.-ben foglalt semmisségi ok alkalmazandó, és mint kötelező képzés, valamennyi járulékos költség kötelezően térítendő, valamint a képzésben töltött aktív idő munkában töltött időnek tekintendő. Köthető-e tanulmányi szerződés a fent nevezett, ESzCsM rendeletben foglalt képzés teljesítésére, vagy annak költségeit a munkáltatónak/foglalkoztatónak viselnie kell?

Kérdés: Az Mt. 263. §-a értelmében a munkáltató és az üzemi tanács közösen dönt a jóléti célú pénzeszközök felhasználása tekintetében. Mit kell érteni a jóléti célú pénzeszközök alatt?