Találati lista:
691. cikk / 2499 Munkaviszony azonnali hatályú felmondásának következményei
Kérdés: Egy kolléga 2020. február 1-jén kezdett nálunk dolgozni, munkaszerződését határozott időre kötöttük, 2021. március 31. volt a szerződés vége. 2020. október 12-én beadta az azonnali hatályú felmondását, részletes indoklással a nem megfelelő munkakörülmények miatt. 2020. október 19-én társaságunk kiértesítette, hogy nem fogadja el az azonnali hatályú felmondást, mivel a felsorolt indokokat nem tartjuk elfogadhatónak, megalapozottnak. Felszólítottuk, hogy vegye fel a munkát. 2020. október 26-án a kolléga személyesen megjelent a központi irodában a kilépőpapírjainak átvételére, és tagadta, hogy megkapta volna társaságunk értesítését, így személyesen is átvetettük vele válaszlevelünket, és jeleztük, hogy vegye fel a munkát. Ő ezt megtagadta, munkavégzésre nem jelent meg. Tekinthető-e a dolgozó részéről történő jogellenes felmondásnak, hogy a felszólítás ellenére nem veszi fel a munkát? Meddig kell várni, hogy megjelenjen a munkahelyén? Kell-e ismételt felszólítást tennünk, hogy vegye fel a munkát, illetve felszólítani, hogy igazolja 2020. október 12-étől kezdve a hiányzása okát? Miként tudjuk elszámolni a 2020. október 12. óta eltelt időszakot, különösen a 12-én beadott azonnali hatályú felmondása és az értesítés kézhezvétele közötti időszak tekintetében?
692. cikk / 2499 Felmentési időre járó távolléti díj – a kifizetés esedékessége
Kérdés: Egyik munkatársunknak szeptember elején felmondással megszüntettük a munkaviszonyát, a felmondási ideje november 26-án jár le. Amunkavégzési kötelezettsége alól október 20-tól mentesítettük, ez volt az utolsó munkanapja. A felmentési időre járó bérét még ezen a napon egy összegben kifizettük. A munkavállaló ezt vitatja, és állítása szerint a november hónapra járó távolléti díja csak december 10-én lett volna esedékes, és a novemberre eső távolléti díjat a novemberi munkanapok száma alapján kellett volna meghatározni (osztószám). Helyesen jártunk-e el?
693. cikk / 2499 Ágazati szakmai pótlék és jubileumi jutalom
Kérdés: Az idén július 1-étől kifizetésre kerülő jubileumi jutalom alapjául szolgáló alapilletménybe bele kell-e számítani a pedagógusok július 1-jétől történt szakmaibérpótlék-emelését?
694. cikk / 2499 Home office közalkalmazotti jogviszonyban
Kérdés: Lehet-e a közalkalmazottaknál – függetlenül a járványhelyzettől – home office-t alkalmazni? Ha igen, kell-e ehhez a kinevezést módosítani?
695. cikk / 2499 Egészségügyi alkalmatlanság megállapításának kérdései
Kérdés: A keresőképtelen munkavállaló táppénzjogosultsága lejárt, és betegségének súlyossága miatt nagy valószínűséggel már nem várható, hogy a háziorvos keresőképessé nyilvánítja a jövőben. Keresőképtelenségére tekintettel a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosa sem tudja megvizsgálni, alkalmatlannak nyilvánítani munkakörében a munkavállalót, ebből következően a munkáltató számára nincs felmondási ok sem, ami alapján munkáltatói felmondásra kerülhetne sor, álláspontunk szerint. Az ebben a helyzetben lévő keresőképtelen munkavállaló a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak érdekében nyújtott be kérelmet az illetékes járási hivatalhoz. Ennek az eljárásnak a keretében, az ezen szerv által kiállított orvosi vélemény megállapítja a munkavállaló össz-szervezeti egészségkárosodásának és egészségi állapotának százalékos mértékét, valamint a komplex minősítést végző I. fokú szakértői bizottság összefoglaló véleménye is a munkáltató rendelkezésére áll a megváltozott munkaképesség minősítéséről, illetve a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak megállapításához. Ezen dokumentumokra hivatkozással azonban a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosának véleménye hiányában a munkáltató jogszerűen szüntetheti-e meg egészségügyi alkalmatlanságra történő hivatkozással a munkaviszonyt?
696. cikk / 2499 Távolléti díj számítása szociális ellátóintézményben
Kérdés: Alapítványunk az Mt. hatálya alatt működik, de szociális ellátószervezetként a Kjt. 55-85. §-ait bekell tartanunk, ezért dolgozóinknak van rendszeresen kifizetett ágazati, munkahelyi (veszélyességi) és vezetői pótlék is. Dolgozóink több műszakban, megszakítás nélküli munkarendben dolgoznak. Vasárnapi pótlék nincs nálunk, viszont készenléti és ügyeleti díj előfordul. A távolléti díj számításánál mit kellene figyelembe venni, a fent említett pótlékokat is?
697. cikk / 2499 Baleset home office-ban – a minősítés kérdései
Kérdés: Amennyiben a munkavállalót otthoni munkavégzése (home office) során olyan helyen éri baleset, amelyet a munkavégzés helyszíneként nem jelentett be, így annak megfelelőségét a munkáltató nem vizsgálta (pl.: konyhában megégeti magát, fürdőszobában elcsúszik), a munkáltató mentesül-e a kártérítési felelőssége alól (pl. mert a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozza), illetve ettől függetlenül üzemi balesetnek minősülhet-e az ilyen baleset?
698. cikk / 2499 Szabadság alatt képződő túlóra – munkaidőkeret esetén
Kérdés: A vírusválság miatt cégünknél bevezettük a négyhavi munkaidőkeretet, amelynek most közeledik a zárása. Azt tapasztaltuk, hogy a júliusi szabadságolások miatt több munkavállalóknak többletórája, munkaidőkereten felüli túlórája fog képződni. Lehetséges, hogy a munkavállaló valójában nem is dolgozik az utolsó egy-két hétben, és a munkaidőkeret zárásakor mégis túlórát kell neki fizetnünk?
699. cikk / 2499 Recepció – a 24/72 órás munkarend elszámolása
Kérdés: Recepciós munkatársaink 24/72 órás munkarendben dolgoznak, azaz egy teljes napi munkavégzést három nap pihenés követ. Nem világos számunkra ennek a munkarendnek a bérelszámolása. Milyen alapórával kell számolni, és mikortól kell túlórát fizetni? Beoszthatóak-e vasárnapi és munkaszüneti napi munkavégzésre? Mikor van szüneten ez a munkavállaló?
700. cikk / 2499 Hallgatói munkaszerződés – saját munkavállalóval
Kérdés: Munkavállalónk levelező tagozaton folytat tanulmányokat az egyetemen. Képzésének utolsó félévében 6 hetes kötelező szakmai gyakorlatot kell teljesítenie, amely kapcsán együttműködési megállapodást kötöttünk az egyetemmel. A munkavállaló teljes munkaidőben dolgozik nálunk. Ebben az esetben szükséges külön hallgatói munkaszerződést kötni a hallgatóval és az Nftv. 44. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerinti díjazás megilleti őt?
