Találati lista:
631. cikk / 2499 Pihenőnapok – rendszeresen túlórával töltve
Kérdés: Cégünknél a munkatársak az általános munkarendben és teljes munkaidőben dolgoznak. A következő időszak tervezésénél több részlegnél felmerült, hogy igény van a munkatársak heti pihenőnapi túlóráztatására is. Elrendelhetünk-e nekik szombatra és vasárnapra is túlórát úgy, hogy akár két hetet egybefüggően dolgoznak, szabadnap nélkül? Arra ügyelnénk, hogy egy hónapban legfeljebb három hétvégét érintsen munkavégzés, és lehetőleg ne napi nyolc órát dolgozzanak a hétvégén.
632. cikk / 2499 Áttérés két műszakos munkarendre
Kérdés: Társaságunk festőüzemében új munkarendet szeretnénk bevezetni július 1-jétől, amely alapján kollégáink két műszakban járnának dolgozni. Egyik munkatársunk jelezte, hogy ő családi elfoglaltságai miatt (két kisgyermeke van) nem kíván a délutáni műszakban dolgozni. Arra is hivatkozik, hogy a munkaszerződése alapján erre nem kötelezhetjük. A munkaszerződése azonban a munkaidőről csak annyit tartalmaz, hogy a kolléga heti 40 órában dolgozik nálunk. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Fel kell mondanunk a munkavállalónak?
633. cikk / 2499 Helyettesítésre létesített határozott idejű munkaviszony – a megszűnés időpontja
Kérdés: Egyik munkavállalónk szült, a helyettesítésére határozott idejű szerződéssel vettünk fel kollégát. A szerződésben úgy állapodtunk meg, hogy a helyettesítendő munkavállaló távollétének – így szülési szabadsága, gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadsága – idejére jön létre a jogviszony, és a helyettesítendő munkavállaló fizetés nélküli szabadságát követő munkába állásának napján szűnik meg. A munkavállalónk egy hónap múlva visszajön, megszünteti a fizetés nélküli szabadságát, viszont utána rögtön a felgyűlt rendes szabadságát fogja tölteni. Mikor szűnik meg a helyettesítő kolléga munkaviszonya, a szabadság első napján vagy a szabadság letelte utáni munkába állás napján?
634. cikk / 2499 Helyettesítés – a díjazás összege
Kérdés: Az egyik osztályon a régebbi munkavállalóink közül többen is elmentek szülni, és helyettesítésük idejére feladataik nagyobb részét egy másik, ott dolgozó, nemrég kezdett munkatársuk vette át, aki azokat most a saját munkaköre mellett látja el. Az ő alapbére alacsonyabb, mint a helyettesített munkavállalók bére. Ebben az esetben neki ki kell fizetnünk a magasabb alapbért?
635. cikk / 2499 Azonnali hatályú felmondás – a visszamenőleges hatály kizárása
Kérdés: Munkavállalónk néhány hete igazolatlanul van távol. Kiderítettük, hogy nem áll szándékában felvenni a munkát, ezért azonnali hatályú felmondással megszüntettük a munkaviszonyát. Szólhat-e a megszüntetés az igazolatlan mulasztás kezdeti időpontjára, azaz tekinthetjük-e úgy, hogy a munkaviszonyt az azonnali hatályú felmondásunk az első igazolatlan napon már megszüntette?
636. cikk / 2499 Munkáltatói kárfelelősség allergiás megbetegedésért
Kérdés: A munkavállalónk allergiás panaszokkal küzd, az orvosok nehézfém-allergiát állapítottak meg nála. Állítja, hogy a munkakörülményekkel állnak összefüggésben a panaszai, bár az orvosi adatok szerint az allergiás megbetegedést még az előtt regisztrálták nála, hogy a cégünkkel munkaviszonyt létesített volna. Ténylegesen dolgozunk nehézfémekkel, de a munkavállaló irodai munkakörben végzett munkát, és jellemzően nem tartózkodott a gyártási területen, ahol a fémpor alapvetően megtalálható lenne. Felelhet ezért a megbetegedésért a munkáltató?
637. cikk / 2499 Törzsidőben dohányzás – a lehetséges következmények
Kérdés: A munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát felmondással szüntette meg a munkáltató arra való hivatkozással, hogy napi rendszerességgel több alkalommal kijár az üzemből dohányozni törzsidőben, azaz munkavégzési idejében a munkahelyét engedély nélkül elhagyja. A munkavállaló a tényt, hogy napi rendszerességgel napi két-három alkalommal jár ki az üzemből dohányozni, nem tagadja, azonban arra hivatkozik, hogy ezt a gyakorlatot a munkáltató tartósan nemcsak neki, hanem más munkavállalóknak szankció nélkül eltűrte és jelenleg is eltűri, figyelmeztetésben sem szóban, sem írásban korábban nem részesült. Alappal támadható-e a felmondás akár arra hivatkozással, hogy ha a munkavállaló éveken keresztül eltűrte, hogy a munkavállaló kijár a munkaidejében dohányozni a gyáron kívülre, akkor erre nem lehet jogszerűen felmondást alapítani, ugyanis a felmondásnak a felmondás indokaként megjelölt kötelességszegésnek időben kapcsolódni kell a felmondás közléséhez? Ezt az álláspontot olvastam egy munkajogi szakembertől, de nem találtam erre vonatkozó konkrét bírói gyakorlatot. Ha alapos ezen vagy más jogi indokból a felmondás jogszerűtlensége, kérem – ha ilyenről tudásuk van –, hogy a válaszukkal együtt konkrét döntvényszámokat is adjanak meg.
638. cikk / 2499 Munkaviszony felmondása telefonon
Kérdés: Próbaidőn voltam az új munkaviszonyomban. Az egyik délután, épp, amikor nem voltam beosztva munkavégzésre, a felettesem telefonon közölte velem, hogy másnap már nem kell mennem dolgozni. Tudom, hogy próbaidő alatt nem kell megindokolni a munkaviszony megszüntetését, de ezt az eljárást nem érzem helyénvalónak. Lehet-e ilyenkor bármit is csinálni?
639. cikk / 2499 Veszélyességi pótlék – nem létezik
Kérdés: Egyik kollégánk tartálytisztító munkakörben dolgozik. Felmerült egy olyan kérdés, hogy a benzinkútállomás melletti tartályban tartózkodás ideje alatt, mivel egészségre káros munkavégzést folytatnak, ezért veszélyességi bérpótlékot fizetne nekik a cég. Mennyi a hivatalos veszélyességi bérpótlék mértéke?
640. cikk / 2499 Közalkalmazotti illetmény – a felső határ
Kérdés: A Kjt. 66. §-ának (8) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor a garantált illetménynél magasabb összegű illetmény megállapítható azzal, hogy – az egy évet meg nem haladó időtartamú határozott idejű közalkalmazotti jogviszony kivételével – egy év elteltével a közalkalmazottat minősíteni kell. Jól gondoljuk-e, hogy a Kjt. 83/A. §-a szerinti, az önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban állók esetében is alkalmazható a fenti rendelkezés? Van-e felső határa a garantált illetménynél magasabb összegű illetménynek?
