Dajkák átsorolása – a végzettség megszerzése folytán

Kérdés: Kolléganőink dajka munkakörben 2015 óta dolgoznak óvodánkban. A gazdasági osztály belső ellenőre a besorolásuk ellenőrzése során hiányosságokat tárt fel, melynek során az egyik dajkát C/11-ből D/5-be, a másik dajkát D/6-ból D/2-be sorolták. A belső ellenőr álláspontja szerint azért volt szükség a besorolások módosítására, mert a "pedagógiai és családsegítő munkatárs" végzettség 2016. évi megszerzése után ez a végzettségük lett a besorolásnál figyelembe vehető legmagasabb iskolai végzettség. A fizetési fokozatok megállapítása során az első dajkánál figyelembe vették az 1992 előtti munkahelyeket, míg a másodiknál csak az óvodai jogviszonyát számították be. Az első dajka 1983-1991 között egy szövőgyárban, 1993-1996 között egy vegyeskereskedőnél dolgozott, majd munkanélküli volt, 2000-2001-ben egy pékségnél volt alkalmazásban, majd 2001-2015 között egy nagy bevásárlóláncnál. A második dajka 2002-ben egy dohányfeldolgozó kft. munkavállalója volt, ezt követően 2003-ig munkanélküli, majd 2003-2006 között egy építőipari vállalkozásnál, utána ugyanannál a bevásárlóláncnál dolgozott, mint a kolléganője. Igaza van-e a belső ellenőrünknek? Ha igen, ez azzal jár, hogy a fizetési fokozatuk csökkenése miatt a két dajka szabadsága is lecsökken?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaviszony. A magasabb fizetési osztályba való átsorolás, előrelépés tehát egyben azt is jelenti, hogy azoknak a munkaviszonyoknak az időtartama, amely alatt a közalkalmazott az új, magasabb szintű képesítéssel rendelkezőnek tekintendő, valóban lecsökken, és ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Fizetési moratórium és a bérből való levonás

Kérdés: A veszélyhelyzetre elrendelt fizetési moratórium vonatkozik-e a munkabérből levonandó letiltásokra is? Szüneteltethető-e a munkavállaló bérből történő letiltása?
Részlet a válaszából: […] ...fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni. A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, melynek időtartamát a kormány rendeletével meghosszabbíthatja. A szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Képernyő előtti munkavégzés – időkorlátok, kivételek, problémák

Kérdés: Tudjuk, hogy a hatályos szabályozások értelmében a munkáltató felelőssége, hogy a biztonságos munkakörülményeket biztosítsa a munkavállaló számára. Ennek értelmében a munkát úgy kell szervezni, hogy a képernyős munkakörök esetében a képernyő előtt töltött napi munkaidő ne haladja meg a 6 órát, illetve, hogy óránként 10 percre megszakítsa a munkavállaló a képernyős munkavégzést. Átadhatja-e a munkaszervezés feladatát/felelősségét a munkáltató a munkavállalónak részben vagy egészében, abban az esetben, ha nem kötetlen a munkarend? Ha igen, akkor kötelessége/felelőssége-e, hogy ellenőrizze, hogy a munkavállaló hogyan szervezi meg a munkáját? Ilyenkor hogyan oszlik meg a felelősség abban az esetben, ha a munkavállaló több időt tölt egy nap a képernyő előtt, mint 6 órát, és/vagy nem tartja be az óránként 10 perces monitorszünetet? Amikor ezt a szabályt hozták, még a jelenleginél jóval korszerűtlenebb monitorokat használtak, és az eszközök fejlődését nem követte le a szabályozás. A tipikus irodai munkakörökben 100 esetből 99-ben nem tudják/akarják betartani sem a 6 órás szabályt, sem a 10 perces monitorszünetet, értem itt a munkáltatókat és a munkavállalókat egyaránt.
Részlet a válaszából: […] ...kizárásával – szünetekkel szakítsák meg, vagy más tevékenységgel cseréljék fel. A munkavégzés megszakításának egyszeri időtartama ebben az esetben sem lehet kevesebb, mint tíz perc, és a képernyő előtti tényleges munkavégzés összes ideje nem haladhatja meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Munkaidő-beosztás megváltoztatása – a kijárási korlátozás enyhítése után

Kérdés: Budapesten működtetünk kávézókat. Mivel május 18-tól enyhítésre került a kijárási korlátozás, a korábban állásidőn lévő munkavállalóinkat újra be kell osztani a munkavégzésre. Hogyan legyen ez szabályos? Mit tegyünk abban az esetben, ha a munkavállalóink munkaidőkerete még a leállás előtt elkezdődött, de nem szeretnénk az elszámolással július végéig várni?
Részlet a válaszából: […] ...a július végéig tartó keretet meghosszabbítja (egyoldalú döntésével) legfeljebb 24 hónaposra. Persze nem muszáj kihasználni a teljes időtartamot, ha most egy korábbi zárás ideális, ennek sincs akadálya. Az is lehetséges, hogy előrehozzák a keret zárását, ez ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Naptári napon átnyúló munkanap és munkaszüneti nap

Kérdés: Cégünknél a termelésben dolgozókat három műszakban (06-14 óra, 14-22 óra, 22-06 óra), hétfőtől péntekig, napi 8 órában foglalkoztatjuk. Esetenként azonban nem hétfőn reggel 6 órakor indítjuk a munkahetet, hanem vasárnap este 22 órakor. Ennek szükségességéről szerdai napokon döntenek a vezetők, és a vasárnapi kezdést is ekkor közöljük a dolgozókkal, a helyben szokásos módon. Ezen a héten a vasárnap március 15-ére, munkaszüneti napra esett, és szerdán a munkahét vasárnap esti indításáról döntöttek. A hétfő reggeli 6 órás kezdéssel a március 15-ei munkaszüneti nap vasárnap reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig tartana, ha jól gondolom, tehát a 15-én vasárnap este 22 órától hétfő reggel 6 óráig történő munkavégzés munkaszüneti napi munkavégzést valósítana meg. Azzal, hogy szerdán az érintett műszakra vonatkozóan közöltük a munkaidő-beosztás módosítását (tehát, hogy nem 16-án, hétfőn 22 órakor, hanem 15-én, vasárnap 22 órakor kezdenek), elkerültük, hogy munkaszüneti napi munkavégzés történjen? Az a vasárnapi 2 óra már hétfői munkanapi munkavégzésnek tekinthető, és nem kell munkaszüneti napi pótlékot fizetnünk rá? Megjegyzem, hogy vasárnap esti kezdés esetén mindig fizetünk 8 órára járó vasárnapi pótlékot.
Részlet a válaszából: […] ...a munkaszüneti napi pótlék sem. A törvény ennek kapcsán előírja, hogy a naptártól való eltérés során a 7.00 és 22.00 óra közötti időtartamnak mindenképpen egybe kell esnie a naptárral, amely követelmény a kérdés szerinti esetben megvalósul. A fenti logika...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkakörtől eltérő feladat ellátása – utasításra vagy szerződés/kinevezés módosítással

Kérdés: Az Mt. alapján a közalkalmazottat a munkáltató egyoldalú döntéssel egy éven belül 44 beosztás szerinti napra a kinevezésétől eltérő munkakörben jogosult foglalkoztatni. Jelen esetben "átirányításról" lenne szó. Ha lejár a 44 beosztás szerinti munkanap, van-e lehetőség rá, hogy közös megegyezéssel az átirányítást a felek meghosszabbítsák, esetleg a veszélyhelyzet idejére?
Részlet a válaszából: […] ...eltérő munkakörben egy naptári éven belül 44 beosztás szerinti munkanapot már foglalkoztatta, semmi akadálya nincs annak, hogy ezen időtartam elteltével a felek közös megegyezéssel határozott időre – például a járványügyi veszélyhelyzet idejére vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Adminisztratív teendők – kiküldött munkavállalók fogadása esetén

Kérdés: Társaságunk májusban több szlovák munkavállalót fog foglalkoztatni, akiket egy szlovák munkaerő-kölcsönző cég bocsát a rendelkezésünkre. Van-e valamilyen adminisztratív kötelezettségünk a foglalkoztatásuk előtt, illetve alatt a magyar hatóságok felé?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódó alapdokumentumok papíralapú vagy elektronikus formában hozzáférhetőek legyenek a munkavégzés helyén, a kiküldetés teljes időtartama alatt, valamint annak befejezését követő három évig a székhelyén vagy telephelyén. Ezek a dokumentumok az alábbiak:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkaidő-átütemezés – segíthet a munkaidőkeret

Kérdés: Valószínűleg április és május hónapban be kell zárnunk az üzemünket, egyáltalán nem lesz munkavégzés. Ugyanakkor a késő tavaszi, nyári időszak a mi tevékenységünkben a csúcsszezon, ezért, ha oldódnak a járványveszély miatti korlátozások, akkor azonnal szeretnénk visszaállni a normális termelésre. Kérdésünk, hogy segíthet-e ebben a helyzet, ha munkaidőkeretet vezetünk be? Van-e akadálya, hogy a munkavállaló akár két hónapig egyetlen órára se legyen beosztva? Kell-e ehhez a munkavállaló beleegyezése? Mi történik, ha a munkavállaló a két nullaórás hónap után felmond?
Részlet a válaszából: […] ...közös megegyezéssel "fellazítsák". Így például a munkaidőkeret hosszát tetszőlegesen állapítsák meg (akár hat hónapnál hosszabb időtartamban), vagy a napi beosztható munkaidőt 12 óránál magasabb mértékben állapítsák meg. Felhívjuk azonban a figyelmet, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Iskolabezárás – szülői mentesülés vagy részmunkaidő-kikötés

Kérdés: Számos munkavállalónk kisgyermeket nevel, akiket a nevelési, oktatási intézmények bezárása miatt otthon kell felügyelnie. Jogosult-e erre tekintettel igazolt távollétre? Hogyan állapodhatunk meg velük részmunkaidős foglalkoztatásban?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettsége alól, ha ezt különös méltánylást érdemlő személyi, családi ok indokolja [Mt. 55. § (1) bek. j) pont]. Erre az időtartamra viszont díjazás nem illeti meg (Mt. 146. §). Ekkor tehát nem kell megegyezni a munkáltatóval a fizetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Eltérések megállapodással a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályoktól

Kérdés: Március 18-án megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. Korm. rendelet, amelynek 6. §-a az Mt.-től való eltérési lehetőségeket rögzíti. Ez a közalkalmazottakra is vonatkozik-e?
Részlet a válaszából: […] ...Korm. rendelet úgy fogalmaz, hogy "A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet által elrendelt veszélyhelyzet időtartama alatt előírt tilalmak, korlátozások betartása érdekében az Mt. a (2)–(4) bekezdés szerinti eltérő szabályokkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.
1
37
38
39
133