Találati lista:
21. cikk / 126 Szabadságkiadás – eltérés megállapodással a legrövidebb egybefüggő időtartamtól
Kérdés: Az Mt. 122. §-ának (3) bekezdése alapján – eltérő megállapodás hiányában – a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló legalább 14 egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. Minősíthető-e a felek közötti megállapodásnak, ha a munkáltató az alábbi szövegezést a munkavállalói tájékoztatóba foglalja bele: "Felek megállapodnak, hogy az egybefüggően kiadandó szabadság hossza a munkáltató szabadságolási ütemterve, illetve a felek egyeztetése alapján kerül meghatározásra, mely következtében az egybefüggő szabadság hossza az Mt.-ben előírtakhoz képest rövidebb is lehet". A munkavállaló pedig aláírásával igazolja, hogy a tájékoztatóban foglaltakat tudomásul vette. Véleményem szerint a tájékoztató nem megfelelő erre a célra, hisz az abban foglalt, Mt. előírásai szerint összeállított tartalmat a munkáltató határozza meg, a munkavállalóval nem kell megegyeznie róla. A munkavállaló aláírása az átvételt, a pontok megismerését igazolja, ami nem feltétlenül jelenti az abban foglaltakkal való egyetértését is.
22. cikk / 126 Szerződés szerinti havi jövedelem meghatározása kollektív szerződés esetén
Kérdés: A szerződés szerinti havi jövedelem fogalmát az Ebtv. 5/C. §-a (1) bekezdésének b) pontja határozza meg. A tb-kifizetőhelyi tájékoztató 17. oldala így szól a szerződés szerinti havi jövedelemmel kapcsolatban: "A távolléti díjnak, illetve az illetmény egy hónapra járó összegének megfelelő szerződés szerinti havi jövedelem megállapítása – az Mt. 148–152. §-ában foglalt előírásokra, továbbá a jogviszonyt szabályozó egyéb jogszabályok rendelkezéseire figyelemmel – a foglalkoztató hatáskörébe tartozik." Előfordulhat olyan eset, hogy a munkáltató rendelkezik kollektív szerződéssel, s így a távolléti díjat nem az Mt. 148–152. §-ában foglaltak szerint számolják, hanem a kollektív szerződésükben meghatározott számítási elv szerint. Ez azt jelenti, hogy a szerződés szerinti havi jövedelem esetében is a kollektív szerződésben meghatározott számítást kell használni?
23. cikk / 126 Munkaadói tájékoztatás a munkaidő-beosztásról
Kérdés: A munkáltatói tájékoztatóban a munkavállalót tájékoztatni kell az Mt. 46. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján a napi munkaidő tartamáról, a hét azon napjairól, amelyekre munkaidő osztható be, a beosztás szerinti napi munkaidő lehetséges kezdő és befejező időpontjáról, a rendkívüli munkaidő lehetséges tartamáról, a munkáltató tevékenységének sajátos jellegéről. Munkavállalóink munkaszerződése azt tartalmazza, hogy a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, illetve hogy a munkarendet, a munkaidőkeretet, a napi munkaidő beosztásának szabályait a munkáltató állapítja meg. A munkavállalók az esetek döntő többségében ugyanabban az időszakban vannak beosztva. Amennyiben a munkaidőkeretre tekintettel szombati napra, illetve napi 8 óra helyett 10 óra hosszára is be szeretnénk osztani őket, a munkáltatói tájékoztatóban hogyan lehetne feltüntetni a napi munkaidő tartamát, illetve a beosztható napokat, hogy az rendes munkaidőnek minősüljön, ha a munkaidőkeret végén nem keletkezik pluszórája? Ha a hétfőtől péntekig terjedő időszakot adja meg a munkáltató a tájékoztatóban, akkor egy szombati munkaidő-beosztás rendes munkaidőnek minősülhet úgy, hogy a munkaszerződés tartalmazza a munkaidőkeret alkalmazását, valamint a tájékoztatóban egy esetleges hivatkozás az Mt. 96–100. §-ára, miszerint egyenlőtlenül is beosztható a munkaidő, az elegendő lehetne? Mindenképpen fel kell tüntetni a beosztható napokat, illetve a munkaidő kezdő és befejező időpontját a munkáltatói tájékoztatóban, vagy elég hivatkozni az Mt. 96–100. §-ára?
24. cikk / 126 Műszakpótlékra jogosultság két műszak esetén
Kérdés: Iskolánk közoktatási intézmény, ahol 24 órás portaszolgálat működik. Az iskola profilját tekintve alapvetően nem kívánja ezt meg, csupán a terembérleti szolgáltatásunk miatt alakították így. A bérlőink hétvégén is jönnek, de este 6-nál tovább egyik sem marad. Portásaink 2 műszakban, 12 órás beosztásban dolgoznak felváltva 06:00-18:00 és 18:00-06:00 óra között, hozzávetőlegesen a havi munkanapok felében, 4 havi munkaidőkeretben. A kollégák nem fix csak nappali vagy csak éjszakai műszakra jönnek, hanem beosztás szerint jöhetnek bármelyikre. A portások munkaköre nálunk a helyben kialakult terembérleti szokás miatt rendeltetése folytán vasárnap is működő, így a vasárnapi munkavégzés rendes munkaidőben is történhet (amire nem jár vasárnapi pótlék). A műszakpótlékkal kapcsolatban a tájékoztatóban a következő mondat szerepel: "Műszakpótlékot az Mt. 141. §-a alapján akkor fizetjük, ha a munkaidő kezdetének időpontja rendszeresen változik." Ennek ellenére minden portás, aki bármelyik nap 18:00-06:00 között volt/van szolgálatban, 30%-os műszakpótlékot kapott/kap. Az Mt. vonatkozó paragrafusa a műszakpótlékra való jogosultság alapfeltételeként rendszeresen váltakozó munkaidőkezdést határoz meg, míg a portásaink rögzített két műszakban dolgoznak, az időbeosztásuk állandó, ami tudtommal nem feltételez műszakpótlék-fizetési kötelezettséget a munkáltató részéről. Helyénvalóbbnak tartom az éjszakai pótlék fizetését a 22:00 és 06:00 óra közötti időtartamra. Kérem, hogy erősítsenek meg vagy cáfoljanak a leírtakkal kapcsolatban!
25. cikk / 126 Munkaköri leírás – feladatok listája
Kérdés: Mik a munkaköri leírás kötelező elemei? Elegendő-e, ha a munkakör megnevezése és a feladatok szerepelnek benne, valamint az, hogy ki felé tartozik a munkavállaló beszámolási kötelezettséggel?
26. cikk / 126 Gépjárművel történő munkába járás közigazgatási határon belül
Kérdés: Intézményünk egyik munkavállalója kérelmezte a gépkocsival történő bejárást. A munkavállaló közigazgatási határon belül lakik, az utazási költségtérítés kérelmének indokaként 8 éves SNI-diagnózissal rendelkező gyermekére hivatkozik, akinek speciális ellátása a kerületben nem megoldható. Gépkocsi-költségtérítését a lakóhelytől a gyermeke speciális ellátását biztosító intézménybe és onnan a munkahelyére történő útvonallal kérelmezte. Kifizethető-e részére az utazási költségtérítés úgy, hogy nemcsak a lakóhelyétől a munkahelyéig, hanem beteg gyermekére tekintettel a gyermek iskoláját érintve érkezik a munkavégzési helyére?
27. cikk / 126 Főállású személy fogalma egyszerűsített foglalkoztatás esetén
Kérdés: Az Efo-tv. a létszámkeret meghatározása során a "főállású személyt" említi. Ismereteim szerint egyetlen adójogszabály, az Mt., sőt a KSH sem használja, határozza meg ezt a szóösszetételt. Mit kell ez alatt érteni? A részmunkaidős munkavállaló idesorolható? Ha esetleg igen, milyen mértékű részmunkaidőig?
28. cikk / 126 Tájékoztató módosítása a jutalékszabályok változása esetén
Kérdés: A munkavállalóink jutalékára vonatkozó számítási szabályok a munkaviszony létesítését követően kiadott tájékoztatóban kerültek rögzítésre. Most a munkáltatói jogkör gyakorlója arról határozott, hogy azokat megváltoztatja. Szükséges-e ebben az esetben a munkaszerződést is módosítani, és abba is beleírni e szabályokat?
29. cikk / 126 Munkavédelmi cipő ára és a munkaviszony megszűnése
Kérdés: Társaságunk munkavédelmi cipőt biztosít a munkavállalóknak a belépés első napjától. Többször előfordul, hogy a munkavállaló munkaviszonya rövid időn belül megszűnik. Van-e arra lehetősége a munkáltatónak, hogy a munkavédelmi cipő árát (időarányosan a kihordási idő figyelembevételével) "visszavonja" a munkaviszony megszűnésekor? Erre külön szabályzatot kell hozni, vagy elég a belépéskor kiadott tájékoztatóban felhívni a munkavállalók figyelmét?
30. cikk / 126 Tájékoztatás a munkaidő-beosztásról
Kérdés: A munkavállaló részére teljesítendő tájékoztatónak kell-e tartalmaznia a munkaidő-beosztást, például azt, hogy egy nap mikortól meddig kell dolgoznia, ha például két nap 7 órától 15 óráig, három nap pedig 8 órától 16 óráig tart a munkaideje? Amennyiben igen, abban az esetben, ha ez a beosztás változik, kell-e módosítani a tájékoztatót emiatt?
