2038 talált cikk a munkaidő kifejezésre

Kérdés: Az ünnepnapon végzett munkavégzéssel kapcsolatban kérdezem: egyik egyesületünk főzőkonyhával rendelkezik. Az egyesület célja a napi egyszeri meleg étel juttatása a szenvedélybeteg célcsoport részére. Ez alapján a főzőkonyhában lehet-e ünnepnapon dolgozni?

Kérdés: A munkavállalóink körében rendszeresen előfordul, hogy a munkaközi szünet mértékét 5-10 perccel túllépve mennek dohányozni, és így munkaidőben nem dolgoznak. Ezt az időt a műszak végén pótolják be, amivel viszont a beosztás szerinti munkaidőn túl végeznek munkát – összesen ugyanúgy 8 órát, mintha a beosztásuk szerint dolgoztak volna. Hogyan kell ilyen esetben elszámolni a munkabért?

Kérdés: A munkáltatónak nyilván kell tartani a jelenléti íven, ha a munkavállaló szakszervezeti munkaidő-kedvezmény miatt nem dolgozik?

Kérdés: Cégünknél a munkatársak az általános munkarendben és teljes munkaidőben dolgoznak. A következő időszak tervezésénél több részlegnél felmerült, hogy igény van a munkatársak heti pihenőnapi túlóráztatására is. Elrendelhetünk-e nekik szombatra és vasárnapra is túlórát úgy, hogy akár két hetet egybefüggően dolgoznak, szabadnap nélkül? Arra ügyelnénk, hogy egy hónapban legfeljebb három hétvégét érintsen munkavégzés, és lehetőleg ne napi nyolc órát dolgozzanak a hétvégén.

Kérdés: Társaságunk festőüzemében új munkarendet szeretnénk bevezetni július 1-jétől, amely alapján kollégáink két műszakban járnának dolgozni. Egyik munkatársunk jelezte, hogy ő családi elfoglaltságai miatt (két kisgyermeke van) nem kíván a délutáni műszakban dolgozni. Arra is hivatkozik, hogy a munkaszerződése alapján erre nem kötelezhetjük. A munkaszerződése azonban a munkaidőről csak annyit tartalmaz, hogy a kolléga heti 40 órában dolgozik nálunk. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Fel kell mondanunk a munkavállalónak?

Kérdés: Az egyik osztályon a régebbi munkavállalóink közül többen is elmentek szülni, és helyettesítésük idejére feladataik nagyobb részét egy másik, ott dolgozó, nemrég kezdett munkatársuk vette át, aki azokat most a saját munkaköre mellett látja el. Az ő alapbére alacsonyabb, mint a helyettesített munkavállalók bére. Ebben az esetben neki ki kell fizetnünk a magasabb alapbért?

Kérdés: A munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát felmondással szüntette meg a munkáltató arra való hivatkozással, hogy napi rendszerességgel több alkalommal kijár az üzemből dohányozni törzsidőben, azaz munkavégzési idejében a munkahelyét engedély nélkül elhagyja. A munkavállaló a tényt, hogy napi rendszerességgel napi két-három alkalommal jár ki az üzemből dohányozni, nem tagadja, azonban arra hivatkozik, hogy ezt a gyakorlatot a munkáltató tartósan nemcsak neki, hanem más munkavállalóknak szankció nélkül eltűrte és jelenleg is eltűri, figyelmeztetésben sem szóban, sem írásban korábban nem részesült. Alappal támadható-e a felmondás akár arra hivatkozással, hogy ha a munkavállaló éveken keresztül eltűrte, hogy a munkavállaló kijár a munkaidejében dohányozni a gyáron kívülre, akkor erre nem lehet jogszerűen felmondást alapítani, ugyanis a felmondásnak a felmondás indokaként megjelölt kötelességszegésnek időben kapcsolódni kell a felmondás közléséhez? Ezt az álláspontot olvastam egy munkajogi szakembertől, de nem találtam erre vonatkozó konkrét bírói gyakorlatot. Ha alapos ezen vagy más jogi indokból a felmondás jogszerűtlensége, kérem – ha ilyenről tudásuk van –, hogy a válaszukkal együtt konkrét döntvényszámokat is adjanak meg.

Kérdés: Az Mt. 86. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek. Az Mt. 96. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban a munkaidő-beosztás szabályait (munkarend) a munkáltató állapítja meg, vagyis a munkarendet – kollektív szerződés hiányában – a munkáltatónak kell meghatároznia. A Kjt. 59. §-a (1) bekezdésének b) pontja lehetőséget biztosít arra, hogy jogszabály vagy kollektív szerződés az Mt. 86. §-a (3) bekezdésének a) pontjától a közalkalmazott javára eltérjen. Közalkalmazottak esetében, amennyiben igazgatóságunknál nincs kollektív szerződés kötésére képes szakszervezet, vagy van ilyen szakszervezet, de nem tudunk velük megállapodni a kollektív szerződésről, a munkáltató egyoldalú munkáltatói utasításában kimondhatja-e, hogy a munkaközi szünetet a munkaidő részévé teszi?

Kérdés: Munkahelyemen két évvel ezelőtt fenntartóváltás történt, civilből egyházi fenntartású intézménnyé váltunk. Az új fenntartás második éve után – a fenntartó képviselője kérésére – új könyvelő került az intézménybe, aki ellátja a továbbiakban a bérszámfejtési feladatokat, valamint új bérprogrammal dolgozik. Az új bérprogrammal történő bérszámfejtés után az intézmény dolgozói egyöntetűen fizetéscsökkenésről számoltak be. A miértre a válasz az volt, hogy az előző bérprogram nem volt a szociális törvénynek megfelelő, a távollét idejére máshogyan kell számfejteni. Az új bérprogram alapján a távollét (szabadság, fizetett ünnep) idejére csak az alapbér jár, nem lehet figyelembe venni a pótlékokat (ágy melletti pótlék, vezetői döntésen alapuló pótlék, ágazati pótlék, szakképzettség után járó pótlék, vezetői pótlék stb.). Egyes dolgozók esetében ezen pótlékok együttesen ugyanannyi összeget képeznek, mint az alapbér. Önök szerint mi a jelenleg alkalmazandó eljárás a távollét idejére eső bér számfejtése esetén?

Kérdés: A pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkavégzés díjazásával kapcsolatos felvetésre szeretnénk választ kapni, esetleges bírósági határozat(ok) tükrében. Az Mt. 143. §-ának (1)–(4) bekezdései rendelkeznek a díjazásról. Az Mth. 85. §-ának (14) bekezdése indokolásából kitűnik, hogy az általános szabály a pénzbeli ellenérték megfizetése. Amennyiben a felek megállapodása alapján a 100% pótlék helyett 50% pótlék és másik pihenőnap alkalmazása lenne a díjazás, akkor – számításunk szerint – igen eltérő bér illetné meg a munkavállalót. A pihenőnappal való kompenzálásról ugyanakkor sok esetben a munkaszerződés megkötésekor kell döntenie a munkavállalónak, ezt a lehetőséget ugyanis a munkáltató a munkaszerződésben köti ki. Álláspontunk szerint az ilyen munkáltatói gyakorlat joggal való visszaélést jelent, mert effektíve kizárja az elsődleges díjazást, figyelmen kívül hagyva az Mt. 1. §-ában foglalt tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályainak megállapítását.