87 cikk rendezése:
41. cikk / 87 Munkaköri határok és munkakörbe nem tartozó feladatok ellátása
Kérdés: A munkáltató költségtakarékosság miatt úgy döntött, hogy az üzem területén elhullott madártetemek, illetve a guanó összegyűjtésével és eltakarításával kapcsolatos feladatokat a jövőben nem külső vállalkozóval végezteti el, hanem a munkavállalók igénybevételével oldja meg. Ezt a lehetőséget a biológiai kockázatok értékelésével, illetve az egészségvédelemmel foglalkozó munkáltatói szabályzat is rögzíti. A szabályzatban az is olvasható, hogy H5N1 madárinfluenza elleni védőoltás minden érintett munkavállalónak a soron kívüli orvosi alkalmassági vizsgálat során fel lett kínálva, amelyet a munkavállalók aláírásukkal igazoltak. A munkavállalók munkaköri leírásában található záradék értelmében a munkavállaló a felettese utasítása alapján köteles további olyan feladatokat is teljesíteni, mely ismeretei és felkészültsége alapján tőle elvárható. Álláspontunk szerint e rendelkezés több ponton kifogásolható, ugyanis abból nem derül ki, hogy milyen beosztású vezetők, milyen jogalapon rendelhetik el a fenti feladatot, illetve a munkavállalók mely munkakörökből "csoportosíthatók át" ilyen munkavégzésre. A munkáltató szerint, mivel a záradék korlátlan felhatalmazást ad a munkahelyi vezetőnek, a fent idézett munkavégzés jogszerűen nem kifogásolható. Jogszerű-e a munkáltató eljárása, különös tekintettel a munkaköri leírásra? Elvileg bármely munkavállaló kötelezhető-e ezen feladatokra, ha a szükséges védőfelszerelést megkapja? Köteles-e a munkavállaló az ilyen munkáltatói utasítást a munkaköri leírás záradékára történő hivatkozás alapján korlátlanul teljesíteni? A munkavállalók nagy többsége egy vagy több szakmával rendelkező kvalifikált szakmunkás. Fizikai munkakörökben nem ritka a középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállaló. A hatályos Mt. már nem tartalmaz olyan korlátozó intézkedéseket, mint a hatályon kívül helyezett korábbi Mt. 83/A. §-ának (2) bekezdése, ennek ellenére azonban meggyőződésünk, hogy a munkáltató eljárása aggályos.
42. cikk / 87 Keresetindítás és elévülés
Kérdés: 2010 januárjában cégünk eladta a tulajdonában lévő szórakozóhelyet. Ekkor megszüntettük a legtöbb munkavállalónk munkaviszonyát. Egyik munkavállalónk éppen akkoriban szült. Mivel nem akart bejönni és aláírni a közös megegyezést, a HR-es munkatársunk telefonon mondott fel neki. Ezt akkor szóban kifogásolta, de semmilyen eljárást nem kezdeményezett. Nemrégiben azonban megkereste a cégünket, és felszólított minket kárai megfizetésére. Arra hivatkozott, hogy eddig akadályoztatva volt az igénye érvényesítésében, mert gyermek nevelése miatti fizetés nélküli szabadságon volt. Ennyi idő után valóban érvényesíthet még igényt a cégünkkel szemben a volt munkavállaló?
43. cikk / 87 Szakszervezeti kifogási jog kollektív szerződés alapján
Kérdés: Kollektív szerződésben meghatározható-e kifogási jog a szakszervezetnek? Belefér-e ez a felek közötti kapcsolatrendszerbe?
44. cikk / 87 Jogkövetkezmények vétkes kötelezettségszegésért – a munkavállalók ellenőrizhetősége
Kérdés: A konkrét esetben a vagyonőrök a munkáltatóval vállalkozási szerződésben álló cég alkalmazottai. Többük magatartását sok munkavállaló kifogásolja, mivel számos esetben nem megengedett erőszakosságot, a rendőrségnél szokásos hatósági fellépést is túllépve már-már zaklatják a munkavállalókat. A vagyonőrök tételes csomagátvizsgálást, motozást, zsebek tartalmának kiürítését és rendszeres alkoholszondáztatást, egy személy esetében sebesség-ellenőrzést végeznek. Hatósági magatartást alkalmazva a láthatósági mellényt – mely egyébként kötelező – nem viselő, kerékpárral közlekedő munkavállalókat a kerékpárról leszállítják, és még azt sem engedik meg, hogy a kerékpárt tolva a munkahelyen felejtett láthatósági mellényért visszamenjenek. A kerékpárok világítását külön ellenőrzik, és a szerintük nem megfelelő világítás esetén a munkavállaló szabályszegő magatartását jegyzőkönyvezik. A "szabálysértésekről" készült jegyzőkönyveket a munkáltató rendészeti vezetője a szabályszegő munkavállaló vezetőjének megküldi, és kéri a felelősségre vonását. A kialakult gyakorlat szerint az új Mt. 56. §-a alapján a munkavállaló ellen ún. fegyelmi eljárást folytatnak le – kollektív szerződésünkben az eljárási szabályok megtalálhatók –, és a munkavállalókat ún. "pénzbírsággal" sújtják, amely azt jelenti, hogy a munkavállaló személyi alapbérét meghatározott időre 5-15 E Ft között csökkentik. Jogszerű-e a vagyonőrök eljárása, illetve az új Mt. 56. §-át a munkaviszonnyal szorosan össze nem függő témakörökben a helyi vezetők alkalmazhatják-e?
45. cikk / 87 Köztisztviselő jubileumi jutalma
Kérdés: Egyik köztisztviselőnk kifogásolja, hogy a 2012. március 1-jétől a jubileumi jutalomra jogosító idejébe nem számítjuk be azt az időszakot, amikor munkaviszonyban dolgozott a helyi víz- és csatornamű-vállalatnál, ahonnan áthelyezéssel került 1991-ben a polgármesteri hivatalba. Dolgozónk a Kttv. 150. §-a (3) bekezdésének a) pontját úgy értelmezi, hogy az áthelyezés miatt a fenti vállalatnál munkaviszonyban töltött időt úgy kell tekinteni, mintha azt a jelenlegi munkáltatójánál töltötte volna el, tehát azt is be kell számítani a jubileumi jutalomra jogosító időbe. Véleményünk szerint az áthelyezésnek a végkielégítés mértékének megállapításakor [Kttv. 69. § (5) bekezdés b) pontja] van jelentősége, akkor kell az áthelyezés előtti időszakot is végkielégítésre jogosító időként figyelembe venni. Továbbá a Kttv. jubileumi jutalomra vonatkozó 150. §-ának (3) bekezdése taxatíve felsorolja, azaz konkrétan meghatározza azokat az időtartamokat, amelyek beszámítanak a jubileumi jutalomra jogosító időbe. Helyes-e az álláspontunk?
46. cikk / 87 Pályázati anyag visszaküldésének szabályai
Kérdés: Dajka és takarító munkakörre pályázatot adott be iskolám a kormányzati személyügyi központhoz, majd költségmegtakarítás céljából "sima" levélben küldte vissza a sikertelen pályázók részére a pályázatot. Ezt most számon kéri a fenntartó. Van arra jogszabályi kötelezés, hogy tértivevényes levélben kell annak a pályázatát visszaküldeni, aki nem nyert? Jogellenesen jártunk el?
47. cikk / 87 Kölcsönzött munkavállaló munkaviszonyának felmondása
Kérdés: Munkaerő-kölcsönzés keretében dolgoztam egy elektronikai cégnél. A kölcsönbe adóm felmondta a munkaviszonyomat, arra tekintettel, hogy megszüntette a szerződését ezzel a céggel, és így már nem tud ott foglalkoztatni. Ez jogszerű? Nincs olyan kötelezettsége, hogy ilyenkor máshol helyezzen el? A munkavégzésemmel kapcsolatban soha semmilyen kifogás nem volt. Jár-e nekem végkielégítés, felmondási idő?
48. cikk / 87 Elmaradt bér felszámolás esetén
Kérdés: 2011. október 31-én közös megegyezéssel megszűnt a munkaviszonyom. A céget, ahol dolgoztam, felszámolták, béremet a Bérgarancia Alapból igényelte meg a felszámoló. A kilépőpapírjaimat 2011. október 24-én postázták, viszont a béremet a mai napig nem kaptam meg! Lehet-e késedelmi kamatot kérni, vagy ebben az esetben nem veszik figyelembe a munkában töltött utolsó napi kifizetést?
49. cikk / 87 Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás
Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
50. cikk / 87 Munkabér-kifizetés időpontja
Kérdés: A nyári szabadságolások elhúzódása miatt a bérszámfejtő kollégáink többségét szeptember elején tudtuk csak szabadságra küldeni. Emiatt az augusztusi hónap számfejtését előre kellett hoznunk. Az augusztusi bérét minden munkavállalónk augusztus 31-én kapta meg a bankszámlájára. Az Mt. szerint a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell a munkabért kifizetni. Jól gondolom, hogy nem sértettünk törvényt a korábbi kifizetéssel?