Rendes felmondás a GYES folyósítása alatt?


Munkavállalónk 2009. május 12-én tért vissza a gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadságáról, ezt követően kiadtuk számára az elmaradt rendes szabadságát, majd egy hónapig helyettesített egy szabadságon lévő munkatársat. A gazdasági válság miatt nincs szükségünk rá, s nem tudunk részére munkát biztosítani (cégünk korábban négynapos munkahétre tért át, 20%-os bércsökkentéssel). Az elmúlt öt év alatt nem vettünk fel a helyére senkit. A második gyermeke után 2010. május 12-ig jogosult gyermekgondozási segélyre. Mikor és milyen hatállyal mondhatunk fel neki? Munkaszerződésében három hónapos felmondási idő szerepel.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2009. december 21-én (28. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 536

[…] akár már 2010. május 13-án – feltéve, hogy a munkavállaló ekkor nem esik más felmondási tilalom hatálya alá – közölhető vele a rendes felmondás. Tekintettel azonban arra, hogy a felmondási tilalom időszaka a harminc napot meghaladta, az Ön által említett három hónapos felmondási idő ezt követően csak harminc nap elteltével kezdődhet el [Mt. 90. § (2) bek. b) pontja]. A rendes felmondás indokának ekkor is meg kell felelnie az Mt.-ben foglalt követelményeknek, így az csak a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő okon alapulhat [Mt. 89. § (3) bek.]. A kérdésükben leírtakból - vagyis abból, hogy a gazdasági válságra tekintettel nincsen szükség a munkavállaló munkájára – arra lehet következtetni, hogy a felmondás indoka a munkáltató működésével összefüggő valamely ok lehet. Amennyiben a munkavállaló munkakörére nem kívánnak a jövőben felvenni újabb munkatársat, a felmondás konkrét indoka lehet például a létszámcsökkentés. A munkáltatói rendes felmondást írásba kell foglalni, abból világosan ki kell tűnnie a felmondás indokának, az oknak valósnak és okszerűnek kell lennie [Mt. 89. § (2) bek., illetve MK 95.]. A felmondási védelem lejártáig a munkavállaló munkaviszonya nem szüntethető meg jogszerűen rendes felmondással, és mivel az Mt. 102. § (1) bekezdése alapján a felmondási tilalom időtartama alatt is fennáll a foglalkoztatási kötelezettség, a munkáltató ezen időpontig köteles őt munkával ellátni. Ha a munkáltató nem tud eleget tenni foglalkoztatási kötelezettségének, köteles erre az időszakra (állásidőre) a munkavállaló számára a személyi alapbérét megfizetni [Mt. 151. § (4) bek.]. Noha ezt nem […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.