Azonnali hatályú felmondás jóváhagyása


Munkavállalónk engedély nélkül "elvitte egy körre" a céges autót, és ittas állapotban közúti balesetet okozott. Már másnap azonnali hatállyal felmondtunk neki, most azonban azzal fenyegetőzik, hogy jogellenes volt a megszüntetés, mivel nem a munkáltatói jogkör gyakorlója, hanem a közvetlen felettese írta alá. Ez ténylegesen így volt, mivel az ügyvezető külföldön tartózkodott, és nem volt lehetősége aláírni, ugyanakkor a tudtával történt a megszüntetés. Szeretnénk megtudni, lehet-e esélye a munkavállalónak a munkaügyi per során annak ellenére, hogy a tette szerintünk egyértelműen maga után vonhatja az azonnali hatályú felmondást.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2019. február 4-én (176. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3500

[…] megszegte együttműködési kötelezettségét, és megsértette a munkáltató jogos gazdasági érdekeit is, hiszen a munkáltatónak e kötelezettségszegő magatartásával kárt okozott [Mt. 6. § (1)–(2) bek., 8. § (1) bek.]. Ezen túlmenően elképzelhető, hogy a munkavállaló a munkáltató sérelmére bűncselekményt is elkövetett, ugyanis a Btk. értelmében, aki idegen gépi meghajtású járművet mástól azért vesz el, hogy jogtalanul használja, vagy az így elvett, illetve a rábízott ilyen járművet használja jogtalanul, bűntettet követ el [Btk. 380. § (1) bek.].A munkáltató képviseletében jognyilatkozat tételére a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult. A munkáltatói joggyakorlás rendjét azonban – a jogszabályok keretei között – a munkáltató határozza meg [Mt. 20. § (1)–(2) bek.]. Jelen esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója tudott az azonnali hatályú felmondás közléséről, ám ez önmagában nem teszi a jogkör gyakorlását jogszerűvé. Ettől függetlenül a munkáltatói jogkör gyakorlójának lehetősége van utólag jóváhagyni […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.