Találati lista:
31. cikk / 457 Szolgálati elismerés – a kedvezőbb jogszerző idő szabályai
Kérdés: 2024. VII. 1-jén vettük át mint önkormányzat kötelező jelleggel a járóbeteg-szakellátó központot. Ez előtt nonprofit kft.-ként működött. Egyik kolléga a nonprofit kft.-ben 2010. IX. 1-jén kezdett szakdolgozóként dolgozni. Jogviszonyai közül egy kérdés felmerült a szolgálati elismerés kapcsán. Bt.-ben dolgozott 2007. XI. 1-jétől 2010. VIII. 31-ig. Ez a 2 év 10 hónap beszámításra került a szolgálati elismerésbe mint munkaviszony, viszont most szeretnénk felülvizsgálni, mert mint egészségügyi szakdolgozó dolgozott ennél a háziorvosnál, de a bt. miatt elbizonytalanodtunk a beszámíthatóságban. Ez az időtartam a szolgálati elismerésbe helyesen lett beszámítva?
32. cikk / 457 Munkavállalók – a köztisztviselőknél kedvezőbb díjazási helyzetben
Kérdés: Az önkormányzatnál a Kttv. alá tartozó köztisztviselők és az Mt. alá tartozó munkavállalók illetménye, munkabére évente a törvény szerinti garantált bérminimummal és a képviselő-testület döntése alapján, a költségvetés elfogadásával módosul, ami az eddigi gyakorlat alapján emelkedett. Az illetményalap is magasabb, mint a költségvetési törvényben meghatározott 38 650 forint. A képviselő-testület dönthet-e úgy, hogy a már évek óta magasabb összegű illetményalapot „visszaveszi”, és ezáltal csökken az illetmény, illetve a munkabér? A munkáltatói jogkör gyakorlója dönthet-e úgy, hogy az eddig garantált bérminimum feletti – munkáltatói döntésen alapuló – illetménykiegészítést elveszi, így a köztisztviselők, munkavállalók illetménye, munkabére csökken? Ez a kérdés felmerült a 1232/2025. Korm. határozat és a 219/2025. Korm. rendelet alapján 2025. július 1. napjától megállapított illetményemelésre vonatkozólag is. Összességében lehetséges-e, hogy a köztisztviselők és a munkavállalók illetménye, illetve munkabére az előző évhez képest csökkenjen, minimum a kötelező garantált bérminimum szintjére?
33. cikk / 457 Munkaruha-juttatás a közegészségügyben
Kérdés: Az önkormányzatnál egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó körzeti ápolónak milyen munkaruhát és milyen időközönként kell biztosítani?
34. cikk / 457 Otthontámogatás – nem jár az önkormányzati bizottság külsős tagjának
Kérdés: Az Otthontámogatásról szóló 361/2025. Korm. rendelet 1. §-a (1) bekezdésének i) pontja szerint a támogatásra jogosult a képviselő-testület tagja is. A pénzügyi és ügyrendi bizottság külsős bizottsági tagját is megilleti a támogatás?
35. cikk / 457 Munkavállalói felmondási jog – a jogutódlás okozta aránytalan sérelemmel indokolva
Kérdés: Az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság karbantartó részlegéhez kerülnének átvételre az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján a jelenleg óvodáknál Mt. szerint foglalkoztatott, karbantartói feladatokat ellátó munkavállalóink. Az átadást követően az érintett munkavállalók ugyanazon a településen, de a korábbiaktól eltérő helyszínen, vagyis nem kizárólag egy adott óvodában látnák el a karbantartói feladatokat, hanem a gazdasági társaság székhelyén, telephelyein, illetve az önkormányzati intézményeknél. A feladatellátás helyének változása miatt – azzal, hogy az ugyanazon a településen belül marad – a munkavállalók élhetnek-e az Mt. 40. §-ában szabályozott felmondás jogával, és hivatkozhatnak-e arra, hogy a munkafeltételek lényeges és hátrányos megváltozása következtében a munkaviszony fenntartása számukra aránytalan sérelemmel járna vagy lehetetlenné válna?
36. cikk / 457 Közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő jubileumi jutalomnál
Kérdés: Önkormányzatunk egyik intézményének közalkalmazottja 2001. II. 5. és 2013. III. 10. időszakban egy önkormányzati fenntartású kft.-nél dolgozott, amely lakáskezeléssel foglalkozott. A dolgozó ebben az időszakban az Mt. hatálya alá tartozott. Ebben az esetben ez a 12 év beszámítható a jubileumi jutalomra jogosító időszakra?
37. cikk / 457 Köznevelési foglalkoztatotti jutalom (II.) – a közhasznú munkavégzés
Kérdés: Köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógus 1999. X. 1. és 2000. VIII. 31. között közhasznú foglalkoztatás keretében, munkaviszonyban állt egy polgármesteri hivatalban (nem pedagógus-munkakörben). A kormányhivatal által kiadott igazoláson foglalkoztató: a Magyar Államkincstár; jogviszony megnevezése: munkaviszony. A köznevelési foglalkoztatotti jutalom jogszerző idejébe beszámítható ez az időszak?
38. cikk / 457 Köznevelési foglalkoztatotti jutalom (III.) – a munkaviszonyok
Kérdés: Önkormányzati óvodában foglalkoztatott óvodapedagógus köznevelési foglalkoztatotti jutalmában a jogosultsági időben, figyelembe véve a Púétv. 105. §-át és a végrehajtására kiadott 401/2023. Korm. rendelet 42. és 93. §-át, beleszámít-e az általános iskolában az Mt. alá tartozó szerződéssel a szabadidő-szervező, továbbá a tanácsi és polgármesteri hivatalnál az Mt. szerinti munkaszerződéssel előadó munkakörben foglalkoztatott jogviszony?
39. cikk / 457 Besorolás és jubileumi jutalom – a közhasznú munkavégzés
Kérdés: Polgármesteri hivatalnál dolgozó köztisztviselő 2001. III. 1. és 2001. XII. 31. között önkormányzatnál közhasznú munkavállalóként volt foglalkoztatva. Beszámítható-e ez az időszak a besorolásnál és a jubileumi jutalomnál?
40. cikk / 457 Felmondási idő és végkielégítés közvállalatnál – a korábbi munkaviszony lehetséges szerepe
Kérdés: A 100%-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnál a munkavállaló jelenleg öt év, míg előtte köztulajdonban álló munkáltatónál töltött jogviszonya alapján tizenhét év munkaviszonnyal, azaz a végkielégítés szempontjából mindösszesen huszonkét év munkaviszonnyal rendelkezik, részére munkáltatói felmondás esetén öthavi végkielégítés jár. A felmondási idő tekintetében 2024-ben a munkáltató és a munkavállaló – az Mt. 69. §-ának (3) bekezdésére hivatkozással – akként módosították a munkaszerződést, hogy a munkáltatói felmondás esetén a munkavállaló felmondási ideje hat hónap. Tekintettel az Mt. 205. §-a (2) bekezdésének a) pontjában foglaltakra, melynek értelmében a köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszonyban az Mt. 69. §-ának (3) bekezdése nem alkalmazható, jogszerű lehet-e a módosítás szerinti hathavi felmondási idő? Vagy az Mt. 69. §-ának (2) bekezdése szerinti (30 + 60 napos) felmondási idő jár a munkavállalónak.
