Változás a CSED alapjának számításánál


Nemrég bejelentettem a munkáltatómnak, hogy másfél éves gyermekem mellett szeptember 1-jétől újra szeretnék dolgozni. Korábban már beszéltünk róla, hogy két gyermeket szeretnénk, de az ellátás összege miatt valamennyi időre vissza kell majd mennem, mert különben sokkal kevesebb lenne a CSED-em, mint az első gyerek után. A munkáltatóm most azzal hárított, hogy nincs értelme visszamennem, mert változott a jogszabály, és megkapnám ugyanazt az összeget, mint az első gyereknél, anélkül hogy visszamennék dolgozni. Valóban változott a jogszabály? Ha nem, akkor megtagadhatja, hogy visszavegyen?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2015. szeptember 21-én (122. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2402

[…] újabb gyermek születése esetére új rendelkezések kerültek az Ebtv.-be. Ennek értelmében, ha a gyermek a GYED vagy a GYES igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és az újabb gyermek születését megelőzően utolsóként született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja magasabb összegű, mint az általános szabály alapján számított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja, akkor a magasabb naptári napi alap alapján kell az ellátást megállapítani [Ebtv. 42. § (4a) bek.].Ez a szabály azonban csak akkor alkalmazható, ha az utolsóként megállapított ellátás alapja kizárólag a jogosultság kezdőnapján fennálló jogviszonyban elért jövedelem figyelembevételével került megállapításra [Ebtv. 42. § (4b) bek.]. Ebből következően, ha a második gyermek a GYED alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és a második gyermek után járó CSED alapja alacsonyabb lenne, mint az első gyermek után járt CSED-é (akkor még TGYÁS), akkor a magasabb alapot kell figyelembe venni az új […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.