Találati lista:
811. cikk / 958 Üzemi tanácsi jogkör a kollektív szerződésben
Kérdés: Kollektív szerződésünkben az egyik rendelkezés előírja, hogy a munkavállalókkal közölt, átszervezésre, mint indokra alapított felmondás előtt az üzemi tanácsnak nyilatkoznia kell arról, hogy van-e másik munkakör, ami a munkavállalónak felajánlható, és amennyiben igen, a munkáltatónak a felajánlást kötelező megtennie. Az üzemi tanács a legutóbbi ilyen helyzetben megállapította, hogy van felajánlható munkakör, és így a felmondásokat nem lehetett közölni, a munkavállalók elfogadnák a másik munkakört. Ilyen esetben mit tehet a munkáltató?
812. cikk / 958 Felmondás vagy közös megegyezés?
Kérdés: Munkavállalónk rendes felmondással szüntette meg a munkaviszonyát, a felmondási idejének vége előtt egy hónappal azonban nem jelent meg a munkahelyén. Amikor felvettük vele a kapcsolatot, elmondta, hogy az új munkahelyén kellett kezdenie. Ezt a magyarázatot tudomásul vettük, így a munkavállaló a továbbiakban már nem végzett munkát, és ezt követően nem is utaltunk neki munkabért. Az új cégvezetés most kifogásolja, hogy a munkavállaló nem töltötte le a rá irányadó felmondási időt, ezért valamilyen szankciót kíván vele szemben alkalmazni. Vajon van-e erre jogszerű lehetőségünk?
813. cikk / 958 Utazási költségtérítés
Kérdés: A munkába járással kapcsolatban kérdezzük: amennyiben nincsen elérhető tömegközlekedési eszköz, vagy nincs megfelelő összeköttetés, akkor az együtt utazó ismerősök, kollégák vagy házastársak esetén joga van-e a munkaadónak megosztani a költségeket? A cégünknél megszaporodott üzemanyagszámlák miatt úgy vélem, hogy a dolgozóknak igen könnyű visszaélni a költségtérítés szabályaival, hiszen üzemanyagszámlát bárhonnan szerezhetnek, és a munkáltató nem tud meggyőződni arról, hogy ténylegesen hazautaztak-e. Tehetünk egyáltalán valamit?
814. cikk / 958 További jogviszony létesítésének megtiltása
Kérdés: Magántulajdonban lévő felsőoktatási intézménynél megtilthatjuk-e a munkavállalóinknak, hogy más magán-felsőoktatási intézményben oktassanak?
815. cikk / 958 Munkáltatói jogkört gyakorló személy helyettesítése
Kérdés: Kft.-nkben a munkáltatói jogkört az egyik ügyvezető gyakorolja. Gyakran előfordul azonban, hogy tartós külföldi távolléte miatt helyettesíteni szükséges. Milyen módon jogszerű a helyettesének kijelölése akadályoztatása esetén?
816. cikk / 958 Csoportos létszámcsökkentés – hogyan kell számítani a 30 napot?
Kérdés: Mikortól kell számítani a csoportos létszámcsökkentés esetében a 30 napot? Megítélésünk alapján, mivel a törvény szerint a munkáltató döntésében meghatározott ütemezést kell irányadónak tekinteni, a kezdő időpontot a munkáltató határozhatja meg. Ebből következik, hogy amennyiben a munkáltató csak azt követően határozza el a csoportos létszámcsökkentést, hogy korábban már egyes munkavállalók munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette, ez utóbbi megszüntetéseket nem lehet összeszámítani a későbbiekkel – akkor sem, ha 30 nap még nem telik el az újabb megszüntetések időpontjáig. Helyes-e az álláspontunk?
817. cikk / 958 Igazolt és nem fizetett távollét – és az árvíz
Kérdés: Munkavállalónk múlt héten három napot nem jött be, állítása szerint árvíz volt borsodi falujában. Egyik kérdésünk, hogyan ellenőrizhetjük, hogy ez őt is érintette? Egyáltalán, mit jelent az érintettség, azt is, ha a töltésen dolgozott, de az ő háza nem volt közvetlen veszélyben? Másik kérdésünk, mivel másik munkavállalónkat kellett miatta túlóráztatnunk, átháríthatjuk-e rá ennek pluszköltségeit?
818. cikk / 958 Törvényi mértéket meghaladó végkielégítés és a foglalkoztatott által fizetendő járulékok
Kérdés: A múlt hónapban rendes felmondással megszüntettük egy munkavállalónk munkaviszonyát, aki jelenleg még három hónapig munkavégzési kötelezettségét teljesíti. Kiadhatjuk-e kérésére a végkielégítést az utolsó munkában töltött napot megelőzően? A végkielégítés törvényi mértékét meghaladó mértékű végkielégítést kell kifizetni munkavállalónknak. Miként kell a foglalkoztatott végkielégítéséből levonni a munkaerő-piaci és egyéb járulékokat?
819. cikk / 958 Rendes felmondás – munkakör-megszüntetés miatt
Kérdés: Cégünknél átszervezést hajtunk végre, ezért az egyik ügyintézői munkakörben dolgozó munkavállalónk munkaviszonyát rendes felmondással kívánjuk megszüntetni, figyelemmel arra, hogy az ügyintézői munkakör ennek folytán megszűnik. További terveink között szerepel, hogy a megszűnő munkakör helyett egy ún. tanácsadói munkakört vezetünk be, amelyben egy másik munkavállalót kívánunk alkalmazni. Sikeresen hivatkozhat-e a felmondás jogellenességére a munkavállaló akkor, ha a tanácsadói munkakör gyakorlatilag hasonló feladatokat foglal magában?
820. cikk / 958 Munkaviszony-létesítés, majd létszámcsökkentés
Kérdés: Egy hónappal ezelőtt egy új munkavállalót alkalmaztunk. Valójában abból a célból vettük fel, hogy annak a munkavállalónak a helyére lépjen, akinek a munkaviszonyát a közeljövőben létszámcsökkentésre alapított rendes felmondással kívánjuk megszüntetni. Helyesen gondoljuk-e, hogy a létszámcsökkentés jogszerűen alkalmazható-e ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a cég munkavállalóinak a létszáma ténylegesen is csökkenni fog?
