Találati lista:
191. cikk / 535 Létszámcsökkentés a felmentés indokolása
Kérdés: Ha a Kit. hatálya alá tartozó kormányzati igazgatási szerv az adott szervezeti egységén foglalkoztatott kormánytisztviselők számát csökkenteni kívánja, mert a feladat ellátásához kevesebb fő is elegendő, akkor a felmentést a Kit. 107. § (1) bekezdése c) pontjának azzal a fordulatával indokolhatja-e, mely szerint a kormánytisztviselő által betöltött álláshely átszervezés miatt megszűnik, vagy más indok lenne a helytálló? Munkáltató által elhatározott létszámcsökkentés lenne az adott szervezeti egységnél, mivel tartós távollétről visszatért az egyik kormánytisztviselő, akinek a szervezeti egységénél a feladatai ellátása érdekében kinevezésmódosítással elkezdtek korábban alkalmazni egy másik kormánytisztviselőt, akinek szintén határozatlan időre szól a kinevezése, és így most többen lesznek ennél a szervezeti egységnél, mint ahány fő kell a feladatellátáshoz.
192. cikk / 535 Anyakönyvvezető munkakör újbóli létrehozása
Kérdés: 2019 októberében módosítottuk a polgármesteri hivatal SzMSz-ét oly módon, hogy megszüntettünk több munkakört, így egy anyakönyvvezetőit is. Jogszabályi időkorlát van-e meghatározva arra, meddig nem hozhatunk létre egy vagy több anyakönyvvezetői munkakört, az adott szervezeti egység esetleges létszámbővítésével?
193. cikk / 535 Nyugdíjjogosult közalkalmazottak felmentése – kötelezettség vagy lehetőség
Kérdés: Intézményünkben (önkormányzati fenntartású óvoda) határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező, közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott karbantartónk (férfi) 2022. november 22. napján betölti a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. Felmentéssel kell megszüntetnünk a közalkalmazotti jogviszonyát? Amennyiben felmentéssel szüntetjük meg, a felmentési idejét mikor kell letöltenie? Hogyan változik a felmentési idő letöltésének lehetősége és kötelezettsége öregségi nyugdíjkorhatárt elérő óvónő esetében?
194. cikk / 535 Munkakör-meghatározás a határozott időre szóló vezetői megbízás megszűnése után
Kérdés: Hogyan értelmezendő a Kjt. 23. §-ának (6) bekezdésében foglalt eredeti munkakör a következő esetben? Egy közalkalmazott kinevezés szerinti munkaköre csoportvezető. A vezetői megbízatása lejárt, az nem kerülne meghosszabbításra. Ilyen esetben milyen munkakörbe kellene visszahelyezni?
195. cikk / 535 Közalkalmazott felmentése létszámcsökkentés és átszervezés esetén
Kérdés: Önkormányzati fenntartású intézmény tevékenysége, amelyben a közalkalmazottakat foglalkoztatták, megszűnt, a munkáltatónál létszámcsökkentést, illetve átszervezést kell végrehajtani, emiatt a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség. Az érintett közalkalmazottaknak felajánlásra került másik jogviszony, egy másik, szintén önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságnál, illetve önkormányzati fenntartású intézménynél (mindkét munkáltató az Mt. hatálya alá tartozik). A közalkalmazottak rövid ideje állnak közalkalmazotti jogviszonyban az érintett intézménynél, 8 órás, határozatlan idejű kinevezésük van. Az egyik esetben határozott időre és 6 órás munkaviszonyra, a másik esetben határozatlan, 8 órás munkaviszonyra változna a foglalkoztatás. Munkakörük azonos lenne a mostanival. Hogyan jár el helyesen, a jogszabályoknak megfelelően, illetve humánusan a foglalkoztató, amennyiben nem vállalják az esetlegesen számukra hátrányos foglalkoztatást? Fenntartani a jogviszonyukat nem tudják, mivel a tevékenység megszűnt. Amennyiben a munkáltatói felmentés előtt vagy közben keresőképtelen állományba kerülnek, az hogyan befolyásolja a közalkalmazotti jogviszony megszűnését?
196. cikk / 535 Védettség igazolása és az elmulasztás jogkövetkezményei
Kérdés: A Munkaügyi Levelek 218. számában a 4249. számú cikkben – az akkori jogi környezetben – úgy nyilatkoztak, hogy a munkavállalót az egészségügyi dolgozók körén kívül nem érheti hátrány (pl. fizetés nélküli szabadság vagy felmondás), ha a munkáltató kötelezi a munkavállalóit az oltás felvételére, de a munkavállaló ennek nem tesz eleget. Mennyiben módosítják ezt a helyzetet az azóta kiadott kormányrendeletek, pl. az 598/2021. Korm. rendelet?
197. cikk / 535 Döntés a pótlékról – bölcsődei vagy szociális ágazati?
Kérdés: Bölcsődei intézményegységünkben foglalkoztatunk olyan kisgyermeknevelőt, aki még nem rendelkezik a munkakör betöltéséhez szükséges végzettséggel, mivel a kisgyermeknevelői képzése még folyamatban van. Az előírt végzettség nélkül foglalkoztatott kisgyermeknevelő mely pótlékra jogosult a végzettség megszerzéséig: szociális ágazati vagy bölcsődei pótlékra?
198. cikk / 535 Pedagógus tiltakozása a kötelező oltakozás ellen
Kérdés: 1993 óta dolgozom közalkalmazottként, egy általános iskolában vagyok tanár. Oltakozni nem fogok, ezért januártól a mostani állás szerint fizetés nélküli szabadságra küldenek. Védettségi igazolvánnyal rendelkezem, ami 2022. január 16-ig érvényes. Az 599/2021. Korm. rendeletről szóló tájékoztatót és a nyilatkozatot még nem vettem át, mert kértem, hogy postán küldjék ki. A fizetés nélküli szabadság alatt vállalhatok-e másodállást, illetve lehetek-e óraadó egy másik intézménynél? Jogszerű-e, hogy a munkáltató egy már meglévő kinevezést egyoldalúan módosít, és oltáshoz köti a munkakör betöltését? Megteheti-e a munkáltató, hogy végkielégítés nélkül elküld, ha nem oltatom be magam? Ha a veszélyhelyzet januárban lejár, és nem lesz meghosszabbítva, akkor ez a kormányrendelet januárban érvényét veszti? Van-e jogorvoslatra lehetőségem?
199. cikk / 535 Besorolás és pótlék egyházi fenntartású bölcsődében
Kérdés: Egyházi fenntartású családi bölcsődében munkaszerződést kötünk a dolgozóinkkal. 2022. február 1-jétől szeretnénk alkalmazni napi 4 órás részmunkaidőben egy munkavállalót, aki eddig közalkalmazottként dolgozott, szociális munkás egyetemi végzettséggel rendelkezik, és most végzi a kisgyermeknevelő-gondozó tanfolyamot. Ebben az esetben az egyetemi végzettséget figyelembe kell venni a besoroláskor? Hogyan alakul az ő szociális ágazati összevont pótlékának összege, mivel még nem rendelkezik a felvételekor kisgyermeknevelő végzettséggel? A garantált bérminimummal számolunk?
200. cikk / 535 Átsorolás a szakképesítés megszerzése után
Kérdés: Óvoda-bölcsőde intézményünkbe 2020-ban felvettünk egy kisgyermeknevelőt, akkor még csak érettségivel, aki azóta megszerezte a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott végzettséget (kisgyermekgondozó, -nevelő). A Kjt., illetve a 257/2000. Korm. rendelet tekintetében beszámítandó-e a besoroláskor az érettségi utáni minden munkaviszony, vagy csak a kisgyermekgondozó, -nevelő végzettség utáni időszakot kell tekinteni, ami jelen esetben maga a fennálló jogviszony?
