Elkésett azonnali hatályú felmondás próbaidő alatt


A munkavállalónk még próbaidőn volt, amikor fény derült arra, hogy az egyik kollégájával rendszeresen pénzt vesz ki a kasszából. Az eset tisztázása érdekében megbeszélést tartottunk, de a munkavállaló ezen nem jelent meg. Ezért a munkaviszonyát próbaidő alatt (indokolás nélkül) azonnali hatállyal felmondtuk, és az erről szóló levelet tértivevényes küldeményként adtuk fel postán. A küldemény azonban a "nem kereste" jelzéssel jött vissza, a próbaidő azonban már ebben az időpontban lejárt. Jogszerűen jártunk-e el, azaz megszűnt-e a munkavállaló munkaviszonya?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2018. december 17-én (174. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3456

[…] szolgáltatásokról szóló jogszabály szerint tértivevény különszolgáltatással feladott küldeményként kézbesített jognyilatkozatot kézbesítettnek kell tekinteni egyebek mellett az eredménytelen kézbesítési kísérlet, valamint az értesítés elhelyezésének napját követő ötödik munkanapon [Mt. 24. § (2) bek. b) pont]. A próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás jellegzetessége, hogy azt csak a próbaidő alatt lehet joghatályosan közölni, ám az Ön által írott esetben úgy tűnik, hogy erre a próbaidőn kívül került sor, mivel a kézbesítési vélelem csak a próbaidő lejártát […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.