Összes cikk:
1. cikk / 46 "Bérpapír" elektronikus formában
Kérdés: A munkatársak részére 2021 tavaszáig papíralapon adtuk ki a munkabérük havi elszámolásáról készült bizonylatot (bérlap). Két évvel ezelőtt a bérlapok kiadását elektronikus útra tereltük. Ez számos előnnyel járt, a kifizetés idejében már az elszámolást is megkapta a munkavállaló, a bérlap kézbesítésének ténye visszakereshető, igazolható stb. A munkavállalók kitöltöttek egy formalizált nyilatkozatot, amelyben megadtak egy olyan e-mail-címet, amelyik nem a céges belső levelezéshez kötődik - arra a célra, hogy a bérlapot, illetve a cég működésével kapcsolatos információkat erre a levélcímre küldjük ki. Kb. 15-20 munkatárs azonban nem kívánt megadni e-mail-címet, ők továbbra is papíralapon kérik az elszámolást. Hogyan lehet jogszerűen ezeket a munkavállalókat is az elektronikus bérlap használatára rávenni?
2. cikk / 46 Jognyilatkozat címzése - lakcím vagy tartózkodási hely
Kérdés: Egy munkavállalónak van a munkáltató felé bejelentett állandó lakcíme és tartózkodási helye is. Ilyen esetben melyik címre kell megküldeni a munkáltatónak a jognyilatkozatait? Jelentősebb munkáltatói jognyilatkozatok közlése esetén ez a kérdés különösen fontos lehet. Az Mt. 24. §-ának (2) bekezdése alapján a postai szolgáltatásokról szóló jogszabály szerint tértivevény különszolgáltatással feladott küldeményként kézbesített jognyilatkozatot,
a) ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy a küldemény átvételét megtagadta, vagy a címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés a címzett ismeretlensége vagy elköltözése miatt meghiúsult, a kézbesítés megkísérlésének napján,
b) egyéb esetekben az eredménytelen kézbesítési kísérlet, valamint az értesítés elhelyezésének napját követő ötödik munkanapon
kézbesítettnek kell tekinteni.
Mit ért az Mt. pontosan a címzett által bejelentett elérhetőségi címen? Bármilyen címet, amelyet a munkavállaló ekként megjelöl? Mi a helyzet, ha a munkavállaló nem jelöli meg, hogy az állandó lakcímén vagy a tartózkodási helyén elérhető, ez esetben hova küldje a munkáltató a jognyilatkozatait? Elérhetőségi cím lehet a tartózkodási hely is, ha azt jelölte meg a munkavállaló? Ebben a kérdésben esetlegesen figyelembe jöhetnek az Nytv. értelmező rendelkezései is? Az Nytv. 5. §-ának (2) bekezdése szerint a lakóhely (állandó lakcím) az, amely hivatalos kapcsolattartásra szolgál. Az értesítési cím pedig a lakóhelyen és a tartózkodási helyen kívüli cím lehet [Nytv. 5. § (5) bek.]. Ez esetben nem lenne megjelölhető tartózkodási hely elérhetőségi címként?

3. cikk / 46 Azonnali hatályú felmondás - ha a második postázás sikeres
Kérdés: Egy munkavállaló verekedés miatt azonnali hatályú felmondása elkészítését kérték a felettesei a munkaügyi csoporttól. Aláíró hiányában azonban még aznap - pénteken - nem sikerült átadni a jognyilatkozatot a munkavállaló részére. Következő héten hétfőn az érintett munkavállaló - még korábban engedélyezett szabadság miatt - nem jelent meg a munkahelyén, illetve a belépőkártyáját is letiltották, így a szabadság lejártát követően sem léphetett be a telephelyre. Az azonnali hatályú felmondást tértivevénnyel postázták a rendszerben szereplő lakcímre, melyről azonban később kiderült, hogy már nem aktuális. Telefonos egyeztetést követően az érvényes lakcímre is kiküldték a felmondást, amelyet így a munkavállaló kézhez kapott. A szabadság lejárta és a felmondás átvétele közti időtartamra köteles-e a munkáltató díjazást (állásidőt, távolléti díjat) fizetni a munkavállalónak, vagy tekintettel az azonnali hatályú felmondás okára, díjazás nélküli munkavégzés alóli mentesítést is megállapíthat?
4. cikk / 46 Mentesülés a kárfelelősség alól - a munkavállalói kizárólagos és elháríthatatlan magatartás
Kérdés: A munkavállalónk kézbesítőként dolgozik. A motorkerékpárjával egy olyan helyszínre szállított küldeményt, amely az eső miatt egy sáros, kátyús földúton volt megközelíthető. A motorral megcsúszott, elesett, és lábtörést szenvedett. Nem egyértelmű, hogy pontosan mi történt, de most kártérítési igénnyel állt elő. Az ilyen helyzet nem minősülhet a munkavállaló kizárólagos és elháríthatatlan magatartásának?
5. cikk / 46 Munkáltató és a munkahely - megjelölése kinevezésben, munkaszerződésben
Kérdés: A kinevezési okiraton, illetve munkaszerződésen megjelenő "Munkavégzés helye, címe" adattal kapcsolatban kérem szíves segítségüket. Önkormányzatunknál a közalkalmazottak és munkavállalók kinevezési okiratán, illetve munkaszerződésén a munkavégzés helyeként, a kialakult gyakorlatnak megfelelően, egységesen az önkormányzat mint munkáltató neve és címe szerepel. Helyes-e így, vagy módosítás szükséges, amelyben nem az önkormányzat épületét és címét, hanem a település közigazgatási területét jelöljük meg a munkavégzés helyeként az alábbi munkavállalók esetében:
- a szociális gondozónők, akik az önkormányzat épületében naponta nagyon rövid időt töltenek (adminisztrációs feladatokat végeznek), de a munkaidejük szinte teljes egészét a gondozottaknál és a település közigazgatási területén töltik (pl. gyógyszerkiváltás),
- a kézbesítő, aki munkaidejének egy részét az önkormányzat épületében tölti, a többit pedig a település közigazgatási területén (pl. kézbesítés, árubeszerzés).

6. cikk / 46 Összeférhetetlenség - ha a férj a felesége főnöke
Kérdés: Mi a helyzet olyan esetben, ha egy állami intézet vezetője saját feleségét foglalkoztatja, olyan állásban, aminek igazából csak neve van, de igazán látványos munkát nem végez a feleség, nem is nagyon jár be dolgozni, de felveszi a fizetését?
7. cikk / 46 Ciklus végén - a főállású polgármester szabadsága
Kérdés: Főállású polgármester szabadságának a ciklus végén történő megváltása kapcsán kérem szíves álláspontjukat. A polgármester szabadságát a képviselő-testület a beterjesztett ütemterv szerint minden év februárjában hagyta jóvá. Ilyenkor göngyölítetten megjelenik az előző évek ki nem adott (ki nem vett) szabadsága is. Amennyiben jelen ciklus végén újraválasztják a polgármestert, kifizetendő-e számára az ún. szabadságmegváltás? Az előző ciklus végén kifizettük. Amennyiben megszűnik a jogviszonya (nem választják újra), milyen időpontban lehet a szabadságot kifizetni, amennyiben már nyugdíjas, akkor is a 40 nap letelte után van rá lehetőség? A képviselő-testület határozatban döntsön-e az ügyben?
8. cikk / 46 Szakszervezeti hozzájárulás határidejének kezdete - a közlés jelentősége
Kérdés: A szakszervezet székhelyére és a szakszervezeti elnök lakhelyére is megküldtük a hozzájárulást kérő levelet a munkaviszony-megszüntetéshez. Az elnöknek küldött levelet pár nappal korábban vették át, mint a székhelyre küldött levelet. Melyik kézbesítési időponttól kell számítani a válaszadási határidőt?
9. cikk / 46 Felmondás kézbesítése "elköltözött" munkavállalónak
Kérdés: A munkavállaló korábban megadott címére kézbesített felmondásunk "elköltözött" jelzéssel jött vissza. Ezt követően felhívtuk telefonon, és kiderült, hogy elköltözött, de korábban elmulasztotta megadni az új lakcímét. Miután megtudta, hogy mit tartalmazott a levél, megtagadta, hogy elárulja azt a címet, ahová elküldhetnénk ismét neki. Bejönni a céghez nem tud, mivel keresőképtelen. Mit tehetnénk?
10. cikk / 46 Elkésett azonnali hatályú felmondás próbaidő alatt
Kérdés: A munkavállalónk még próbaidőn volt, amikor fény derült arra, hogy az egyik kollégájával rendszeresen pénzt vesz ki a kasszából. Az eset tisztázása érdekében megbeszélést tartottunk, de a munkavállaló ezen nem jelent meg. Ezért a munkaviszonyát próbaidő alatt (indokolás nélkül) azonnali hatállyal felmondtuk, és az erről szóló levelet tértivevényes küldeményként adtuk fel postán. A küldemény azonban a "nem kereste" jelzéssel jött vissza, a próbaidő azonban már ebben az időpontban lejárt. Jogszerűen jártunk-e el, azaz megszűnt-e a munkavállaló munkaviszonya?