Munkaköri határok és munkakörbe nem tartozó feladatok ellátása


A munkáltató költségtakarékosság miatt úgy döntött, hogy az üzem területén elhullott madártetemek, illetve a guanó összegyűjtésével és eltakarításával kapcsolatos feladatokat a jövőben nem külső vállalkozóval végezteti el, hanem a munkavállalók igénybevételével oldja meg. Ezt a lehetőséget a biológiai kockázatok értékelésével, illetve az egészségvédelemmel foglalkozó munkáltatói szabályzat is rögzíti. A szabályzatban az is olvasható, hogy H5N1 madárinfluenza elleni védőoltás minden érintett munkavállalónak a soron kívüli orvosi alkalmassági vizsgálat során fel lett kínálva, amelyet a munkavállalók aláírásukkal igazoltak. A munkavállalók munkaköri leírásában található záradék értelmében a munkavállaló a felettese utasítása alapján köteles további olyan feladatokat is teljesíteni, mely ismeretei és felkészültsége alapján tőle elvárható. Álláspontunk szerint e rendelkezés több ponton kifogásolható, ugyanis abból nem derül ki, hogy milyen beosztású vezetők, milyen jogalapon rendelhetik el a fenti feladatot, illetve a munkavállalók mely munkakörökből "csoportosíthatók át" ilyen munkavégzésre. A munkáltató szerint, mivel a záradék korlátlan felhatalmazást ad a munkahelyi vezetőnek, a fent idézett munkavégzés jogszerűen nem kifogásolható. Jogszerű-e a munkáltató eljárása, különös tekintettel a munkaköri leírásra? Elvileg bármely munkavállaló kötelezhető-e ezen feladatokra, ha a szükséges védőfelszerelést megkapja? Köteles-e a munkavállaló az ilyen munkáltatói utasítást a munkaköri leírás záradékára történő hivatkozás alapján korlátlanul teljesíteni? A munkavállalók nagy többsége egy vagy több szakmával rendelkező kvalifikált szakmunkás. Fizikai munkakörökben nem ritka a középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállaló. A hatályos Mt. már nem tartalmaz olyan korlátozó intézkedéseket, mint a hatályon kívül helyezett korábbi Mt. 83/A. §-ának (2) bekezdése, ennek ellenére azonban meggyőződésünk, hogy a munkáltató eljárása aggályos.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2013. szeptember 16-án (90. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1756

[…] eltérő munkakörben foglalkoztatni. A munkakörbe nem tartozó feladatok ellátására szóló utasítás kiadásánál a munkáltató belső szervezeti szabályai keretében meghatározott munkáltatóijogkör-gyakorlás rendje az irányadó. Vélhetően, aki általában utasítás kiadására jogosult a munkavégzéssel kapcsolatban, az a személy rendelheti el a munkakörbe nem tartozó feladatok ellátását. Ezzel kapcsolatban általánosságban megjegyezzük, a munkáltató képviseletében jognyilatkozat tételére a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult. A munkáltatóijog-gyakorlás rendjét pedig – a jogszabályok keretei között – a munkáltató határozza meg. Ha a munkáltatói jogkört nem az arra jogosított gyakorolta, eljárása érvénytelen, kivéve ha a jogkör gyakorlója a jognyilatkozatot jóváhagyta. Jóváhagyás hiányában is érvényes a jognyilatkozat, ha a munkavállaló a körülményekből alappal következtethetett az eljáró jogosultságára [Mt. 20. § (1)–(3) bekezdés]. Ebből következik, hogy a munkavállalót más munkakörben való munkavégzésre a mindenkori munkáltatói jogkör gyakorlója, gyakorlói kötelezheti(k), e személyről vagy személyekről a munkavállalót azonban a munkaviszony kezdetétől számított tizenöt napon belül írásban tájékoztatni kell [Mt. 46. § (1) bek. h) pont]. A fentiekből az is kitűnik, hogy e munkavállalói utasítás jogalapját az Mt. 53. §-a adja meg, és – amint arra utaltunk – annak kötelezettje elvileg bármely munkavállaló lehet.Azon túl, hogy a munkakörbe nem tartozó feladat ellátására szóló utasításnak a munkáltatói jogkör gyakorlójától kell származnia, az ilyen foglalkoztatás tartama naptári évenként összesen a negyvennégy beosztás szerinti munkanapot vagy háromszáz­ötvenkét órát nem haladhatja meg. Ezt arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony év közben kezdődött, határozott időre vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás várható tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell [Mt. 53. § (2)–(5) bek.]. További korlát, hogy a munkavállaló megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné (ha pl. nem kap védőfelszerelést, és ezért közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné az egészségét a munka elvégzésével).Ugyan az Mt. valóban már nem tartalmaz a régi Mt. 83/A. §-ának (2) bekezdésével egyező rendelkezést, mely előírta, hogy az ilyen utasítás a munkavállalóra nézve – különösen beosztására, képzettségére, korára, egészségi állapotára vagy egyéb körülményeire tekintettel – aránytalan sérelemmel nem járhat, azonban egy hasonló, még átfogóbb tartalmú szabályt mégis […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.