417 cikk rendezése:
391. cikk / 417 Illetményeltérítés – módosítás év közben
Kérdés: Egyik köztisztviselőnk most a II. besorolási osztályból I. besorolási osztályba került, mivel megszerezte az átsoroláshoz szükséges iskolai végzettséget. Az év elején – tekintettel a jó munkájára – eltérítettük az illetményét. Most az átsorolás miatt újra megállapítjuk az illetményét. Így azonban a többi kollégához képest már túl magas lenne az illetménye, és ez feszültséget okozna. Kérdésünk, hogy módosíthatjuk-e az év eleji eltérítés mértékét?
392. cikk / 417 Hátrányos helyzetű személy fogalma
Kérdés: Közúti fuvarozási cégünk képzési megállapodást kötne a munkaügyi központtal olyan álláskereső képzése tekintetében, aki a képzés eredményeként az általunk megkívánt kategóriájú vezetői engedélyt szerezné meg, és ezt követően munkaviszony keretében foglalkoztatnánk. Úgy tudjuk, hogy hátrányos helyzetű személy esetében nagyobb mértékű támogatást nyújt a munkaügyi központ a képzés költségeihez, a jogszabályban viszont nincs meghatározva, hogy kit kell hátrányos helyzetű személynek tekinteni.
393. cikk / 417 Nyugdíjas munkavállalóknak járó szociális juttatások
Kérdés: Nyugdíjas munkavállalókat is foglalkoztatunk. Köteles a munkáltató a nyugdíjas munkavállalók számára is fizetni étkezési hozzájárulást, valamint biztosítani számukra üdülési csekket, ugyanúgy és ugyanolyan értékben, mint a nem nyugdíjas munkavállalók számára?
394. cikk / 417 Gyakornoki idő kikötése
Kérdés: Intézetünk két fő számára hirdetett meg pályázatot: egyiküket határozott idejű, másikukat pedig határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban kívánjuk foglalkoztatni. Az azonos végzettségű, pályakezdőként szakmai gyakorlattal nem rendelkező pályázók közül csak a határozatlan idejű kinevezéssel foglalkoztatandó közalkalmazott tekintetében van lehetőség a gyakornoki idő megállapítására, vagy erre sor kerülhet a határozott idejű közalkalmazotti jogviszony esetében is?
395. cikk / 417 Pályakezdő álláskereső – a bérköltség támogatása hiányszakmában
Kérdés: Sütőipari cégünk évek óta munkaerőhiánnyal küszködik, pék munkakörbe vennénk fel pályakezdő fiatalokat. A sajtóból úgy értesültünk, hogy állami támogatásban részesülhet a munkáltató, ha hiányszakmával rendelkező pályakezdőt foglalkoztat. Mi a támogatás igénybevételének feltétele, és mi a támogatás mértéke, valamint időtartama? A munkáltatónak van-e továbbfoglalkoztatási kötelezettsége a támogatás igénybevételéhez kapcsolódóan?
396. cikk / 417 Garantált bérminimum – 50 éves kor felett
Kérdés: Az 50 év feletti munkaerőnek szüksége van-e szakképesítésre abban a munkakörben, ahol dolgozik, vagy neki szakképzettség nélkül is az emelt minimálbér jár? Értelmezésünk szerint csak attól, hogy valaki 50 éves elmúlt, még nem garantált a magasabb összegű munkabér!
397. cikk / 417 Köztisztviselői, ügykezelői besorolás alapja
Kérdés: Ügykezelőként dolgozom, és kértem a munkáltatómat, hogy a II. besorolási osztály 7. fizetési fokozatához tartozó főelőadói munkakörbe soroljon át, mert szerintem a munkakörömbe tartozó feladatok (támogatások igénybevételével összefüggő adatszolgáltatás, számítógépes adatfeldolgozási feladatok ellátása) érdemi ügyintézői feladatoknak minősülnek, ezért a középiskolai végzettségemre és a közszolgálati jogviszonyban töltött időmre tekintettel kell besorolni. Szerintem az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti, hogy a munkáltatóm az engem helyettesítő munkatársamat köztisztviselőnek sorolta be, holott nem rendelkezik nálam magasabb iskolai végzettséggel.
398. cikk / 417 Garantált bérminimum – többes munkakörben
Kérdés: A sógorom rendelkezik a munkaköréhez szükséges szakmunkásvégzettséggel. Nem akarják neki kifizetni a garantált bérminimumot, mert nem mindig csak azt a munkakört látja el. Most alá akarják vele íratni, hogy beleegyezik, amennyiben a munkaidejének kevesebb mint 50%-ában látja el az eredeti munkakörét, akkor arra a hónapra nem kapja meg a szakmunkás-minimálbért. Megtehetik ezt?
399. cikk / 417 Képzettségi pótlék – a jogosultság feltétele?
Kérdés: Köztisztviselőként dolgozom. A felsőfokú végezettségem mellé további szakképzettséget szereztem, amelyet a munkámban is hasznosítani tudok. Már korábban is vita volt a munkáltatómmal, hogy jár-e nekem képzettségi pótlék, ha a munkakörömre előírt képzettség mellett annál magasabb szintű szakképzettséget is szereztem, habár támogatást a munkahelyemtől nem kaptam. Kérdésem, hogy jogosan kérem-e a képzettségi pótlékot?
400. cikk / 417 Idegennyelv-tudási pótlék – alanyi jogon?
Kérdés: Kis önkormányzatunk egyik köztisztviselője több nyelven is beszél (angol, olasz). Tekintettel a jelen pénzügyi helyzetre, nagyon nehezen tudjuk kigazdálkodni az összeget, és a többiek is zúgolódnak, hogy miért kap érte pótlékot, ha nem is használja a nyelvet. Kérdésem, hogy ha nem használja a munkaköre ellátása során a köztisztviselő a nyelveket, akkor kell-e számára nyelvpótlékot fizetnünk?