Gyermekgondozási szabadság – a visszatérés illetményproblémái

Kérdés: Egy gyermekgondozási díjban részesülő, gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon lévő közalkalmazott esetében a munkáltató az illetménykiegészítést azzal az indokkal vonta vissza, hogy a Kjt. 67. §-a szerint a közalkalmazott a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül illetménykiegészítésben részesülhet, azonban annak munkáltatói döntésen alapuló része szabadon változtatható, csökkenthető vagy akár elvonható, amennyiben az illetmény összege összességében nem csökken. A munkáltató érvelése szerint a garantált illetmény növekedése miatt a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentheti, hiszen a közalkalmazott teljes illetménye így sem lesz alacsonyabb, és mivel ez nem egy egyoldalú munkáltatói kötelezettségvállalás, ezért nincs szükség a közalkalmazott hozzájárulására sem a módosításhoz. Ugyanakkor a kiegészítés visszavonása miatt az érintett édesanya – aki egyébként most tavasszal tervezi a munkába való visszatérését – összességében kevesebb illetményt fog kapni, mint amire korábban számított. Ebben az esetben jogszerűen járt el a munkáltató? Megteheti a munkáltató, hogy egy emelkedő garantált illetményt az illetménykiegészítés csökkentésével kompenzáljon, különösen egy gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságon lévő közalkalmazott esetében, akinek az elvonás miatt ténylegesen csökken az illetménye a visszatérésekor?
Részlet a válaszából: […] A „munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt” a Kjt. kifejezetten nem nevesíti, ám a 67. § (1) bekezdése szerint a közalkalmazott a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül illetménykiegészítésben részesülhet, illetve a közalkalmazotti jogviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. április 15.

Gyermekgondozási szabadság – a visszatérés munkáltatói akadályozása

Kérdés: Gyermekgondozási szabadságról visszatérő pedagógusok esetében gyakori az a munkáltatói hozzáállás, miszerint nem engedélyezik a fizetés nélküli szabadság megszakítását, mert éppen más pedagógus tölti be a helyet, vagy nem tudják jelenleg kiadni (kifizetni) a felhalmozott szabadságokat. Jól gondoljuk, hogy ezen indokok nem állják meg a helyüket, a fenti problémák megoldásáról pedig a munkáltató gondoskodni köteles?
Részlet a válaszából: […] A Púétv. 94. §-ának (1) bekezdése alapján a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló a gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából – fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a köznevelésben foglalkoztatott kérésének megfelelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. április 15.

Gyermekgondozási szabadság – munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás visszatérés után

Kérdés: A gyermekgondozási szabadságról visszatérő kismamának a munkáltató nem kívánja visszaadni a pozícióját, mert azt más tölti be. Ehelyett a munkáltató élni kíván azon jogával, miszerint évi 44 munkanapra jogosult a munkavállalót másik munkakörben alkalmazni. Gyanítjuk, hogy ezzel akarja a visszatérő anyukát felmondásra kényszeríteni, vagy valamilyen indokkal azonnali hatállyal elküldeni, hiszen arról nem tud vagy nem akar nyilatkozni, hogy a 44 munkanap letelte után biztosítja-e a munkaszerződésben szereplő pozíciót az anyukának. A másik munkakör nem igényel felsőfokú végzettséget, míg az eredeti igen. Ilyenkor a méltányos mérlegelés elvére hivatkozva ezt az édesanya megtagadhatja? Követ-e el a munkáltató ilyen esetben joggal való visszaélést?
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából – fizetés nélküli szabadságra jogosult [Mt. 128. § (1) bek.], amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. A fizetés nélküli szabadságot követően – akár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. április 15.

Fizetett szabadság a gyermekgondozási szabadság első hat hónapjára

Kérdés: Ha az édesanya mellett az édesapa is él a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság lehetőségével, őt is megilleti az első hat hónapra szabadság, azaz munkában töltött időnek minősül, ugyanúgy, mint az édesanyánál is?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll. Munkában töltött időnek minősül, és ekként szabadságra jogszerző idő, a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság [Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. február 11.

Gyermekgondozási szabadság alatti munkavégzés szövetkezeten keresztül

Kérdés: GYED-en lévő kismamát foglalkoztathatja-e a GYED folyósítása alatt a munkáltatója kismama-szövetkezeten keresztül? Amennyiben igen, megmaradhat-e az eredeti jogviszonya, amin gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságát tölti?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. szerint a munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából – fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni [Mt. 128. § (1) bek.]. A szabályból látható, a fizetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. február 11.

Édesanya visszatérése gyermekgondozási szabadságról

Kérdés: Ha gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról térne vissza egy kismama, de a munkáltató nem tudja visszavenni a pozíciójába – az hiába nem szűnt meg –, mert teljes a létszám, mi a teendő? Eleget tesz-e ilyenkor a munkáltató a kötelességének, ha felajánl egy másik pozíciót, vagy lehetővé kellene tennie, hogy a létező munkakörben elérhetővé tesz egy pozíciót a visszatérő édesanya számára?
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából – fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni [Mt. 128. § (1) bek.]. E fizetés nélküli szabadság tartama alatt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. december 17.

Távol lévő szülő szabadságra való joga

Kérdés: Az édesanya CSED-en van gyermekével, a GYED-et már az apuka igényli. Az édesanya továbbra is marad fizetés nélküli szabadságon, egészen a gyermek hároméves koráig. Az anyuka melyik időszakokra jogosult szabadságra?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 115. §-ának (2) bekezdése sorolja fel azokat az eseteket, amikor a munkavállaló ugyan nem dolgozik, de ezek az időtartamok a szabadság szempontjából mégis jogszerző időnek számítanak. Az itt megjelölt időszakokra tehát a munkavállalót távolléte ellenére megilleti az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Visszatérő munkavállaló – alapbéremelés munkaviszony-megszűnés esetén

Kérdés:

A munkavállaló a 2021 óta tartó gyermekgondozási szabadsága alatt kérte, hogy szüntessük meg a munkaviszonyát. Eszerint elkészítettük a közös megegyezést, aláírtuk, majd a felhalmozódott szabadságait megváltottuk. De az elszámoláskor a 2021. évi bérével számoltunk, nem alkalmaztuk az Mt. 59. §-át, arra hivatkozva, hogy a távollét megszűnését követően kell rendezni a bért, és a munkavállaló esetünkben a fizetés nélküli szabadság alatt távozott, egyetlen napra sem tért vissza aktív állományba. Helyesen jártunk-e el?

Részlet a válaszából: […] A szóban forgó szabály szerint, a munkáltató a 127–132. §-ban meghatározott távollét megszűnését követően ajánlatot tesz a munkavállaló számára a munkabér módosítására. Ennek során a munkavállalóval azonos munkakörű munkavállalók részére a munkáltatónál...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Gyermekgondozási szabadságról visszatérő kismama és munkaadói felmondás

Kérdés: GYES-ről visszatérő kismamának felmondhat-e a munkáltató, vagy kötelező visszavenni? A kismama munkaköre már betöltésre került, számára megfelelő másik munkakör nincs a cégnél. Ilyen esetben szükséges-e végkielégítést fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. értelmében a munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából – fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni [Mt. 128. § (1) bek.]. A "GYES-ről" való visszatérés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Köztisztviselő munkába állása a gyermekgondozási szabadság után

Kérdés: Közszolgálati jogviszonyos (Kttv.), részmunkaidős kolléganőnek 2022. december 31. napján jár le a GYES, jelenleg fizetés nélküli szabadságon van. Ilyen esetben legkésőbb mikor kell vele felvenni a kapcsolatot, hogy vissza kíván-e jönni dolgozni? Ha nem él a lehetőséggel, mik a teendők és milyen határidővel?
Részlet a válaszából: […] A köztisztviselő a gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából – fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a köztisztviselő kérésének megfelelő időpontban kell kiadni [Kttv. 111. § (1) bek.]. A köztisztviselő a fizetés nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.
1
2
3
5