Találati lista:
11. cikk / 405 Munkaviszony-megszűnéshez kapcsolódó igazolások – a kiadás módja
Kérdés: Az Mt. 80. §-ának (2) bekezdése értelmében: „A munkaviszony felmondással történő megszüntetésekor legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól, egyébként legkésőbb a munkaviszony megszűnésétől számított ötödik munkanapon a munkavállaló részére ki kell fizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat.” A munkáltató a fenti szakasz utolsó fordulata szerinti, „egyéb jogszabályokban előírt igazolások” kiadására vonatkozó kötelezettségét jogszerűen teljesíti-e, amennyiben ezeket a dokumentumokat a munkáltató képviseletében eljáró személy fokozott biztonságú elektronikus aláírással látja el, majd az így keletkezett, pdf-formátumú dokumentumokat kizárólag a távozó munkavállaló számára hozzáférhető, biztonságos elektronikus felületen a munkavállaló számára elérhetővé (letölthetővé) teszi legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól, egyébként legkésőbb a munkaviszony megszűnésétől számított ötödik munkanaptól kezdve három hónapon keresztül? További kérdés, hogy a fent hivatkozott igazolások mindegyike kiadható-e elektronikus úton, vagy van olyan közöttük, amelyik bármely oknál fogva továbbra is papíralapon adandó át a munkavállalónak?
12. cikk / 405 Azonnali hatályú felmondás – a munkáltatói következetlenség kérdése
Kérdés: A munkáltató – húsz év elteltével – azonnali hatállyal felmondott egy business operations vezető munkavállalójának azért, mert tíz nap alatt több alkalommal elhagyta a munkahelyét bejelentés és engedély nélkül. A munkaszerződésben az egy műszakos munkarend és a heti negyven óra munkaidő került rögzítésre. A munkáltató a távollétek időtartamának díjazását levonta a fizetéséből, majd azonnali hatállyal felmondott. Aránytalannak (ezzel együtt jogellenesnek) minősíthető-e ez a munkáltatói intézkedés úgy, hogy korábban is előfordult, engedélykérés nélkül elhagyta a munkahelyét a munkavállaló, de soha nem ment a munka rovására, és soha senki ezt nem kifogásolta, bár nyilvánvalóan volt erről tudomásuk? A távollétek soha nem befolyásolták a munkavégzést, és a munkáltató elégedett volt a munkavállaló teljesítményével. Így megvalósult-e az azonnali hatályú felmondás indokaként fennálló kötelezettségszegés? A munkáltató nem adott előzetes figyelmeztetést, írásbeli felszólítást, más munkajogi szankciót nem alkalmazott, bár bérlevonás történt. Az azonnali hatályú felmondás aránytalan intézkedés volt? Az eljárás a kettős értékelés tilalmába ütközött?
13. cikk / 405 Kisgyermekes szülő – a munkarend és a munkaidő módosítása
Kérdés: A munkavállaló édesanyának lejárt a gyermekgondozási szabadsága, szeretne visszajönni. Előtte két műszakban dolgozott. Az édesanya 8-tól 16 óráig dolgozna, vagy ha ez nem megoldható, akkor 6 órában (8-tól 14 óráig). Egyedül neveli a gyermekét. Ezt köteles elfogadni a munkáltató? Mit tud tenni? A cég működését tekintve több műszakos munkarendben foglalkoztatja a munkavállalóit.
14. cikk / 405 Gyermekgondozási szabadság után – az édesanya munkahelye
Kérdés: Ha a munkaszerződés nem tartalmaz pontos munkavégzési helyet, csak annyit, hogy Magyarország területe vagy a cég összes telephelye, akkor egy gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállalónál hogyan tud eljárni szabályszerűen a munkáltató, ha azon rendelkezést vesszük alapul, miszerint három év alatti gyermeket nevelő édesanyákat nem kötelezhetnek más helységben történő munkavégzésre?
15. cikk / 405 „Befagyott” jogszerző idők – a köznevelés munkavállalói
Kérdés: A Púétv. hatálya alatt a 132. § szerint munkaviszonyban foglalkoztatottak esetében a (7) bekezdés azt írja, hogy a Kjt. 2023. 12. 31. szerint hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. Egy olyan intézmény esetében, amely a Kjt., majd az Mt. hatálya alá tartozott, és jelenleg a Púétv. hatálya alá tartozik, hogyan alakul a munkavállaló jogosító ideje? Végkielégítés, szabadság, jubileum és felmentési idő tekintetében egyaránt. Ez különösen érdekes, ha valamiért köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyból kerül át a 132. § alá, mert a 2023. 12. 31. szerinti Kjt. nem ismeri el jogosító időnek a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt. Illetve egy teljesen pályakezdő esetén mi lesz például a jubileumi jogosító idő alapja?
16. cikk / 405 Kisgyermekes édesanya éjszakai munkavégzése – a megállapodás lehetősége
Kérdés: Az Mt. hatálya alatt dolgozó anyukák esetében a három év alatti gyermeket nevelőknél mi történik, ha az édesanya munkahelye legfőképp éjszaka üzemel? Ilyenkor hogyan tud dolgozni éjszaka, ha elvileg még a hozzájárulása esetén sem osztható be?
17. cikk / 405 Szabadság – jogszerző idők a gyermekgondozási célú távollét alatt
Kérdés: Egy anyuka 2018. 05. 25-én szülte első gyermekét, akivel CSED-ben részesült, majd GYED-et is igényelt, azt viszont átadta pár nap múlva az apukának. A második gyermek 2019. 08. 01-én született, a harmadik 2022. 05. 30-án, a negyedik 2023. 09. 13-án. Elmondása szerint az első gyermek után járó GYED (amit pár napig vett csak igénybe) volt az ő utolsó ellátása, onnantól minden ellátást apuka igényelt. Most felmondott a munkáltatójánál. Ebben az esetben melyik gyermek után és milyen időszak alapján jogosult szabadságra? Véleményem szerint minden gyermek után jár az Mt. 115. §-a (2) bekezdésének c) és d) pontja alapján a szabadság.
18. cikk / 405 Harmadik országból érkezettek szállása
Kérdés: A munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerőpiaci viszonyokat kell figyelembe venni [Mt. 12. §]. Azaz önmagában az azonos munkakörben történő foglalkoztatás a két munkát nem teszi egyenlő értékűvé. A harmadik országbeli munkavállalók részére biztosított juttatásokat megfelelő dokumentációval és szabályzati keretekkel támasszuk alá, így elkerülve a diszkrimináció vádját. Harmadik országbeli munkavállalók hiányszakmában történő foglalkoztatására a magyar jogszabályoknak megfelelően, a kormányhivatal engedélyével van lehetőség. A szerződésben szerepel, hogy a munkáltató szállást biztosít számukra, mivel a toborzási nehézségekre tekintettel ez a foglalkoztatás feltétele. Ugyanabban a munkakörben dolgozó magyar munkavállalónak viszont nem biztosít a munkáltató ilyen juttatást. Milyen szabályzattal és dokumentációval lehet igazolni, hogy a szállás biztosítása a külföldi munkavállaló foglalkoztatási feltétele volt, és így nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek? Hogyan lehet az objektív indokokat megfelelően rögzíteni a munkaszerződésben vagy egy különmegállapodásban?
19. cikk / 405 Háziorvosi praxis megszűnése és a GYED-en lévő asszisztens munkaviszonya
Kérdés: Egy háziorvosi praxis megszünteti tevékenységét, a munkáltató felmond a munkavállalóinak, köztük egy olyan asszisztensnek is, aki jelenleg másfél éves gyermekével GYED-en van. Ez az asszisztens a felmondás közlésekor hároméves jogviszonnyal rendelkezik. A munkáltató kifizeti a végkielégítést, és az eddig ki nem vett szabadságokat. Mivel a praxis megszűnik, ezért más munkát a munkáltató nem tud felajánlani. A praxis végét követően a foglalkoztató cég még nem szűnik meg, árbevétele nem lesz, a későbbiek során lesz meg a végelszámolása. A felmondást a GYED-en lévő munkavállaló átvette, a munkavégzés alól mentesítve lett a felmondási időre. A GYED-en lévő munkavállaló felmondási ideje mikor kezdődik? A felmondási időre jár-e fizetés részére?
20. cikk / 405 Szülői és apasági szabadság ikrek esetén
Kérdés: Ikergyermekek esetén is csak 44 munkanap szülői szabadság jár, vagy szorozzuk a gyermekek számával? És az apasági szabadságot is szorozzuk?
