Találati lista:
851. cikk / 1404 Munkaviszony-megszüntetési ok: a tájékoztatási kötelezettség megszegése
Kérdés: Egyik munkavállalónk nem jelent meg a munkahelyén a munkaidő kezdetekor, és semmilyen módon nem jelezte távolmaradása okát. A boltvezető próbálta elérni telefonon, de a munkavállaló nem vette fel és vissza sem hívta őt. Másnap a boltvezető újra próbálta telefonon elérni, szintén sikertelenül, majd egy figyelmeztető SMS után, amelyben kértük, hogy hívja fel a boltvezetőt, egyik kolléganőjén keresztül üzente, hogy betegállományban van. Ezek után nem tartunk igényt a munkájára. Kérdésem, hogy azonnali hatállyal felmondhatunk-e neki, ha letelt a betegszabadsága, vagy akkor már nem hivatkozhatunk arra, hogy nem jelezte távolmaradását időben?
852. cikk / 1404 Pótszabadságok és az időarányosítás
Kérdés: A törvény szerint a munkavállalót megillető szülői pótszabadság először abban az évben jár, amikor a gyermeke megszületik. Egyik munkavállalónknak december 30-án született meg a kisfia. Ez azt jelenti, hogy 2014-re akkor is jár neki két nap pótszabadság, ha a tárgyév utolsó előtti napján lett apa? Vagy időarányosítani kell az év hátralévő részéhez a szabadságot, és akkor mondhatjuk, hogy az így kiszámított töredék a fél napot sem éri el, ezért egy napot sem adunk? Mi a helyzet akkor, ha az egészségkárosodott munkavállaló februárban elveszíti a fogyatékossági támogatásra való jogosultságát? Neki hány nap pótszabadságot számoljunk 2015-re?
853. cikk / 1404 Polgármesteri szabadság – pótszabadságoktól "megfosztottan"
Kérdés: A Kttv. 225/L. §-ának (1) bekezdése nem rendeli alkalmazni a foglalkoztatási jogviszonyban álló polgármester esetén a Kttv. 102. §-át, ezért felmerül a kérdés, hogy esetükben gyermekek utáni és az apát gyermeke születése esetén megillető pótszabadságot nem lehet megállapítani?
854. cikk / 1404 Szabadságkiadás munkaidőkeret esetén – év közbeni átállás az elszámolásakor
Kérdés: Munkaidőkeret év közbeni indítása esetén át lehet-e állni a szabadságok órás elszámolására? Ilyen esetben hogyan kell kiszámolni a fennmaradt szabadságok mértékét, és hogyan kell elszámolni a munkavállalóval díjazás szempontjából?
855. cikk / 1404 Szabadság – töredéknap kiadása munkaidőkeret alkalmazásának megszűnésekor
Kérdés: Hogyan kell eljárni akkor, ha a munkavállalónak megszűnik a munkaidőkerete, de van fennmaradt, egész napi munkaidőt kitevő szabadsága? Például év végén megszűnik a munkaidőkeret, és nem kezdődik új a következő évben, de a munkavállalónak 4 órányi szabadsága nem lett kiadva tavaly. Hogyan kell ezt kiadni idén?
856. cikk / 1404 Hozzátartozó halála miatti munkaidő-kedvezmény – az igénybevétel időkorlátja
Kérdés: Meddig vehető igénybe a hozzátartozó halálára tekintettel a két munkanap munkaidő-kedvezmény? Jelen esetben egyik munkavállalónk hosszabb ideje táppénzen van, és még marad is egy ideig. Közben elhunyt az édesanyja, akit évek óta gondozott otthon. A táppénze miatt most nem tudja kivenni az édesanyja halála után járó két nap munkából való mentesülést, de a későbbiekben igényt tartana rá egyéb ügyekben (pl. hagyatéki tárgyalásra). Korlátozza-e ezt az Mt.?
857. cikk / 1404 Csecsemőgondozási díjra jogosultság megváltozott feltételei
Kérdés: Könyvelőként munkaviszonyban dolgozom egy cégnél, de emellett egy szakmai folyóiratnak megbízási szerződéssel rendszeresen publikálok. Jelenleg nyolc hónapos terhes vagyok. Azzal tisztában vagyok, hogy TGYÁS-ra akkor leszek jogosult, ha a munkaviszonyból szülési szabadságra megyek. Viszont a publikálást nem szeretném feladni. Azt hallottam azonban, hogy a TGYÁS szabályai megváltoztak 2015. január 1-jével, és nem kapok TGYÁST-t, ha a szerzői tevékenységemet fenntartom. Valóban fel kell adjam ezt a tevékenységemet is, hogy az ellátásra jogosult legyek, vagy elég, ha a munkaviszonyból szülési szabadságra megyek?
858. cikk / 1404 Gyermek utáni pótszabadságok kiadása
Kérdés: Hozzánk forduló munkavállalók kérdezik, hogy a gyermeknevelési pótszabadságot a munkáltató az alap- és életkor szerinti szabadság kiadásával egyező módon adhatja ki, vagy a munkavállalónak lehet-e jogszerű igénye arra, hogy a gyermeknevelési pótszabadságot akkor vegye igénybe, amikor arra szüksége van, például óvodai, iskolai szünet, gyermekbetegség esetén?
859. cikk / 1404 Szabadságra jogosító idő számítása – a keresőképtelenséggel kapcsolatos változás
Kérdés: Egyik munkavállalónk hosszabb ideje beteg, még tavaly december 17-én vált keresőképtelenné. Ez már a sokadik betegsége, így a 30 nap keresőképtelensége már korábban összegyűlt. Hogyan kell számítani a munkavállaló szabadságát? A keresőképtelensége teljes ideje szabadságra jogosító idő?
860. cikk / 1404 Keresőképtelenség és a szabadságra jogosító idő számítása
Kérdés: Az Mt. 115. §-ának (2) bekezdése rendelkezik a munkában töltött időről, amely alapjául szolgál az éves alapszabadság és pótszabadság(ok) számítási módjához. A hivatkozott paragrafus e) pontja alapján 2015. január 1-jétől a keresőképtelenség teljes tartama munkában töltött időnek minősül, míg a tavalyi évben csak a naptári évenként harminc napot meg nem haladó keresőképtelenség idejére járt szabadság. Hogyan járjunk el annak a munkavállalónak az esetében, aki 2014. november eleje óta beteg (tehát 30 napot jóval meghaladóan), és 2015-ben február előtt biztosan nem jön vissza dolgozni? Minden típusú keresőképtelenségi kódra ugyanazt a szabályt kell alkalmazni?
