Munkaidő és bér a behívásos munkaviszonyban

Kérdés: A "Behívás: idő- és bérelszámolás" címmel feltett kérdésre adott szakértői válaszból idézünk (Munkaügyi Levelek 118. szám, 2321. kérdés): "Az Mt. 193. §-a nem zárja ki az állásidőre és a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségére vonatkozó általános szabályokat [Mt. 51. § (1) bek. és 146. § (1) bek.]. Ebből pedig az következik, hogy a fenti magyarázattal szemben nemcsak a ténylegesen ledolgoztatott órákra jár a munkabér, hanem a be nem osztott órákra is. Ezen értelmezéssel szemben meg kell jegyeznünk, hogy így viszont lényegében kiüresedik az egész intézmény, hiszen csak annyi speciális vonása maradna, hogy ebben az esetben elegendő rövidebb, legalább háromnapos határidővel közölni a munkaidő-beosztást. Ezt viszont felesleges külön kimondani a törvényben, hiszen például kollektív szerződésben a munkaidő-beosztás előzetes közlésére vonatkozó határidő egyébként is eltérést engedő, akár a munkavállaló hátrányára is (Mt. 135. §). Másfelől, a törvényszövegben a »feladatok esedékességéhez igazodó munkavégzési kötelezettség« kitétel lényegében értelmetlen maradna, hiszen a behívás szabályaival a kihasználatlan munkaidő csupán a munkáltató részére fizetett rendelkezésre állás csökkentésére ad lehetőséget."
A behívás alapján történő foglalkoztatásnak mi a jogszerű, elfogadott gyakorlati értelmezése? Hogyan kell helyesen értelmezni ebben a foglalkoztatási konstrukcióban a munkaidőkeretben a munkaidő és a munkabér elszámolását, azaz, ha a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőhöz képest kevesebb vagy több munkaidőre hívja be a munkáltató a munkavállalót, felmerül-e az állásidőre járó díjazás, illetőleg a rendkívüli munkavégzés díjazásának fizetése? Ha igen, akkor pontosan mi a különbség egy részmunkaidős foglalkoztatás és a behívás alapján történő foglalkoztatás között a munkaidő-munkabér elszámolását illetően?
Részlet a válaszából: […] ...többet teljesített, azt rendkívüli munkaidőként kell elszámolni, míg ha kevesebbet osztott be a munkáltató az elvileg lehetségesnél, azt állásidőnek kell tekinteni (Mt. 146. §, 156. §). Ahogy azt a korábbi válaszban jeleztük, e mellett az értelmezés mellett viszont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Szabadság alatt képződő túlóra – munkaidőkeret esetén

Kérdés: A vírusválság miatt cégünknél bevezettük a négyhavi munkaidőkeretet, amelynek most közeledik a zárása. Azt tapasztaltuk, hogy a júliusi szabadságolások miatt több munkavállalóknak többletórája, munkaidőkereten felüli túlórája fog képződni. Lehetséges, hogy a munkavállaló valójában nem is dolgozik az utolsó egy-két hétben, és a munkaidőkeret zárásakor mégis túlórát kell neki fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...a többletidőt (Mt. 156. §).Ez a szabály minden távollétre alkalmazandó (pl. fizetett vagy fizetés nélküli szabadság, betegszabadság, állásidő, igazolatlan távollét). A szabadság és a betegszabadság esetén ugyanakkor a törvény megengedi a munkanapos elszámolást is,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Teljesítendő munkaidő meghatározása megállapodás alapján

Kérdés: Az Mt. 93. §-ának (2) bekezdése ír a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő mértékéről. A régi Mt. ilyen rendelkezést nem tartalmazott. Afelek a megállapodásukban vagy kollektív szerződésben rendelkezhetnek-e havi 172, 173 vagy akár 174 óra munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőről?
Részlet a válaszából: […] ...lehet jogszerű, ha hosszabb idő alapulvételével ezzel a munkavállaló jobban jár. Ilyen esetben a be nem osztott órákra a munkavállalót állásidőre járó díjazás illeti meg [Mt. 146. § (1) bek.].A kollektív szerződés viszont akár a munkavállaló hátrányára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Szabadság elszámolása rövidebb nyitvatartás alatt

Kérdés: Cégünk a koronavírus okozta szigorítások miatt már március 18-tól (ha jól emlékszem az időpontra) rövidített nyitvatartásban üzemelhetett. Minden üzletünk bevásárlóközpontban működik, így ezt a szigorítást nem tudtuk megkerülni. Ez üzlettől függően napi öt- vagy hatórás nyitvatartást jelentett. Április 1-jétől jött az a "lehetőség", hogy amelyik cég szeretne, az élhet a 24 havi munkaidőkerettel. Mi éltünk is ezzel. Nálunk április 1-jén még mindenki bement dolgozni, ott elrendezték a dolgozók a boltot, majd április 2-től mindenki elment "kötelezően" szabadságra. Általában ez 10-12 nap szabit jelentett. Azután állásidő helyett szabadnapra osztottuk be a dolgozókat, így munkaidőkeret lévén, a havi ledolgozandó óraszámhoz képest sok-sok mínuszórája keletkezett a dolgozóknak, melyet a jövőben le lehet dolgoztatni a keret végéig. A szabadság a problémás. A nyitvatartási idővel számoltuk el a szabadságokat, azaz öt vagy hat órával, attól függően, hogy meddig lehetett volna nyitva az adott üzlet. Ezáltal ezen napokra is mínuszóra keletkezett, mert nem nyolc órával történt az elszámolás, mivel nyolc órát nem is lehetett volna nyitva a bolt. Van, aki azt állítja, hogy attól, hogy a nyitvatartásunk csak öt vagy hat óra, mi még beoszthattuk volna a munkavállalónkat nyolc órára is. Kb. 10 éve egyhavi munkaidőkeretben dolgozunk, és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás miatt előfordulhat, hogy a dolgozó beosztása egyik napra 10, másik napra 6 vagy 9,5 órára van megírva. Lehet, hogy valakinek már nyitás előtt be kell jönnie, vagy éppen utána még bent kell maradnia, de az előre megírt beosztás már eleve úgy van kitöltve, és tud róla a munkavállaló is. Ebben az esetben nem értem, miért kellene nyolc órával elszámolnunk, ha öt vagy hat órát lehet nyitva a bolt, amit amúgy ki sem nyitottunk. Úgy gondoljuk, ha teljes munkaidős dolgozónk van, nem szerezhet mínuszt szabadság alatt, ahogyan pluszt sem, ha például hirtelen szabadságot kell kivennie, miközben 12 órára lett volna beosztva arra a napra. Vagy ha napi 10 órát dolgozik, akkor elég négy napot is kivennie, és akkor is megvan a heti 40 órája a szabadság alatt. A jogszabályban az van leírva, hogy szabadságot munkanapra lehet kiadni, és annyi órára, amennyire be lett volna osztva a dolgozó. Erre szintén lehetne mondani, hogy akkor ő nyolc órára lett volna beosztva, de az meg ellenkezik a gyakorlattal.
Részlet a válaszából: […] ...a munkaszerződés szerinti napi munkaidőnél kevesebb órára volt beosztva a munkavállaló a szabadság idejére). Ilyenkor a hiányzó órákat állásidőként kell elszámolni (Mt. 156. §). Előre tervezett, tartósabb távollét idejére ezért a munkáltatónak érdemes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Foglalkoztatási kötelezettség – ha a hozzátartozó karanténban van

Kérdés: A munkavállaló nem beteg, keresőképes, dolgozik. Vele együtt élő hozzátartozója COVID-19 vírussal fertőzött országból tér haza, ahol munkát végzett. A kérdező munkavállalót a munkáltatója nem akarja foglalkoztatni a hozzátartozó hatóságikarantén-ideje alatt. Jár-e részére az Mt. 146. §-ának (1) bekezdése szerinti állásidő?
Részlet a válaszából: […] ...miatt nem tagadhatja meg a foglalkoztatást, nem mentesül e kötelezettsége alól. Ha pedig ennek nem tesz eleget, akkor a kiesett idő állásidőnek minősül, amelyre alapbér és – a beosztás alapján – bérpótlék jár [Mt. 146. § (1) bek., 147....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Munkaidő-beosztás – a közlés kérdései

Kérdés: A termelési kiszámíthatatlanság miatt a munkavállalóinkkal nem tudjuk közölni a heti munkaidő-beosztásukat, csak az előző hét csütörtökön. Van ennek valamilyen következménye?
Részlet a válaszából: […] ...107. § a) pont], amennyiben pedig a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget, az állásidőnek [Mt. 146. § (1) bek.] minősül.A Kúria 2018-as döntésében vizsgált egy olyan esetet, amiben megállapította, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Minimálbér a veszélyhelyzet idején

Kérdés: Hallottunk olyan hírekről, hogy a veszélyhelyzet alatt a cégeknek nem kötelező a minimálbért sem megfizetni a munkavállalóknak. Van ennek alapja, ha egyébként teljes munkaidőre szerződtünk velük? Elbocsátható-e egy munkavállaló, mert nem vállalja a minimálbér alatti összegért a munkavégzést?
Részlet a válaszából: […] ...mellett tehát nem lehet a minimálbérnél (garantált bérminimumnál) kevesebb összeget fizetni. Nem összetévesztendő ez a szabály az állásidővel, amikor – a veszélyhelyzet miatt – egyes munkáltatók mentesülhetnek a bérfizetési kötelezettségük alól. Az Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Munkaidő-beosztás megváltoztatása – a kijárási korlátozás enyhítése után

Kérdés: Budapesten működtetünk kávézókat. Mivel május 18-tól enyhítésre került a kijárási korlátozás, a korábban állásidőn lévő munkavállalóinkat újra be kell osztani a munkavégzésre. Hogyan legyen ez szabályos? Mit tegyünk abban az esetben, ha a munkavállalóink munkaidőkerete még a leállás előtt elkezdődött, de nem szeretnénk az elszámolással július végéig várni?
Részlet a válaszából: […] Erre a helyzetre a veszélyhelyzetre tekintettel kiadott speciális munkajogi rendelkezések alapján viszonylag könnyen és gyorsan lehet reagálni. A munkaidő-beosztás előzetes közlésére vonatkozó szabály szerint, a munkáltató a munkaidő-beosztást legalább egy hétre, a beosztás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Munkaidő-beosztás módosítása megállapodással

Kérdés: Három műszakos munkarendben dolgozó raktárosaink közül a kedd éjszakára beosztott munkavállaló megbetegedett, keresőképtelen állományba került, és ezt előző napon jelezte. Emiatt a kedd délelőttre beosztott dolgozónak éjszakára kellett bejönnie keddtől péntekig. Az ő munkaidő-beosztásának módosítására tehát nem volt lehetőség 96 órával korábban. Szabályos eljárás lehet-e, ha a munkavállalóval írásban megállapodunk a hétre vonatkozóan a munkaidő-beosztás módosításáról, vagy mindenképpen túlóraként kell elszámolnunk a dolgozó éjszakás munkavégzését a négy munkanapra?
Részlet a válaszából: […] ...Ezek hiányában az ilyen, beosztást módosító megállapodás a munkavállaló számára hátrányos eltérést jelent az Mt. szabályaitól (állásidőről vagy rendkívüli munkavégzésről, és az arra járó díjazásról mond le vele), ami semmisséghez vezet [Mt. 43. § (1) bek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Kiegyenlítő nap és díjazása

Kérdés: Munkaidőkeret alkalmazása esetén előfordulhat olyan eset, hogy a munkavállaló adott héten a heti pihenőnapjain kívül további napokon sem végez munkát, mert a munkáltató nem osztja be munkavégzésre. Az ilyen napok a köznyelvben "kiegyenlítő napnak" vagy "szabadnapnak" minősülnek. Jár-e, és ha igen, milyen díjazás ezekre a napokra? Hogyan vezethetők le az ilyen napokra irányadó szabályok az Mt. rendelkezéseiből?
Részlet a válaszából: […] ...be sem osztotta az általános munkarend szerinti munkanapok számának megfelelő óraszámra, a különbözetet levonni nem lehet, hanem állásidőként kell elszámolni [Mt. 146. § (1) bek.]. A fenti elszámolási szabályokból ered, hogy a "kiegyenlítő napokra" is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.
1
2
3
4
15