Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás


Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2023. szeptember 26-án (250. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4784

[…] § (13) bekezdése pedig a kedvezményezett vagy felzárkózó településen dolgozókra, illetve a 10%-ot meghaladó arányú hátrányos helyzetű gyermekekkel, tanulókkal foglalkozókra vonatkozó ún. esélyteremtési illetményrész (+20%-os illetmény) mértékét szabja meg. E szabályok a mérték tekintetében speciálisak az Nkt. 65. §-ának (1)–(1a) bekezdésében meghatározott mértékre vonatkozó általános szabálytól, azaz felülírják azt. Ugyanakkor a Púétv. 157. §-ának (10) bekezdése az adható illetménynek, munkabérnek csak az alsó határát szabja meg, vagyis garantált illetménymértékről szól. Így nem kizárt, hogy a munkáltató ennél magasabb összegűt állapítson meg a pedagógusnak, illetve a pedagógus-előmenetel hatálya alá tartozó nevelést-oktatást közvetlenül segítő (NOKS) munkakörben foglalkoztatottnak. Ha erre kerül a sor, akkor már alkalmazni kell az Nkt. 65. §-ának (1a) bekezdésének azon szabályát, amelytől a Púétv. 157. §-a nem tartalmaz eltérést, vagyis a köznevelési intézmény vezetőjének kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékelnie kell a pedagógus NOKS-os munkavégzése színvonalát, a nyújtott munkateljesítményét, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.