Találati lista:
281. cikk / 304 Szakszervezet – a kifogással okozott kár
Kérdés: Cégünknél az ügyvezetés a munkarend megváltoztatása mellett döntött, ami ellen a szakszervezet kifogást nyújtott be. Az egyeztetés nem vezetett eredményre, így a szakszervezet bírósághoz fordult, majd, mivel a munkaügyi bíróság nekünk adott igazat, fellebbezett. Emiatt több hónapig nem tudtuk végrehajtani a munkarend átállítását, bár utólag a másodfok is a mi javunkra döntött, és így komoly kár érte a céget. Hogyan tudjuk ezt érvényesíteni a szakszervezettel szemben?
282. cikk / 304 Munkakörátadás – a munkaviszony megszűnését követően
Kérdés: Egyik volt munkavállalónk rendes felmondással úgy szüntette meg a munkaviszonyát, hogy a felmondási idő kezdetét követően keresőképtelen beteggé vált. A felmondási idő végén azzal a problémával szembesültünk, hogy volt munkavállalónk a betegségből kifolyólag nem adta át a munkakörét. Elrendelhetem jogszerűen a munkakör átadását, annak ellenére, hogy nincs már szerződéses kapcsolat közöttünk?
283. cikk / 304 Kollektív szerződés részleges felmondása
Kérdés: A társaságunk 2006 őszén kötött kollektív szerződést, amelyben szabályoztuk a fegyelmi eljárást, és a munkavállalók gondatlan károkozása esetére kikötöttük – bizonyos feltételek fennállása esetére – a hathavi átlagkeresetig terjedő megtérítési kötelezettséget. A szakszervezet még szeptemberben jelezte, hogy a kártérítési felelősség mértékét sokallja, és javasolta, hogy módosítsuk azt négyhavi átlagkeresetre; amennyiben pedig ezt nem fogadnánk el, a kollektív szerződés ezen részét 2008. december 31-re felmondja. Mi nem fogadtuk el a módosító javaslatot, ezt jeleztük is. Jelenleg folyamatban van egy eljárás, és fennállnak a feltételek a hathavi átlagkereset mértékéig történő kárfelelősség megállapítására, de a szakszervezet tiltakozik ellene, mondván, ők felmondták a kollektív szerződésnek ezt a részét. Milyen mértékig állapíthatjuk meg a felelősséget?
284. cikk / 304 Egyéni vállalkozó munkáltatói kárfelelőssége
Kérdés: Egyéni vállalkozóként dolgozom, egy építőipari cégnek végzünk szerelési munkákat három alkalmazottammal. Egyikük balesetet szenvedett (megrázta az áram), mert a vele párban dolgozó munkatársa a szerelés előtt nem áramtalanította a hálózatot anélkül, hogy erre figyelmeztette volna a többieket. A sérült munkavállaló kártérítést akar, de úgy tudom, nem felelek a káráért, mert ott sem voltam, mikor az eset történt, és így nem is akadályozhattam meg a balesetet.
285. cikk / 304 Egyenlő bánásmód – az állás betöltésekor
Kérdés: Gépkocsivezetőként dolgoztam az egyik cégnél, ahol felmondtak nekem arra hivatkozással, hogy munkaképességem megváltozott, és a munkáltatóm nem tud olyan munkát adni, amit így is el tudnék látni. Később a munkáltatóm álláshirdetést adott fel, amelyben több gépkocsivezetőt is keres, és mivel időközben meggyógyultam, én is jelentkeztem az állásra. Azonban elutasított, szerintem azért, mert nő vagyok, ezt azért gondolom, mert csak férfi gépkocsivezetőket alkalmazott. Kérdésem, hogy mit tehetek? Ha bírósághoz fordulok, lehet-e esélyem megnyerni a pert?
286. cikk / 304 Szükséges-e a kerékpár a munkába járáshoz?
Kérdés: A munkahelyemre kerékpárral jártam dolgozni, ahol egy hagyományos, de nem elkerített kerékpártárolóban tettem le azt. Az egyik nap, amikor mentem haza, láttam, hogy a biciklinek hűlt helye. A munkáltatómnak nem kellene megtéríteni a kárt, hiszen a biciklimmel jártam dolgozni?
287. cikk / 304 Pénzkezelői vagy leltárfelelősség?
Kérdés: Utazási iroda vagyunk. Egy munkavállalónk munkaköri kötelezettsége az utazás előlegének átvétele, annak külön számlatömbben bevételezése, befizetése az utazási iroda bankszámlájára, és a befizetési bizonylat elhelyezése az utas mappájában. A munkavállaló több alkalommal kevesebb összeget utalt tovább a partnerirodának, és ezzel kárt okozott. Mikor felelősségre akartuk vonni, azzal érvelt, hogy leltárfelelősségi megállapodás hiányában nem felelős, csak vétkessége esetén, és azt nekünk kell bizonyítani. Ez valóban így van?
288. cikk / 304 Önkéntes segítségnyújtásból eredő kár
Kérdés: Munkavállalóként irodai adminisztrátor munkakörben dolgoztam. A munkahelyünkön folyamatos építkezés folyt. A törmelék elszállításakor egy kölcsönbe kapott traktor pótkocsijának oldalmagasítója rászorult a kerékre. Mivel hamarabb értem aznap a munkahelyemre, és láttam, hogy nem boldogulnak, segítettem eltávolítani az alkatrészt, de ekkor megroppant a hátam. Utóbb az orvos csigolyatörést állapított meg, és most rokkant vagyok. Követelhetek-e kártérítést a munkáltatómtól?
289. cikk / 304 Baleset a sportnapon – felelős-e a munkáltató?
Kérdés: Cégünk az elmúlt hétvégén sportnapot szervezett, ahová minden munkavállalót meghívtunk. Egyikük a mobil zuhanyozóban megcsúszott, és balesetet szenvedett. Követeli, hogy ismerjük el munkabalesetként az esetet, és fizessünk részére kártérítést. Valóban kötelesek vagyunk erre?
290. cikk / 304 Leltárfelelős helyettesítése
Kérdés: Munkáltatómmal 2008 tavaszán leltárfelelősségi megállapodást kötöttem a bolt raktárkészletének kezelésére. A nyári szabadságomról visszatérve a vezetőm tájékoztatott, hogy a raktárban helyettesítettek, amit meglepődve vettem tudomásul. Most az őszi leltározás során kiderült, hogy 600 000 Ft értékű termék hiányzik. Az összeget a munkáltatóm egyedül rajtam követeli a leltárfelelősségi megállapodásra hivatkozva, de én nem tartom ezt jogosnak. Mire hivatkozhatok?
