Munkaidő nyilvántartása és beléptetőrendszer


A cégnél, ahol sofőrként dolgozom, beléptetőrendszer lett telepítve. Adott esetben nekem hajnali 4 órától 12 óráig tart a munkaidőm. 4 óra előtt érkezem a munkahelyemre, de hiába rögzíti ezt a beléptetőrendszer, csak 4-től kezdik számolni a munkaidőt. Pedig 4-re már túl vagyok az autó megpakolásán és akkor indulok el. 12 óra után érkezem vissza, de hiába ekkor rögzíti a rendszer a belépésemet, csak 12-ig számolják el a munkaidőmet. Sőt levonnak belőle 20 perc munkaközi szünetet, amit pedig napközben nem is veszek igénybe. A hónap végére ezért, hiába rögzít a rendszer naponta 8 óránál több időt, mégis akár 1 nap szabadságot is levonnak órahiány miatt. Tanácsukat kérném, hogy jogos-e ez az egész.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2019. február 25-én (177. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3509

[…] munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére figyelemmel osztja be. A munkaidő beosztása a törvény szerint a munkáltató feladata, és e kötelezettsége kiterjed a munkaidő egészére. Ha tehát az adott munkáltatónál a munkaidőbe nem számít be a munkaközi szünet (általában 20 perces) időtartama, akkor a munkaidő végét 20 perccel későbbi időpontra kell megállapítani. Az a gyakorlat, miszerint a munkáltató a munkaközi szünetre tekintet nélkül osztja be a munkaidőt, és a munkaközi szünet időtartamát utólag levonja, majd erre hivatkozással csökkenti a munkavállaló szabadságát, nem felel meg a törvény előírásának. Ezen túlmenően a munkaközi szünetet ténylegesen, a munkaidő megszakításával biztosítani kell [Mt. 103. § (4) bek.].A másik kérdés a munkaidő nyilvántartása, ami a munkáltató kötelezettsége (Mt. 134. §). A beléptetőrendszer önmagában még nem feltétlenül jelent munkaidő-nyilvántartást, különösen olyan esetben, amikor a munkavégzés nem is a munkáltató telephelyén történik. Nem elég ugyanis csak a megjelenés és a távozás időpontját nyilvántartani, hanem a nyilvántartásnak ki kell terjednie a jogcímekre is (rendes vagy rendkívüli munkaidő, távollétek stb.). Ha azonban a kérdés szerinti esetben a munkáltató az általa elrendelt […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.