Felmondási tilalom csoportos létszámcsökkentés esetén


Cégünknél csoportos létszámcsökkentés volt. Azt követően, hogy erről én is megkaptam a tájékoztatást, teherbe estem. A felmondás közlésekor ezt meg is mondtam a munkáltatómnak, de azt mondta, hogy ez nem befolyásol semmit, holott úgy tudom, hogy felmondási védelem alatt állok terhesen, és elegendő ezt a felmondás közlésekor megmondani a munkáltatónak. Jogszerűen járt el a munkáltató? Ha nem, egy per során számomra kedvező ítélet születhet?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2014. november 24-én (109. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2129

[…] tájékoztatta [Mt. 65. § (5) bek.]. Ennek a tájékoztatásnak pedig legkésőbb a felmondás közlésekor meg kell történnie ahhoz, hogy a munkavállaló hivatkozhasson a felmondási tilalomra.Csoportos létszámcsökkentés esetén azonban ettől eltérő szabályokat állapít meg a törvény. A felmondási védelem alkalmazásakor – míg az általános szabályok szerint a felmondás közlésének időpontja az irányadó –, addig a csoportos létszámcsökkentés esetén a felmondási tilalom okának már a csoportos létszámcsökkenésről szóló tájékoztatás munkavállalóval történő közlésekor fenn kell állnia [Mt. 65. § (4) bek.]. Ahhoz, hogy a munkavállalót megillesse a csoportos létszámcsökkentés esetén a felmondási védelem, már legkésőbb a tájékoztató közlésekor fenn kell állnia az alapul szolgáló oknak, a várandósságról a munkáltatót tájékoztatni kell. Ha ezt a munkavállaló elmulasztja, a felmondás közlésekor nem illeti meg felmondási védelem. Ettől véleményünk szerint eltérő megítélés alá esik, ha az említett tájékoztatás időpontjában a munkavállaló a várandósságról még nem […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.