Összes cikk:
1. cikk / 30 Versenytilalmi megállapodás ellenértéke a munkaszerződésben
Kérdés: Néhány nappal ezelőtt megszűnt az egyik munkavállalónk munkaviszonya. Mivel a munkaszerződésben a munkáltató és a munkavállaló versenytilalmi megállapodást is belefoglalt, felmerült, hogy érvényes lehet-e az olyan megállapodás, amely szerint a munkáltató az ellenértéket a munkavállaló havi munkabérének részeként fizette meg? A megállapodás értelmében ügyeltünk arra, hogy az kifejezetten rögzítse a munkavállalónak havonta járó versenytilalmi ellenérték forintban kifejezett összegét.
2. cikk / 30 Istentisztelet látogatása és a vallásszabadság
Kérdés: Egyházi iskolában tanítok. Kötelezően előírják, hogy hétvégén részt vegyek az istentiszteleteken. Anyagilag is kötelező támogatnom a gyülekezetet előírt összeggel. Ugyanakkor én másik keresztény felekezethez tartozom, és oda szeretnék járni. Szerintem ez sérti a vallásszabadságot. Milyen szankciókat alkalmazhatnak velem szemben, ha nem megyek vasárnap az előírt helyre?
3. cikk / 30 Versenytilalmi megállapodás ellenértéke
Kérdés: A munkáltató a munkavállalókkal versenytilalmi megállapodást akar kötni, amely alapján még a munkaviszony fennállása alatt kifizetésre kerül a versenytilalmi ellenérték, és a versenytilalom időtartama a munkaviszony tartama alapján kerül meghatározásra. A mindenkori havi versenytilalmi ellenértéket a munkáltató szabályzata határozná meg. Köthető ilyen módon megállapodás?
4. cikk / 30 Pedagógus tiltakozása a kötelező oltakozás ellen
Kérdés: 1993 óta dolgozom közalkalmazottként, egy általános iskolában vagyok tanár. Oltakozni nem fogok, ezért januártól a mostani állás szerint fizetés nélküli szabadságra küldenek. Védettségi igazolvánnyal rendelkezem, ami 2022. január 16-ig érvényes. Az 599/2021. Korm. rendeletről szóló tájékoztatót és a nyilatkozatot még nem vettem át, mert kértem, hogy postán küldjék ki. A fizetés nélküli szabadság alatt vállalhatok-e másodállást, illetve lehetek-e óraadó egy másik intézménynél? Jogszerű-e, hogy a munkáltató egy már meglévő kinevezést egyoldalúan módosít, és oltáshoz köti a munkakör betöltését? Megteheti-e a munkáltató, hogy végkielégítés nélkül elküld, ha nem oltatom be magam? Ha a veszélyhelyzet januárban lejár, és nem lesz meghosszabbítva, akkor ez a kormányrendelet januárban érvényét veszti? Van-e jogorvoslatra lehetőségem?
5. cikk / 30 Előadó-művészet - a számlázás kérdőjelei
Kérdés: Önkormányzati tulajdonú kulturális szolgáltató költségvetési szerv munkavállalóival összefüggésben két kérdés vetődött fel. Az intézmény előadó-művészeti szervezetet alapító okirata szerint munkavállalói az Mt. hatálya alá tartoznak. Az érintett munkavállaló munkaköre kórustag, és ehhez kapcsolódóan szólóéneklésre - mint művészeti tevékenységre - számlát nyújtana be a munkáltatója felé. Köthet-e vele polgári jogi szerződést az intézmény vezetője erre a tevékenységre eseti jelleggel? A másik munkavállaló művészeti menedzser munkakörben van, és az intézmény kórusfellépései során konferálási feladatokat látna el, és számlázna rendezvényszervezési és kommunikációs tevékenységről. Jogszerű megoldás-e, ha a fenti tevékenységek nem kerültek felsorolásba a munkaköri leírásukban, azonban a tevékenység jellegéből adódóan az intézményvezető utasításai szerint járnak el abban a feladatkörben, amelyre a számla szól? Egyáltalán számlázhatnak-e a munkáltatójuk felé?
6. cikk / 30 Versenytilalmi megállapodás - az ellenérték meghatározása
Kérdés: Munkavállalóinkkal a munkaszerződésben állapodunk meg a munkaviszony megszűnését követő versenytilalomról, és még a munkaviszony fennállása alatt, havonta fizetünk ezért ellenértéket. Ennek mértékét a mindenkori szabályzatok határozzák meg, amelyek vonatkozó bekezdéseire utalunk a munkaszerződésben. Ennek alapján érvényesíthető a versenytilalmi megállapodás a munkavállalókkal szemben?
7. cikk / 30 Közvállalat ügyvezetője - összeférhetetlenség és munkáltatói jogkörgyakorlás
Kérdés: Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnál (kft.) az ügyvezető, aki egyben vezető állású munkavállaló, a munkaviszonya alatt nem létesíthet további munkavégzésre irányuló jogviszonyt (Mt. 211. §). A munkáltató előzetes írásbeli engedélyével vállalhat-e egyéb jogviszonyt? Melyik jogszabály ad erre lehetőséget és milyen formában? Milyen szankcióval élhet a munkáltató - amennyiben lehetséges -, ha azt előre nem jelezte a munkáltatónak? Ki látja el felette a munkáltatói jogokat: a képviselő-testület vagy annak nevében a polgármester? A munkáltatói jogok közül az egyéb munkáltatói jogok mit tartalmaznak, azt ki gyakorolhatja?
8. cikk / 30 Óvodapedagógus további jogviszonya
Kérdés: Önkormányzat által fenntartott óvodánkban felmerülő munkaügyi probléma megoldásához szeretnénk segítségüket kérni. Az óvodapedagógus kötelező óraszáma 32 óra/hét. Ezenfelül elrendelhető 4 óra/hét, szabadon felhasználható 4 óra/hét. Hogyan vállalhat további jogviszonyban munkát az óvodapedagógus a kötelező óraszáma feletti munkaidejében? Kérjük, hogy válaszukban az ide vonatkozó jogszabályi hivatkozásokat is szíveskedjenek megjelölni!
9. cikk / 30 Vezetők - a jogviszonyváltás után
Kérdés: A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról rendelkező Módtv. alapján a közalkalmazotti jogviszonyok 2020. november 1. napjával munkaviszonnyá alakulnak át, és ettől az időponttól kezdve a munkavállalók az Mt. alá tartoznak. Az Mt. 211. §-ának (1) bekezdése alapján a vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet. A kulturális intézmények jelenlegi vezetőinek van saját vállalkozásuk, amelyben egyéni vállalkozóként, beltagként is dolgoznak, valamint egyéb jogviszonyban állnak más munkáltatóval, ezek a jogviszonyok azonban nem kapcsolódnak az átalakulással érintett munkáltatók tevékenységi köréhez. Fenntarthatják-e vállalkozásukat (egyéni vagy társas vállalkozást, egyéb jogviszonyt) 2020. november 1-je után is, vagy választaniuk kell vezetői állás és a vállalkozás között? A vezetők jelenleg határozatlan időre szóló kinevezés alapján dolgoznak a könyvtárban, múzeumban, művelődési központban, az önkormányzat képviselő-testülete azonban a magasabb vezetői állásra pályázati eljárás alapján határozott időre adott megbízást, amely alatt a munkáltatói jogkör gyakorlója a polgármester. 2020. november 1. után a polgármester köthet-e a vezetőkkel megbízási szerződést egyéb munkavégzésre?
10. cikk / 30 Vezető állású munkavállaló - és a munkakörét nem érintő vállalkozói tevékenység
Kérdés: Integrált kulturális intézményként működünk. A Módtv. alapján munkaviszony keretében tudjuk felvenni az igazgatóhelyettest. Az Mt. 208. §-ának (1) bekezdése szerint az intézmény vezetője és annak helyettese vezető állású munkavállaló. Az Mt. 211. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet. Az Mt. szerinti vezető állású munkavállaló nem a munkaköréhez tartozó egyéni vállalkozói tevékenységet folytathat-e a munkája mellett? Ha igen, akkor hogyan kell ezt a munkaszerződésben rögzíteni?