Kinevezésmódosítás vagy lemondás

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális és gyermekjóléti szolgálatnál a Szoctv. 136. §-ának (7) bekezdésében foglaltak alapján a házi segítségnyújtásban részesülők gondozási szükségletét 2016. december 31. napjáig felül kellett vizsgálni. A felülvizsgálat eredményeként sok gondozott ellátási szerződése megszüntetésre került, így egyes településeken az ott munkát végző gondozók (közalkalmazottak) ellátott nélkül maradtak. A jelenleg ellátott nélkül lévő gondozók munkájára (ugyanabban a munkakörben) más településen szükség lenne, azonban (mivel a társulás területe nagy) a napi munkavégzéshez szükséges odautazást (a tömegközlekedés nem megfelelő volta miatt) nem tudják vállalni. A közalkalmazottak tényleges munkavégzésének helye csak a munkaköri leírásukban van rögzítve, a kinevezésükben az intézmény székhelye szerepel munkavégzési helyként. Jogszerű-e, ha a fenntartó (a társulás) a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján átszervezésről dönt, és a Kjt. 30/A. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján felajánlja a közalkalmazottnak a másik településen történő munkavégzés lehetőségét (mint másik munkakört), majd amennyiben azt a közalkalmazott nem fogadja el, akkor felmentéssel megszünteti a közalkalmazotti jogviszonyt? Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, elegendő-e, ha a munkáltató a közalkalmazottak kinevezésének (és ezzel együtt munkaköri leírásának) módosítását kezdeményezi oly módon, hogy abban a tényleges, az új gondozási igényeknek megfelelő munkavégzési hely szerepeljen? Amennyiben pedig a közalkalmazott ezt nem fogadja el, ez részéről lemondásnak tekintendő?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 21. §-ának (3) bekezdése szerint a kinevezési okmánynak kötelezően tartalmaznia kell – többek között – a munkavégzés helyét is. Ez a jelen esetben az intézmény székhelye. A házi segítségnyújtás keretében dolgozó közalkalmazottak munkaköre viszont olyan, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 21.

Minősítés és az ezen alapuló felmentés közlése

Kérdés: Zenekarunknál szokásos a zenekari tagok időről időre való meghallgatása, ami alapján a Kjt. szerinti minősítés készül. Az alkalmatlan minősítést kapó tagoktól felmentéssel meg kívánunk válni. Kérdésünk, hogy hogyan kell úgy közölni a minősítést és a felmentést, hogy az lehetőleg támadhatatlan legyen, mire kell figyelnünk?
Részlet a válaszából: […] Általában kézbesítésnek – azaz jogkövetkezmény keletkeztetésére alkalmas módon történő tudomásra hozásnak – minősül a jognyilatkozat– átadása (dokumentált módon jelen lévők között vagy postai úton),– elektronikus dokumentumként hozzáférhetővé tétele,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 18.

Közalkalmazotti jogviszony létesítése nyugdíj mellett

Kérdés: Közalkalmazott vagyok, áprilisban elérem a rám irányadó nyugdíjkorhatárt. Ekkor szeretnék nyugdíjba menni, ezért arra gondoltam, hogy megkérem a munkáltatómat, mentsen fel, majd megbeszélem vele, hogy utána nyugdíjasként alkalmazzon, így megkapnám az ellátást és a béremet is. Szeretném tudni, hogy ennek az elképzelésnek van-e bármi akadálya, vagy ha a munkáltató beleegyezik, akkor megoldható, hogy a nyugdíj mellett tovább dolgozzak?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel – többek között – akkor szüntetheti meg, ha a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetve legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül [Kjt. 30. § (1) bek.]. Tehát akkor, ha Ön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Közalkalmazott felmentése az öregségi nyugdíjkorhatár elérése esetén

Kérdés: 1976. október 7. napjától vagyok élelmezésvezető egy óvodában. Március 16-án voltam 62 éves, és még 183 nap szükséges a teljes nyugdíjazásomig. Ebben az esetben jár-e nekem a négy hónap felmentési idő, amit nem kell ledolgoznom?
Részlet a válaszából: […] Öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a születési évének megfelelő öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik, valamint azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, biztosítással járó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.

Jubileumi jutalom és korhatár előtti ellátás

Kérdés: A közalkalmazott 2012. december 1-jétől korhatár előtti ellátást vesz majd igénybe. A jubileumi jutalom szempontjából figyelembe vehető, 35 éves jogviszonnyal azonban már 2012. október 1-jén rendelkezni fog. Jár-e számára a kedvezményes jubileumi jutalom a Kjt. 2012. július 1. napjától módosított szabályai alapján?
Részlet a válaszából: […] A Korhatár-tv. szerint a korhatár előtti ellátás igénybevételének feltétele az, hogy a jogosult ne álljon biztosítással járó jogviszonyban, tehát a közalkalmazotti jogviszonyát a Kjt.-ben felsorolt valamely jogcímen meg kell szüntetni. A korhatár előtti ellátás nem minősül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 17.

Jubileumi jutalomra jogosultság

Kérdés: Jól értelmezem-e, hogy a Kjt. 78. § (3) bekezdése alapján a 40 év jogosultsági idővel rendelkező nő, akinek jogviszonya felmentéssel 2012. I. félévben megszűnik, jogosult a 25 éves jubileumi jutalomra, akkor is, ha a 25 éves jogosító ideje 2012. december 8-án lenne meg? Azért gondolom, hogy jogosult, mert egyébként mi szükség lenne erre a kitételre?
Részlet a válaszából: […]  A huszonöt, harminc-, illetve negyvenévi közalkalmazottijogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumi jutalom jár. A jubileumijutalom: huszonöt év közalkalmazotti jogviszony esetén kéthavi, harminc évközalkalmazotti jogviszony esetén háromhavi, negyven év...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Nyugdíjas munkavállalása

Kérdés: Milyen korlátai vannak a nyugdíjas munkavállalásának?
Részlet a válaszából: […]  Az Mt. nem határoz meg felső korhatárt a munkavállaláshoz.Önmagában az sem jár a jogviszony megszűnésével, ha a munkavállaló nyugdíjasnakminősül, ugyanakkor ilyen esetben a munkáltató rugalmasabban szüntetheti meg ajogviszonyt rendes felmondással [nyugdíjas munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Csoportos létszámcsökkentés létszámhatára

Kérdés: A Ktv. 17/B. § (2) bekezdése alapján a tájékoztatási kötelezettség feltétele, hogy a felmentéssel érintett köztisztviselők létszáma 30 napon belül 20 főnél kevesebb köztisztviselő foglalkoztatása esetén legalább 5 fő, 20-nál több és 100-nál kevesebb köztisztviselő foglalkoztatása esetén pedig legalább 10 fő legyen. Kereken 20 fő (közszolgálati jogviszonyban álló + munkaviszonyban álló) foglalkoztatásánál hogyan kell eljárni?
Részlet a válaszából: […]  A Ktv. szóban forgó rendelkezése akkor alkalmazandó, ha ún.csoportos létszámcsökkentésről van szó – bár a Ktv. ezt a fogalmat nemhasználja. Ekkor a közigazgatási szerv legkésőbb a felmentés közlésekor írásbantájékoztatni köteles az állami foglalkoztatási szervet a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Nyugdíjas vezető közalkalmazott különadó-fizetési kötelezettsége

Kérdés: Intézetvezető közalkalmazottunknak felmentéssel megszüntettük a közalkalmazotti jogviszonyát, arra tekintettel, hogy öregségi nyugdíjra jogosult. Ezzel egyidejűleg a vezetői megbízása is megszűnt. Vajon a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésével összefüggésben részére kifizetett összegek a különadó hatálya alá esnek-e, s ha igen, akkor annak milyen összegen felüli részét érinti a különadó?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 30. § (1) bekezdésének d) pontja alapján a munkáltatóa közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel megszüntetheti, ha a közalkalmazotta felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napjánnyugdíjasnak minősül. A közalkalmazott többek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.

Felmentett prémiuméves – a felmentés visszavonása és a szabadság kérdése

Kérdés: Hó végével felmentettük az egyik, prémiumévek programba való belépéshez szükséges feltételekkel rendelkező alkalmazottunkat. Időarányosan elég sok szabadsága maradt, a prémium­évek programban azonban tudom, hogy nem jár szabadság. Jogszerűen megváltható-e a szabadság? Ha nem, van-e lehetőség arra, hogy – természetesen beleegyezésével – visszavonjuk felmentését, és először természetben kiadjuk a szabadságát, majd az alkalmazottal egyetértésben közös megegyezéssel módosítsuk a kinevezését a programba való belépés céljából.
Részlet a válaszából: […] A prémiumévek programba (pép) csak az kerülhet be, akihozzájárul a határozatlan idejű foglalkoztatásra irányuló jogviszonyánakhatározott idejűvé történő módosításához, és elfogadja, illetve vállalja aprogramhoz kötődő eltérő szabályok betartását. A pép-be való...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.
1
3
4
5