Elállás a munkaszerződés megkötése és a munkába lépés között


Cégünk megkapott egy nagy projektet, amelynek kezdete előreláthatóan 2012 őszére fog esni. A fontosabb feladatok ellátására azonban már 2012 nyarán szeretnénk megállapodni a szakemberekkel, hogy határidőben tudjunk kezdeni. Fel szeretnénk készülni azonban arra az esetre is, ha valami miatt mégsem kerülne sor a projekt megvalósítására. Ilyen esetben hogyan tudjuk majd legegyszerűbben megszüntetni a munkaviszonyokat, ha úgy állapodunk meg velük 2012 nyarán, hogy a munkaviszony kezdetének napja 2012. szeptember 1-je lesz?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2012. május 21-én (69. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1331

[…] munkaszerződés teljesítését. A jogalkotó azonban felismerte, hogy kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor a munkaviszony megkezdése lehetetlenné válik. Mivel azonban ilyenkor a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó szabályokat nem lehet alkalmazni annak érdekében, hogy a felek szabaduljanak a lehetetlen vagy sérelmessé vált szerződésből, hiszen a munkaviszony még nem is jött létre, az új szabályok bevezetik a polgári jogban ismert elállás jogintézményét. Az elállás a másik félhez címzett, egyoldalú nyilatkozat, amely a szerződést annak megkötésére visszamenő hatállyal felbontja [Ptk. 320. § (1) bek.]. Az elállás a munkajogban azonban csak kivételesen alkalmazható: a munkaszerződés megkötése és a munkaviszony kezdetének napja közötti időszakban, és kizárólag azon esetben, ha a munkaszerződés megkötését követően a körülményekben olyan lényeges változás következett be, amely a munkaviszony teljesítését lehetetlenné tenné, vagy aránytalan sérelemmel […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.