Találati lista:
61. cikk / 67 Jövedelempótló járadék és összegének módosítása
Kérdés: Egy volt állami vállalat a privatizációt követően zrt. formájában működik és foglalkoztatja a dolgozókat. A privatizáció több lépcsőben történt, több "gazdája" is volt a társaságnak. Kb. 10 évvel ezelőtt három dolgozónál halláskárosodást állapítottak meg, akik munkájukat nem tudták eredeti munkakörükben ellátni, és ezért átkerültek az egyik, az állami vállalatból alakult kft.-be. A munkavállalók nem indítottak munkaügyi pert, mivel a volt munkáltatójuk, az anyavállalat kármegítélő bizottsága (ez a titulus szerepel a határozatban) részükre keresetveszteség címén havi kártérítést utalt. A határozat csak azt állapítja meg, hogy mennyi a tényleges keresetveszteség, és ezt érdekes módon nem a kft. fizette meg havonta a dolgozók részére, hanem az úgynevezett anyavállalat. Tehát a munkavállalók egy kft.-hez kerültek, az anyavállalat havonta keresetveszteség címén fizette a kártérítést. Eltelt jó pár év, a dolgozók nyugdíjasok lettek, és most olyan igényt támasztanak, hogy továbbra is kérik ezen keresetveszteség címén folyósított kártérítés megfizetését inflációs rátával növelt összegben, mivel az anyavállalat ez után társadalombiztosítási járulékot nem fizetett, így a keresetveszteség címén folyósított kártérítés nem képezte nyugdíjalapjukat. Sőt még annak megállapítását is szeretnék, hogy ennek az összegnek a 30%-a esetleges elhalálozásuk esetén a túlélő házastársat illesse meg az inflációs rátával növelt összegben. Jogszabályhelyet nem jelöltek meg igénybejelentésük során, én a társaság képviseletében nem látom jogalapját az igényüknek, mivel a határozat keresetkiesést jelöl meg jogcímként, tehát vélhetőleg a szándék az volt, hogy amíg ennél a cégnél, illetve cégcsoportnál dolgoznak, a munkáltató így kompenzálja keresetveszteségüket. A határozat nem szól a nyugdíjba vonulásukat követő időszakról, illetve esetlegesen más munkáltatónál történő foglalkoztatásukról.
62. cikk / 67 Engedélymentes hazai foglalkoztatás – harmadik országbeli családtagé
Kérdés: Január 1-jétől munkavállalásiengedély-mentes annak a harmadik országbeli családtagnak a magyarországi foglalkoztatása, akinek családjából már valakit nálunk foglalkoztatnak? Ha igen, a családtagok mely körére vonatkozik a mentesség?
63. cikk / 67 Munkáltatói kárfelelősség – a jegyessel szemben?
Kérdés: Vőlegényem az idén tavasszal súlyos balesetet szenvedett a munkahelyén. A baleset után hónapokig ápolásra szorult; emiatt a munkahelyemen fizetés nélküli szabadságot vettem ki, hogy el tudjam látni. Pár héttel ezelőtt megállapodás született a munkáltatójával, amiben az elismerte felelősségét a balesetért, és hajlandó kártérítést is fizetni. A kérdésem az, hogy a fizetés nélküli szabadságom miatt kiesett jövedelmemet én érvényesíthetem-e a munkáltatóval szemben?
64. cikk / 67 Munkabaleset miatti sokk
Kérdés: A közelmúltban munkahelyi balesetet szenvedtem, és nagyon csúnyán összetörtem magam. Amikor a feleségem megtudta, hogy mi történt, sokkos állapotba került, és az orvosok utóbb azt állapították meg, hogy idegösszeomlást kapott. Jelenleg otthon van, nem tud dolgozni; én közben kikerültem a kórházból, és visszamehettem a munkába. Mivel a feleségem most is táppénzen van, kevesebb a közös jövedelmünk, nehezebben élünk. Van arra lehetőség, hogy az elmaradt jövedelmünket megtéríttessük a céggel?
65. cikk / 67 EGT-állampolgár és hozzátartozója – foglalkoztatásuk Magyarországon
Kérdés: Nagy nemzetközi vállalatcsoport magyarországi leányvállalata vagyunk. Egy belga állampolgárt és marokkói állampolgár házastársát szeretnénk foglalkoztatni. Szükség van-e a foglalkoztatásukhoz munkavállalási engedélyre?
66. cikk / 67 Munkáltatói kölcsön lakás- korszerűsítéshez
Kérdés: Munkahelyemen lehetőség van kamatmentes lakáscélú hitel felvételére. Ha férjemnek már van egy lakása, a közös lakásunk (Budapesten, 2,5 szoba, 26,5 M Ft, tulajdonjoga fele-fele arányban oszlik meg közöttünk, és nekem ez az első lakásom) korszerűsítéséhez igénybe vehetem-e a kamatmentes lakáscélú munkahelyi hitelt? A "méltányolható lakásméretet" akkor is figyelembe veszik, ha csak korszerűsítünk? Ha nem vehetem fel kamatmentesen a hitelt – egymillió forint kellene –, igénybe vehető-e úgy, hogy kamatot fizetek utána? Esetleg igénybe vehetem-e ezt a kamatmentes lakáscélú munkáltatói hitelt a férjem lakásának korszerűsítésére is? Jelenleg ott élünk. Ha kamatmentesen kapnám, akkor bizonylatokkal kell alátámasztanom a felhasználást. Ha nem kamatmentes, akkor is kellenek-e a számlák? Jól értelmezem-e, hogy nincs meghatározva, mennyi idő alatt kell törlesztenem, hanem a munkáltatómmal kell megegyezni?
67. cikk / 67 Munkavállalási engedély – megbízási jogviszony esetén
Kérdés: Cégünk megbízási szerződéssel szeretne egy külföldi, nem EGT-állam polgárát (ukrán) foglalkoztatni Magyarországon, fordítási, tolmácsolási munkákra. Kérdésünk az lenne, hogy abban az esetben is szükséges-e a munkavállalási engedély ehhez, ha nem munkaviszonyban kívánjuk alkalmazni?
