Találati lista:
291. cikk / 310 Besorolás, képesítés, alapvizsga
Kérdés: Egyetemi szintű okleveles közigazgatási szakértő diplomával rendelkező munkatárs köztisztviselői kinevezésére került sor hivatalunkban. A kolléga most végzett az egyetemen, pályakezdő. Ilyen képesítéssel még nem rendelkezett senki a hivatalban, és most el kell döntenünk, hogy – éppen úgy, mint az igazgatásszervező képesítés esetén – van-e lehetőség pálya-előmenetel gyorsítására, valamint a közigazgatási alapvizsga alóli mentesülésre vagy sem. A kérdésem tehát, hogy a fent említett végzettség esetében van-e lehetőség az I. besorolási osztály 2-es fizetési fokozatába sorolni a köztisztviselőt, illetve hogy ezzel a végzettséggel mentesül-e az alapvizsga-kötelezettség alól?
292. cikk / 310 Közigazgatási versenyvizsga – vezetői megbízáshoz?
Kérdés: Köztisztviselőként dolgozom már négy éve, van közigazgatási és jogi szakvizsgám is. Jogászként mentesültem az alapvizsga alól. A szervnél, ahol dolgozom, kiírtak egy pályázatot vezetői állásra, amelyet meg szeretnék pályázni. A személyzetisünk azonban azt mondja, hogy ha nincs versenyvizsgám, ne is nyújtsam be a pályázatomat, mert anélkül azt nem fogadják el. Úgy tudom, hogy a versenyvizsga az alapvizsgát váltja. Kell-e versenyvizsga a vezetői megbízásomhoz, ha megfelelnék a pályázaton, hiszen akár pályázat nélkül is adható lenne számomra vezetői megbízás? Nincs mentesítésre lehetőség?
293. cikk / 310 Illetményeltérítés – módosítás év közben
Kérdés: Egyik köztisztviselőnk most a II. besorolási osztályból I. besorolási osztályba került, mivel megszerezte az átsoroláshoz szükséges iskolai végzettséget. Az év elején – tekintettel a jó munkájára – eltérítettük az illetményét. Most az átsorolás miatt újra megállapítjuk az illetményét. Így azonban a többi kollégához képest már túl magas lenne az illetménye, és ez feszültséget okozna. Kérdésünk, hogy módosíthatjuk-e az év eleji eltérítés mértékét?
294. cikk / 310 Gyakornoki idő kikötése
Kérdés: Intézetünk két fő számára hirdetett meg pályázatot: egyiküket határozott idejű, másikukat pedig határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban kívánjuk foglalkoztatni. Az azonos végzettségű, pályakezdőként szakmai gyakorlattal nem rendelkező pályázók közül csak a határozatlan idejű kinevezéssel foglalkoztatandó közalkalmazott tekintetében van lehetőség a gyakornoki idő megállapítására, vagy erre sor kerülhet a határozott idejű közalkalmazotti jogviszony esetében is?
295. cikk / 310 Pályakezdő álláskereső – a bérköltség támogatása hiányszakmában
Kérdés: Sütőipari cégünk évek óta munkaerőhiánnyal küszködik, pék munkakörbe vennénk fel pályakezdő fiatalokat. A sajtóból úgy értesültünk, hogy állami támogatásban részesülhet a munkáltató, ha hiányszakmával rendelkező pályakezdőt foglalkoztat. Mi a támogatás igénybevételének feltétele, és mi a támogatás mértéke, valamint időtartama? A munkáltatónak van-e továbbfoglalkoztatási kötelezettsége a támogatás igénybevételéhez kapcsolódóan?
296. cikk / 310 Garantált bérminimum – 50 éves kor felett
Kérdés: Az 50 év feletti munkaerőnek szüksége van-e szakképesítésre abban a munkakörben, ahol dolgozik, vagy neki szakképzettség nélkül is az emelt minimálbér jár? Értelmezésünk szerint csak attól, hogy valaki 50 éves elmúlt, még nem garantált a magasabb összegű munkabér!
297. cikk / 310 Köztisztviselői, ügykezelői besorolás alapja
Kérdés: Ügykezelőként dolgozom, és kértem a munkáltatómat, hogy a II. besorolási osztály 7. fizetési fokozatához tartozó főelőadói munkakörbe soroljon át, mert szerintem a munkakörömbe tartozó feladatok (támogatások igénybevételével összefüggő adatszolgáltatás, számítógépes adatfeldolgozási feladatok ellátása) érdemi ügyintézői feladatoknak minősülnek, ezért a középiskolai végzettségemre és a közszolgálati jogviszonyban töltött időmre tekintettel kell besorolni. Szerintem az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti, hogy a munkáltatóm az engem helyettesítő munkatársamat köztisztviselőnek sorolta be, holott nem rendelkezik nálam magasabb iskolai végzettséggel.
298. cikk / 310 Garantált bérminimum – többes munkakörben
Kérdés: A sógorom rendelkezik a munkaköréhez szükséges szakmunkásvégzettséggel. Nem akarják neki kifizetni a garantált bérminimumot, mert nem mindig csak azt a munkakört látja el. Most alá akarják vele íratni, hogy beleegyezik, amennyiben a munkaidejének kevesebb mint 50%-ában látja el az eredeti munkakörét, akkor arra a hónapra nem kapja meg a szakmunkás-minimálbért. Megtehetik ezt?
299. cikk / 310 Intézményigazgató – lehet-e gazdasági vezető is?
Kérdés: 15 éve vagyok egy önálló gazdálkodású oktatási intézmény igazgatója. A Közoktv. 1. sz. melléklete alapján a fenntartónak gazdasági vezetőt kellene/kellett volna kineveznie. Ezt a munkakört 15 éve én látom el. Köteles vagyok-e minderre? Visszamenőleg számíthatok-e valamilyen bérre az elvégzett 15 éves munkámért?
300. cikk / 310 Besorolás-átsorolás
Kérdés: Köztisztviselőként dolgozom az egyik államigazgatási szervnél, titkársági feladatokat látok el, jelenleg II. besorolási osztályban vagyok. Egyetemen most végeztem igazságügyi ügyintéző szakon. A végzettségem megszerzését követően a munkáltatómat kértem, hogy soroljon át az I. besorolási osztályba, hiszen megszereztem hozzá a végzettséget, amit megbeszéltünk. A válasz: hiába végeztem el az igazságügyi ügyintézői szakot, ő akkor sem tud átsorolni, mert ezt a jogszabály nem teszi lehetővé számára. Kérdésem, tényleg így van-e, és a megszerzett végzettségemmel sem lehet engem átsorolni az I. besorolási osztályba?
