Találati lista:
101. cikk / 120 Jegyző – nyugdíjazás és kinevezés
Kérdés: Jegyzőnket – tekintettel arra, hogy idős és hosszabb ideje betegeskedik – a képviselő-testület nyugdíjazás jogcímén felmentette. A felmentés időtartamára mentesítettük a munkavégzés alól. Mivel nem maradhat jegyző nélkül a település hosszú hónapokra, ezért kiírtunk egy pályázatot a jegyzői állás betöltésére. Kérdésünk, hogy kinevezhető-e az új jegyző az alatt az idő alatt, amikor a korábbi jegyző még a felmentését tölti?
102. cikk / 120 Jegyzői pályázat elbírálása
Kérdés: Az önkormányzatunk pályázatot írt ki jegyzői állás betöltésére. A pályázatban meghatároztuk a pályázat beadásának, illetve az elbírálásának a határidejét. Azonban az önkormányzat képviselő-testülete a pályázatban megállapított határidőre a pályázatokat nem bírálta el. Kérdésünk, hogy az elbírálás határidejét a testület meghosszabbíthatta volna-e? Továbbá kérdés, hogy az elbírálásra megjelölt határidőt követően a pályázatok szabályosan elbírálhatók-e?
103. cikk / 120 Versenyvizsga – december 1. után a jegyzőnek, ha ismét jegyző lesz?
Kérdés: Jegyzőként dolgozom már évek óta. Most egy másik településen megpályáztam ugyancsak a jegyzői állást. A pályázati kiírásban szerepel, hogy a pályázónak kell versenyvizsga a jegyzői kinevezéshez. Kérdésem, hogy ha van közigazgatási szakvizsgám és jogi szakvizsgám is, akkor is feltétele-e a kinevezésnek a versenyvizsga?
104. cikk / 120 Áthelyezés és jubileumi jutalom
Kérdés: Közalkalmazottként áthelyezéssel mentem át a polgármesteri hivatalba, ahol köztisztviselői kinevezést kaptam. A Ktv. alapján újból elértem a 30 éves jubileumi jutalomhoz szükséges szolgálati időt. Közalkalmazottként ugyan megkaptam a 30 éves jubileumi jutalmamat, de szerintem köztisztviselőként is jár nekem ez a juttatás. A munkáltatóm azonban nem akarja kifizetni. Jogos-e az igényem?
105. cikk / 120 Áthelyezés és köztisztviselői versenyvizsga
Kérdés: Közalkalmazottként dolgozó áthelyezéssel kerülne kinevezésre a polgármesteri hivatalba. Az áthelyezéssel kapcsolatos megállapodás még csak most kezdődött, így várhatóan december közepén történhet meg köztisztviselői kinevezése. Áthelyezés esetén pályáznia nem kell, azonban felmerült, hogy kell-e versenyvizsgát tennie. Mikor járunk el helyesen, ha alapvizsgára kötelezzük, vagy ha versenyvizsgára?
106. cikk / 120 Határozott idejű jogviszony és a versenyvizsga
Kérdés: Egyik kolléganőnk GYES-re ment, és a helyére határozott időre szeretnénk felvenni addig valakit. Először csak egyéves határozott időre létesítenénk jogviszonyt, így nem kellene pályáztatni az állást sem, ami meggyorsítaná a felvételt. Kérdés, hogy határozott idejű köztisztviselői kinevezés esetén is követelmény-e, hogy a jelentkezőnek legyen közigazgatási versenyvizsgája?
107. cikk / 120 Ösztöndíjasok továbbfoglalkoztatása létszámstop esetén
Kérdés: Két köztisztviselő kollégánk elmegy nyugdíjba. A helyüket szeretnénk betölteni. Az egyikre meglenne a jelöltünk, az ösztöndíjas jogviszonyban álló kolléganőnk, aki már gyakorlatot szerzett az olyan típusú feladatokban, amit a nyugdíjba menő látott el, így a helyére természetesen őt szeretnénk megtartani. A másik helyet is egy ösztöndíjassal kívánjuk betölteni, aki hasonló feladatokat végzett egy másik közigazgatási szervnél. Mivel létszámstop van a közigazgatásban, milyen lehetőségeink vannak?
108. cikk / 120 Közigazgatási versenyvizsga – vezetői megbízáshoz?
Kérdés: Köztisztviselőként dolgozom már négy éve, van közigazgatási és jogi szakvizsgám is. Jogászként mentesültem az alapvizsga alól. A szervnél, ahol dolgozom, kiírtak egy pályázatot vezetői állásra, amelyet meg szeretnék pályázni. A személyzetisünk azonban azt mondja, hogy ha nincs versenyvizsgám, ne is nyújtsam be a pályázatomat, mert anélkül azt nem fogadják el. Úgy tudom, hogy a versenyvizsga az alapvizsgát váltja. Kell-e versenyvizsga a vezetői megbízásomhoz, ha megfelelnék a pályázaton, hiszen akár pályázat nélkül is adható lenne számomra vezetői megbízás? Nincs mentesítésre lehetőség?
109. cikk / 120 Foglalkoztatási kötelezettség utólagos módosítása
Kérdés: Munkahelyteremtő támogatásban részesült társaságunk 86 fő foglalkoztatásához kapcsolódóan. A támogatás folyósításával megegyező ideig, 2009 decemberéig fennálló foglalkoztatási kötelezettségünknek előreláthatólag nem tudunk eleget tenni. Kezdeményezni kívánjuk a támogatási szerződés módosítását annak érdekében, hogy a szerződésben vállalt foglalkoztatási kötelezettségünknek legalább 75%-ban eleget tudjunk tenni. Módosítható-e oly módon a szerződés, hogy a 86 fő felett foglalkoztatott további munkavállalói létszám is kerüljön figyelembevételre?
110. cikk / 120 Munkahelymegőrző és a munkahelyteremtő beruházási támogatás – összeegyeztethetők?
Kérdés: Munkahelyteremtő beruházási támogatásban részesültünk, a támogatás folyósítását követő 1 évben továbbfoglalkoztatási kötelezettségünk áll fenn. Az általunk előre nem látható kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt azonban a munkavállalók foglalkoztatásához munkahely-megőrzési támogatást kérelmezünk a munkaügyi központnál. Összeegyeztethető-e egymással a két támogatás?
