Vezetőváltás az óvodában


Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2020. február 4-én (192. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3800

[…] fenntartó települési önkormányzat jegyzője, más fenntartó esetén a megbízási jogkör gyakorlójának megbízottja (pályáztató) látja el [326/2013. Korm. rendelet 22. § (1) és (5) bek.]. A köznevelésre irányadó 326/2013. Korm. rendelet 28. §-ának (4) bekezdése értelmében a megüresedett álláshelyekre a pályázatot a megüresedéstől számított harminc napon belül ki kell írni, ha a pályázati kiírás nem mellőzhető. Ez a szabály azonban azt nem zárja ki, hogy már jóval korábban megtörténjék a pályázat kiírása. Ebben a tekintetben az lesz minden valószínűség szerint a meghatározó, hogy a fenntartó milyen módon képzeli el az intézményvezetésre irányuló feladatok ellátását: már a korábbi magasabb vezető távozásának időpontjától (azaz a közalkalmazotti jogviszonya megszűnésétől, praktikusan a nyugdíjba vonulásától) fogva be kívánja tölteni ezt a pozíciót, vagy egy bizonyos ideig azt betöltetlenül hagyja azzal, hogy abban például Önre – mint helyettesre – támaszkodna. Ez esetben az intézmény vezetésével kapcsolatos feladatokat a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott helyettesítés rendjében foglaltak szerint nagy valószínűség szerint bizonyos ideig Ön fogja ellátni. A pályázatot mindenesetre az irányadó véleményezési határidő lejártát követő harminc, ha az elbírálásra váró pályázatok száma a huszonötöt eléri, akkor pedig hatvan napon belül el kell bírálni. Ha pedig a megbízási jogkört közgyűlés vagy képviselő-testület gyakorolja, a pályázatokat a közgyűlés, képviselő-testület részére a véleményezési határidő lejártát követő harmincadik, illetve hatvanadik napot követő első testületi ülésre be kell nyújtani [326/2013. Korm. rendelet 23. § (8) bek.]. Összességében pontosan nem lehet megmondani, hogy mikor fogják kiírni a kérdéses pályázatot, hiszen az a pályáztató mérlegelésén múlik.Megjegyezzük, hogy ha az intézményvezetői feladatok ellátására kiírt pályázat nem vezet eredményre, mert nem volt pályázó, vagy egyik pályázó sem kapott megbízást, illetve ha az intézményvezetői feladatok ellátására szóló megbízás a megbízás határidejének lejárta előtt megszűnt (erről van szó az intézményvezető nyugdíjba vonulása esetén is), a köznevelési intézmény vezetésével kapcsolatos feladatok ellátására – nyilvános pályázat kiírása nélkül – vezetői beosztás ellátására szóló megbízás adható a megfelelő feltételekkel rendelkező személynek. A köznevelési intézmény vezetésével kapcsolatos feladatok újabb nyilvános pályázat kiírása nélkül ily módon legfeljebb egy évig láthatók el. Ilyen megbízás hiányában az intézmény vezetésével kapcsolatos feladatokat a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott helyettesítés rendjében foglaltak szerint kell ellátni [326/2013. Korm. rendelet 24. § (1) bek.].A vezető és a magasabb vezető a közalkalmazotti munkaköre mellett látja el a feladatait. Ha a szervezeti és működési szabályzat alapján az Ön feladata az intézményvezető […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.