Szabadnapok beosztása


Kollektív szerződésünk szerint termelési érdekből a munkáltató jogosult hat munkanapot felcserélni szabadnappal. Milyen feltételeket kell betartania, és mire kell ügyelnie?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2015. október 12-én (123. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2409

[…] a munkáltató az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, legalább négy nappal korábban módosíthatja [Mt. 97. § (4)-(5) bek.]. A munkaidő-beosztás előzetes közlésére, illetve a már közölt munkaidő-beosztás megváltoztatására vonatkozó határidő azonban kollektív szerződésben eltérően is meghatározható (azaz lehet rövidebb és hosszabb is, Mt. 135. §). Ezért az első tisztázandó kérdés, hogy a szóban forgó kollektív szerződés tartalmaz-e eltérő rendelkezést e határidők kapcsán. Ha nem, akkor a munkanap szabadnappal való felcserélésére is az említett törvényi határidők vonatkoznak.Másrészt, a munkanap helyett teljesítendő munka­idővel nem járó szabadnap alkalmazása nem járhat a munkavállaló oldalán bérkieséssel. Ha a szabadnapok alkalmazása arra vezet, hogy a munkaidőkeret végén a munkavállaló kevesebb órát teljesített, mint amennyit az általános munkarend alapulvételével kellett volna, akkor a hiányzó órákat állásidőként kell elszámolni (Mt. 156. […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.