Pedagógus-szakvizsgára jelentkezés
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
Megjelent a Munkaügyi Levelek 108. számában (2014. november 3.), 2105. kérdésszám alatt

Kérdés: Jelenlegi munkáltatómnál 1988 óta dolgozom pedagógus munkakörben. A szakvizsgára jelentkezés egyik feltétele legalább hároméves, pedagógus munkakörben eltöltött idő igazolása. Kértem az igazgatómat, hogy adjon ki erre nézve igazolást. Ő azt kérte, nyújtsak be egy írásbeli kérelmet, amelybe foglaljam bele, hogy nem munkanapokon veszek részt a szakvizsgára felkészítő, 4 féléves képzésben, és ennek költségeit is magam vállalom. Eleget kell tennem a kérésének?
Válasz (részlet): […]Vagyis jelen esetben valójában nem a gyakorlati időről szóló igazolás kiadásához kapcsolódva támaszt feltételt a munkáltató, hanem a szakvizsgára való felkészítésben való részvétel engedélyezéséhez határoz meg feltételeket a pedagógus számára.A 277/1997. Korm. rendelet nem írja elő az igazgatónak, hogy azt a pedagógust, aki szakvizsgára történő felkészítésre jelentkezik, még ha meg is felel a feltételeknek, köteles legyen felvenni a beiskolázási tervbe. Az igazgatónak tehát mérlegelési joga van, figyelemmel például arra, hogyan szervezhető meg zökkenőmentesen az oktatás. A munkáltatótól elvárható, hogy amennyiben a pedagógust - kérelmének helyt adva - szerepelteti a beiskolázási tervben, akkor biztosítsa számára a képzésben való részvételhez szükséges időt is, tehát[…]
ÍGY OLVASHATJA A TELJES VÁLASZT...
...ha látogató: elküldjük e-mailen*
*ingyenes választ
évente csak egyszer küldünk.

Keresés

Kérdésfeltevés Kérdésfeltevés Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére