Munkaidő változó munkavégzési hely esetén
Kérdés
A férjem változó munkahelyen dolgozik, a munkaideje 7.30-16.30-ig tart. Le kell dolgozni a fél óra ebédidőt és további napi fél órát, mert pénteken csak 14.00-ig tart a munkaidő. Autóval járnak, egyik munkától a másikig, nincs állandó helyük, nincs öltöző, nincs ebédlő, az autóban esznek, egyik munkától a másik munkába menet. Jogos-e az ebédidő ledolgoztatása? A munkaidő kezdete és vége mikortól számítandó? Például, ha reggel a Belvárosban kezdenek egy épületben, majd az utolsó munka az egyik külső kerületben van, akkor ott kell lenni fél ötig? A munkaidőn kívül is telefonálhatnak, és akkor azonnal menni kell például egy csőtörés miatt, tehát állandó készenlét van, előfordul, hogy éjjel kell dolgozni! Azt az időt túlórában fizetik, de a készenléti időt nem! Szeretném tudni, hogy ezekre milyen jogszabály vonatkozik.
Részlet a válaszból
Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2018. november 5-én (172. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3411
[…] a 2012. július 1-jét megelőzően kötött munkaszerződésben munkahely megjelölése nélkül, változó munkavégzési helyet határoztak meg, munkahelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a munkavállaló munkáját szokás szerint végzi [Mth. 4. § (1) bek.]. Ugyanakkor, a fenti jogi helyzet megítélése aggályos az uniós munkajog szempontjából.A 2003/88/EK irányelv 2. cikke szerint munkaidő az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően. Az Európai Bíróság a Tyco-esetben (C/266/14.) arra a következtetésre jutott, hogy e definíció alapján a konkrét munkahellyel nem rendelkező munkavállalók esetén az utazási idő is munkaidőnek minősíthető. Az Európai Bíróság szerint ugyanis a konkrét munkahellyel nem rendelkező munkavállalók utazásai – azért, hogy a munkáltatójuk által kijelölt ügyfelekhez utazzanak – az ahhoz szükséges eszközt jelentik, hogy e munkavállalók szolgáltatásaikat ezen ügyfeleknél elvégezzék. Emellett a munkavállalók ezen utazások alatt munkáltatójuk utasításaitól függnek, aki megváltoztathatja az ügyfelek sorrendjét, törölhet egy találkozót, vagy pedig újabb találkozót szervezhet. Ezért az utazás szükséges ideje alatt nincs lehetőségük arra, hogy szabadon rendelkezzenek idejükkel, valamint a magánügyükkel foglalkozzanak, következésképpen pedig a munkáltatóik rendelkezésére állnak. Az Európai Bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a munkavállalók elvesztették azt a lehetőséget, hogy szabadon határozzák meg azt a távolságot, amely a lakóhelyüket a munkanapjuk elején és végén szokásos helytől elválasztja, és nem kötelezhetők arra, hogy magukra vállalják a munkáltatójuk által választott e munkaszervezési forma kockázatait, hátrányait. Ezért az Európai Bíróság kimondta, hogy ha a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, munkaidőnek minősül az az utazási idő, amelyet e munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek. Jól láthatóan ezzel az értelmezéssel a hatályos magyar szabály nincs összhangban. Az Európai Bíróság jogértelmezése azonban minden magyar bíróságra kötelező.Ami a munkaközi szünet megítélését illeti, az Mt. szerint – a készenléti jellegű munkakört kivéve – a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek [Mt. 86. § (3) bek. a) pont]. Ugyanakkor a munkaközi szünet lényege, hogy annak tartama alatt szünetel a munkavállaló rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége. Ez a kérdéses esetben nem valósul meg, ha a munkavállalónak […]
Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2018. november 5-én (172. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3411
[…] a 2012. július 1-jét megelőzően kötött munkaszerződésben munkahely megjelölése nélkül, változó munkavégzési helyet határoztak meg, munkahelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a munkavállaló munkáját szokás szerint végzi [Mth. 4. § (1) bek.]. Ugyanakkor, a fenti jogi helyzet megítélése aggályos az uniós munkajog szempontjából.A 2003/88/EK irányelv 2. cikke szerint munkaidő az az időtartam, amely alatt a munkavállaló dolgozik, a munkáltató rendelkezésére áll, és tevékenységét vagy feladatát végzi a nemzeti jogszabályoknak és/vagy gyakorlatnak megfelelően. Az Európai Bíróság a Tyco-esetben (C/266/14.) arra a következtetésre jutott, hogy e definíció alapján a konkrét munkahellyel nem rendelkező munkavállalók esetén az utazási idő is munkaidőnek minősíthető. Az Európai Bíróság szerint ugyanis a konkrét munkahellyel nem rendelkező munkavállalók utazásai – azért, hogy a munkáltatójuk által kijelölt ügyfelekhez utazzanak – az ahhoz szükséges eszközt jelentik, hogy e munkavállalók szolgáltatásaikat ezen ügyfeleknél elvégezzék. Emellett a munkavállalók ezen utazások alatt munkáltatójuk utasításaitól függnek, aki megváltoztathatja az ügyfelek sorrendjét, törölhet egy találkozót, vagy pedig újabb találkozót szervezhet. Ezért az utazás szükséges ideje alatt nincs lehetőségük arra, hogy szabadon rendelkezzenek idejükkel, valamint a magánügyükkel foglalkozzanak, következésképpen pedig a munkáltatóik rendelkezésére állnak. Az Európai Bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a munkavállalók elvesztették azt a lehetőséget, hogy szabadon határozzák meg azt a távolságot, amely a lakóhelyüket a munkanapjuk elején és végén szokásos helytől elválasztja, és nem kötelezhetők arra, hogy magukra vállalják a munkáltatójuk által választott e munkaszervezési forma kockázatait, hátrányait. Ezért az Európai Bíróság kimondta, hogy ha a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, munkaidőnek minősül az az utazási idő, amelyet e munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek. Jól láthatóan ezzel az értelmezéssel a hatályos magyar szabály nincs összhangban. Az Európai Bíróság jogértelmezése azonban minden magyar bíróságra kötelező.Ami a munkaközi szünet megítélését illeti, az Mt. szerint – a készenléti jellegű munkakört kivéve – a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek [Mt. 86. § (3) bek. a) pont]. Ugyanakkor a munkaközi szünet lényege, hogy annak tartama alatt szünetel a munkavállaló rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége. Ez a kérdéses esetben nem valósul meg, ha a munkavállalónak […]
Így olvasható a teljes válasz
ELŐFIZETŐINKNEK
Jelentkezzen be!
LÁTOGATÓK SZÁMÁRA
Elküldjük a választ e-mailen*
