Intézményigazgató – lehet-e gazdasági vezető is?


15 éve vagyok egy önálló gazdálkodású oktatási intézmény igazgatója. A Közoktv. 1. sz. melléklete alapján a fenntartónak gazdasági vezetőt kellene/kellett volna kineveznie. Ezt a munkakört 15 éve én látom el. Köteles vagyok-e minderre? Visszamenőleg számíthatok-e valamilyen bérre az elvégzett 15 éves munkámért?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2009. március 16-án (15. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 270

[…] 44 munkanap/év korlátjába is ütközik. A kérdés alapján ugyanakkor valószínűleg sem kettős munkakör kinevezésbe foglalására, sem helyettesítés elrendelésére nem került sor, ugyanakkor a tényleges jogi helyzet a kettős munkakör ellátásának felelt meg. A kettős munkakör ellátását munkajogi szabály, így a Kjt. sem tiltja, ám a Közoktv. fent idézett rendelkezésével ellentétes, hiszen az külön-külön állapít meg kötelező létszámot az intézményvezető és a gazdasági vezető számára, ami egyben e kétféle feladat összevonásának tilalmát jelenti, ez pedig a részleges érvénytelenséghez vezethet. Mindez a gazdasági vezetői feladatok ellátását érinti, hiszen ez nem szerepelt, nem is szerepelhetett az intézményvezető kinevezésében, mert a Közoktv nem teszi lehetővé e két pozíció együttes ellátását. Az intézményvezetői feladatok ellátását mindez természetesen nem érinti. Az érvénytelenség okán érdemes megemlíteni az Mt. - közalkalmazottakra is irányadó – 8-10. §-át, amelyek értelmében semmis a megállapodás, ha munkaviszonyra vonatkozó szabályba vagy egyébként jogszabályba ütközik. A semmis megállapodás egyben érvénytelen. Ha a megállapodás valamely része érvénytelen, helyette a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg. Az érvénytelen megállapodásból eredő jogokat és kötelezettségeket úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna. Ha a feleknek a megállapodás érvénytelenségéből kára származik, annak megtérítésére a kártérítési felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni. Az idézett szabályokból egyfelől az következik, hogy a jövőre nézve az érvénytelenség úgy orvosolható, ha gazdasági vezetőt neveznek ki az iskolába, és az intézményvezető többé nem látja el ezeket a feladatokat. Másfelől, a múltra nézve érvényesíthető az intézményvezető bizonyos anyagi jellegű igénye. Milyen igény merülhet fel esetünkben? Ami az illetményt illeti, a Kjt. 63. § (1) bekezdése szerint a közalkalmazott fizetési osztályát (besorolását) az ellátandó munkakör betöltésére előírt annak a legmagasabb iskolai végzettségnek, illetve szakképesítésnek, szakképzettségnek, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.