Szakszervezeti tisztségviselő – a munkaidő-kedvezmény elszámolása


A szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezményét úgy állapítjuk meg, hogy ha például a titkárt heti egy óra munkaidő-kedvezmény illeti meg, akkor munkaidejét csökkentjük egy órával. Tehát ha heti 40 óra lenne a munkaideje, így az csak 39 óra lesz. Ha pedig ezt meghaladóan dolgozik, az már túlóra. Helyes ez az eljárás?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2008. június 9-én (2. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 22

[…] alóli – meghatározott időre szóló - mentesítését jelenti. Ehhez szükséges hozzátenni: nem lehet a kérdésben foglalt módon vélelmezni a munkaidő-kedvezmény igénybevételét. Ehhez mindig kell egy konkrét, a szakszervezeti tevékenység ellátásával kapcsolatos indok, amely alapján szükségessé válik – a munkaidőből való "kimaradással" – a kedvezmény felhasználása. Értelmezésünket közvetett módon alátámasztja az Mt. 25. §-ának (5) bekezdése is, mely szerint a szakszervezet kérésére az Mt. 25. § (2) bekezdése alapján járó munkaidő-kedvezményből fel nem használt időtartamot, de legfeljebb a munkaidő-kedvezmény felét a munkáltató köteles pénzben megváltani. Azaz az egyes választott szakszervezeti tisztségviselőknek megállapított kedvezmény időtartama nem feltétlenül azonos a munkából ténylegesen távol töltött idővel. A fentiek alapján nem lehet a szakszervezeti tisztségviselő heti munkaidejét előre csökkenteni a munkaidő-kedvezmény tartamával. Mindez egyben a többi munkavállaló számára hátrányos helyzetet teremtene, mert a tisztségviselőnek attól függetlenül rövidebbé válna hetente a munkaideje, hogy ténylegesen igénybe vette-e a részére járó munkaidő-kedvezményt. Ha pedig a kedvezményre való jogosultsággal a tisztségviselő egy adott héten nem élne, ez a kérdésben foglalt megoldás alkalmazásával az Mt.-vel ellentétesen csökkentené munka­idejét. Ezen túlmenően – az alkalmazott munkaidő-beosztástól és munkaidőkerettől függően, szemben a heti 40 órás munkaidőben dolgozó kollégáival - a tisztségviselő heti 39 órát meghaladó munkaideje […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.