Távollét tanúként kihallgatás idejére


Az állampolgári kötelezettséggel kapcsolatosan szeretnék tájékoztatást kapni. 12 éves kisfiamat több osztálytársával együtt iskolai verekedés miatt tanúnak idézték meg egy városi bíróságra. Az idézésen szerepelt, hogy szülői kísérettel kell megjelenniük, ami számomra teljesen természetes. A munkahelyem 15 km távolságra van a lakhelyemtől, a bíróság (ahová az idézést kaptuk) a lakhelyemtől 35 km-re. Nyolckor kezdődik a munkám és fél ötig tart. Az idézést 11 órára kaptuk. A munkahelyemről 15-25 perc kell az oda- vagy a hazaérkezésemig, a forgalomtól függően. Az idézésben foglalt tájékoztatás szerint, ha a tanú nem jelenik meg a következő kihallgatásra, a tanú elővezetése rendelhető el. Erre a napra nekem mi jár? Fizetett munkanap, vagy szabadságot kell kivennem, vagy csak igazolt munkanap? Tisztában vagyok azzal, hogy a lehető legkevesebb munkaidő-kieséssel kell megoldani. Ami azt jelenti, hogy azzal a legkésőbb induló, menetrend szerint járó közlekedési járművel kell elutaznia, amellyel a megjelölt időpontra még meg tud jelenni, és a kötelességének elvégzése után induló első menetrendszerű járművel kell visszaindulnia.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2017. október 16-án (155. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3077

[…] maga az idézés írja elő, hogy a kiskorú tanút a szülő kísérje. E távollét idejére csak akkor jár távolléti díj, ha a munkavállalót tanúként hallgatják meg [Mt. 146. § (3) bek. c) pont], egyéb esetekben (pl. ha félként vesz részt saját perében) a távollét igazolt, de nem fizetett. A jelen esetben ugyan nem a munkavállalót hallgatják meg személyesen tanúként, de az eljárásban való részvétele a gyermeke tanúskodásához kötődik. Ezért álláspontunk szerint a munkavállalót ebben az esetben is megilleti a távollét idejére járó távolléti díj. A munkavégzés alóli mentesülés csak addig áll fenn, amíg az alapjául szolgáló […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.