Munkavállaló szívrohama vezetés közben – a hozzátartozói kárigény


Fuvarozó vállalkozás vagyunk, és néhány héttel ezelőtt az egyik munkavállalónk rosszul lett, miközben az árut szállította. A rosszullét miatt lehajtott az útról, és összetörte a teherautót, valamint ő maga is súlyosan megsérült. Az orvosi szakvélemény alapján kiderült, hogy kisebb szívrohama volt, és emiatt elvesztette az irányítást a jármű felett. A korábbi orvosi alkalmassági vizsgálatok során nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a munkavállalónak bármilyen egészségügyi problémája lenne. A munkáltató ilyen esetben felel a munkavállalót a balesettel összefüggésben ért károkért?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2015. augusztus 10-én (120. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2359

[…] bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa, vagyb) a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta [Mt. 166. § (1)-(2) bek.].A leírt eset alapján a kár egyértelműen a munkaviszonnyal összefüggésben érte a munkavállalót, tehát e tekintetben a munkáltató kártérítési felelőssége fennáll. A munkavállaló a munkáltató által biztosított járművel utazott a kár bekövetkezésekor, amely a munkáltató ellenőrzési körébe tartozik, így az a) pont szerinti kimentési oknak nincs helye.A kár oka azonban az volt, hogy a munkavállalót vezetés közben szívroham érte, ami miatt letért az útról. […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.