Leltárfelelősség munkaviszony megszűnése esetén


Egy munkavállalónkkal leltárfelelősségi megállapodást kötöttünk, és a leltári készletet egyedül kezelte. Hirtelen, egyik napról a másikra eltűnt, majd pár nap múlva közölte, hogy többet nem is jön be dolgozni, tekintsük úgy, hogy felmondott. Mivel a leltári készlethez csak ő fért hozzá, így értesítettük arról, hogy leltárfelvételt fogunk tartani, ahol jelenjen meg, és a leltári készletet adja át. A leltározásnál nem jelent meg, ellenben kiderült, hogy 2 millió forint – forgalmi veszteségként el nem számolható – hiány van. Érvényesíthetjük a leltárfelelősséget az ő esetében?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2011. november 2-án (60. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1158

[…] teljes összegéért felel [Mt. 170/C. § (1) bek.]. Leltárhiányért való felelősség csak azzal a munkavállalóval szemben érvényesíthető, aki a két egymást követő leltározás közötti időszaknak (leltáridőszak) legalább a felében a munkáltatónál, illetve az adott munkahelyen dolgozott. A felelősség, illetve a kártérítés mértékének megállapításánál figyelembe kell venni az eset összes körülményeit, így különösen mindazokat, amelyek a munkavállaló felelősségére kihatnak, illetve amelyek a biztonságos és előírásszerű kezelést befolyásolhatták, ezen belül a biztonságos őrzésre vonatkozó munkáltatói kötelezettségek teljesítését, továbbá a munkavállaló esetleges távollétének időtartamát [Mt. 170/B. § (3)–(4) bek.]. A leltárfelelősség megállapítására irányuló eljárás részletes rendjét – kollektív szerződéses rendelkezés hiányában – a munkáltató állapítja meg [Mt. 170/D. § (1) bek.]. Leltározásnál a munkavállaló, illetve akadályoztatása esetén képviselője jelenlétét lehetővé kell tenni. Ha a munkavállaló képviseletéről nem gondoskodik, a munkáltató az adott szakmában jártas, érdektelen képviselőt jelölhet ki. A leltárfelelősséggel tartozó munkavállalóval a leltárelszámolást és annak eredményét ismertetni kell. A munkavállaló az eljárás során észrevételt tehet, és észrevételeit – kivéve […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.