Munkaidőmérték – változó is kiköthető?


Olyan munkaszerződést szeretnénk kötni a munkavállalókkal, amelyben nem egy konkrét munkaidőmértéket (pl. heti 30 órát) határozunk meg, hanem tulajdonképpen keretmunkaidő-mértéket. A munkavállaló munkaidejének a mértéke heti 20 órától 40 óráig terjedne, a munka mennyiségétől függően. Van erre jogszerűen lehetőségünk?


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2010. március 16-án (32. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 632

[…] kapcsolódó jogintézményből következik, hogy a munkaidő mértékét egy adott óraszámban kell meghatározni. Így például a munkaidőkeretet a napi munkaidő tartamának alapulvételével kell meghatározni [Mt. 118/A. § (1) bekezdés], a napi munkaidő mértékével kell továbbá figyelembe venni a munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő számításakor az Mt.-ben meghatározott okokból távol töltött időszakokat [Mt. 118/A. § (5) bekezdés]. Az Mt. alapján a munkavállalót megillető rendes szabadság is munkanapokban kerül meghatározásra (Mt. 131-132. §). Ennek megfelelően a rendes szabadság kiadása (illetve igénybevétele) során is napokban – és nem órákban – kell meghatározni és nyilvántartani a kivett, illetve a kiadott szabadság napjainak számát (EBH 2003. 972). Vagyis a munkavállaló napi munkaidejének a mértékével kell számolni és nyilvántartani a szabadságnapokat is. A példákból is következik tehát, hogy csak akkor értelmezhetőek az Mt. szabályai, ha fix munkaidőmérték alapulvételével dolgozik a munkavállaló. A személyi alapbér kiszámításának szabályai szintén ehhez az értelmezéshez vezetnek. Az egy órára járó személyi alapbért ugyanis úgy kell kiszámítani, hogy a havi személyi alapbér összegét osztani kell teljes munkaidős foglalkoztatás esetén 174-gyel (ami a napi nyolc-, heti negyvenórás foglalkoztatás esetén a havi átlagban teljesítendő munkaóraszámnak felel meg), részmunkaidős, rövidebb teljes munkaidős foglalkoztatás, illetve készenléti jellegű munkakörben a napi nyolc vagy heti negyven órát meghaladó mértékű munkaidő esetén pedig értelemszerűen a 174 óra időarányos részével (Mt. 144/A. §). Az állásidőre vonatkozó szabályok szerint, ha a munkáltató a munkavállalót gazdaságilag indokolt esetben átmenetileg a munkaszerződésben előírtnál rövidebb munkaidőben […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.