Dajkák átsorolása – a végzettség megszerzése folytán

Kérdés: Kolléganőink dajka munkakörben 2015 óta dolgoznak óvodánkban. A gazdasági osztály belső ellenőre a besorolásuk ellenőrzése során hiányosságokat tárt fel, melynek során az egyik dajkát C/11-ből D/5-be, a másik dajkát D/6-ból D/2-be sorolták. A belső ellenőr álláspontja szerint azért volt szükség a besorolások módosítására, mert a "pedagógiai és családsegítő munkatárs" végzettség 2016. évi megszerzése után ez a végzettségük lett a besorolásnál figyelembe vehető legmagasabb iskolai végzettség. A fizetési fokozatok megállapítása során az első dajkánál figyelembe vették az 1992 előtti munkahelyeket, míg a másodiknál csak az óvodai jogviszonyát számították be. Az első dajka 1983-1991 között egy szövőgyárban, 1993-1996 között egy vegyeskereskedőnél dolgozott, majd munkanélküli volt, 2000-2001-ben egy pékségnél volt alkalmazásban, majd 2001-2015 között egy nagy bevásárlóláncnál. A második dajka 2002-ben egy dohányfeldolgozó kft. munkavállalója volt, ezt követően 2003-ig munkanélküli, majd 2003-2006 között egy építőipari vállalkozásnál, utána ugyanannál a bevásárlóláncnál dolgozott, mint a kolléganője. Igaza van-e a belső ellenőrünknek? Ha igen, ez azzal jár, hogy a fizetési fokozatuk csökkenése miatt a két dajka szabadsága is lecsökken?
Részlet a válaszából: […] ...pedagógiai és családsegítő munkatárs szakképesítés OKJ-s azonosító száma 54 140 02, amelyben az 54-es számjegy a 150/2012. Korm. rendelet 1. mellékletének 2. pontja alapján emelt szintű (technikusi) szakképesítést jelöl, amely érettségi végzettséghez kötött,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.
Kapcsolódó címkék:      

Vezetői munkakör egyoldalú munkáltatói módosítása

Kérdés: 2012. januártól terhességi-gyermekágyi segélyben részesülő, majd júliustól jelenleg is GYED-en lévő, osztályvezetői munkakört betöltő kormánytisztviselőt milyen módon lehetne ügyintézői munkakörbe visszahelyezni, és az osztályvezetői munkakörre az őt – jelenleg – helyettesítő munkatársat kinevezni? Meg lehet-e tenni ezt a kinevezésmódosítást egyoldalúan? Meg lehet-e tenni a GYED ideje alatt, vagy csak akkor, amikor ismét munkába áll? Kell-e indokolni a vezetői munkakör visszavonását?
Részlet a válaszából: […] ...feltétele, hogy az új – ügyintézői – munkakör megfeleljen a kormánytisztviselő iskolai végzettségének, szakképzettségének vagy szakképesítésének, szakmai tapasztalatának. Ha ez nem így van, akkor az ilyen munkakörbe helyezés csak a kormánytisztviselő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 7.