Munkavállaló felelősségre vonása kötelezettségszegés hiányában

Kérdés: Egy taxitársaságnál dolgozom szerződött partnerként mint ellenőr. Ennek során feladatom a kollégák engedélyeinek, ruházatának, ápoltságának, viselkedésének ellenőrzése, esetleg szankcionálása. A munkámat kiválóan végeztem, többször felkértek pluszfeladatokra, jutalmaztak érte, és dicséretben is részesítettek. Sajnos az ellenőrzéseim során olyan személyeknél is találtam hibát, akik a főnökséggel közeli barátságban vannak. Ezeket (pl. drogfogyasztás, ittas vezetés, fuvarkisajátítás, trehány, rendetlen fuvarozás stb.) jeleztem is, de ezzel "darázsfészekbe nyúltam". A taxitársaság vezetője felhívott, konferenciabeszélgetés keretében az etikai bizottság vezetője előtt megfenyegetett engem, a családom, a karrierem, az engedélyeim, a megélhetésem. Ezt követően a saját ellenőr kollégáimat állították rám, hogy keressenek valamit, ami alapján be lehet rángatni fegyelmi tárgyalásra. Találtak is egy olyan esetet, amiben korábban pár nappal megszüntető határozatot hoztak. Engem berendeltek fegyelmi eljárásra. Ez alatt a pár nap alatt nem tudtam elvégezni a munkámat rendesen, nem tudtam szolgáltatni, amiért havi díjat fizetek, megfélemlítettek. Féltem a feleségem, hogy rajta állnak bosszút, mert ő is ennek a cégnek a szerződött partnere. Mit tudok tenni?
Részlet a válaszából: […] Az Ön által leírtakból nem derül ki egyértelm ű en, hogy " szerz ő dött partnerként " munkaviszonyban áll-e , vagy valamely polgári jogi jogviszonyban (pl. vállalkozási szerz ő déssel) kerül foglalkoztatásra. Figyelemmel arra, hogy csak munkajogi kérdésekben áll módunkban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Kölcsönzött munkavállaló fegyelmi felelőssége

Kérdés: Egyik kölcsönvevő partnerünktől kaptunk egy jegyzőkönyvet fegyelmi tárgyalásról, illetve egy határozatot, amely az egyik kölcsönzött munkavállalónk havi prémiumának 15%-os mértékű csökkentéséről szól. A határozat utal a kölcsönvevő kollektív szerződésében foglaltakra. Végrehajtható ez a határozat, és csökkenthetjük a munkabért?
Részlet a válaszából: […] A munkaviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállalóáltal történt vétkes megszegése esetére kollektív szerződés – az eljárásiszabályok meghatározása mellett – a rendkívüli felmondáson kívül egyébjogkövetkezményeket is megállapíthat. A kollektív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Fegyelmi tárgyalás – lehet-e kettőnél több?

Kérdés: Egyik közalkalmazottunkkal szemben fegyelmi eljárást indítottunk. Az első fegyelmi tárgyaláson nem sikerült felderíteni a tényállást, és az ügy bonyolultságára tekintettel fennáll a veszélye, hogy a kitűzött második tárgyaláson sem tudjuk lezárni az ügyet. Nem egyértelmű számunkra, hogy a törvény lehetővé teszi-e, hogy egy fegyelmi eljárásban kettőnél több fegyelmi tárgyalást tartsunk?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 50. § (1) bekezdése értelmében a fegyelmi tanács avizsgálóbiztos előterjesztésétől számított tizenöt napon belül tárgyalást tart.A Kjt. 50. § (5) bekezdése szerint amennyiben az ügy a tárgyaláson nem volttisztázható, további nyolc napon belül újabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.

Lemondhat-e a közalkalmazott a fegyelmi eljárás alatt?

Kérdés: Egyik közalkalmazottunk ellen fegyelmi eljárás van folyamatban. A közalkalmazott közölte, hogy lemondással még azt megelőzően meg fogja szüntetni a jogviszonyát, hogy a fegyelmi büntetést kiszabhatnánk. Mivel olyan súlyos kötelezettségszegést követett el, ami előreláthatólag akár az elbocsátás fegyelmi büntetés kiszabását is magával vonhatja, egyértelműen arra következtetünk, hogy a közalkalmazott csak azért akar lemondani, hogy így elkerülje a reá nézve kedvezőtlenebb elbocsátást. Vajon jogszerűen megteheti ezt a közalkalmazott, azaz lemondhat-e a fegyelmi felelősségre vonás elkerülése érdekében?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. értelmében a közalkalmazott a határozatlan idejűközalkalmazotti jogviszonyt lemondással bármikor megszüntetheti [Kjt. 25. § (2)bek. c) pontja, 28. § (1) bek.]. Ez alól az sem jelent kivételt, ha aközalkalmazott ellen fegyelmi eljárás van folyamatban. A lemondás joga...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.