„Szabadsághalmozódás” – a kiadás elrendelése
Kérdés
Önkormányzatunknál az éves szabadságok kiadásának egyeztetése során megállapítást nyert, hogy a határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott hivatalsegédnek 145 nap ki nem vett szabadsága van nyilvántartva, melyből 30 nap az idei évi, míg 115 nap 2014–2019. évekről „ragadt bent”, a korábbi településvezető ideje alatt halmozódott fel. Kötelezheti-e a munkáltató a munkavállalót a szabadságának kivételére abban az esetben, amennyiben a munkavállaló nem akar szabadságra menni? Az Mt. erre nem tartalmaz kifejezett választ. A munkavállaló azért nem akar szabadságra menni, mert azzal számol, hogy így a munkaviszony megszűnésekor hozzá fog jutni a szabadság pénzbeli megváltásához. Véleményem szerint, amíg a munkáltató az ilyen úgynevezett „beragadt” szabadságot nem adja ki, folyamatos jogsértő állapotot tart fenn. A munkáltató tudja úgy a munkát szervezni, hogy helyettesítéssel elláttatja a hivatalsegédi feladatokat, és elrendeli a munkavállaló ki nem adott 115 nap szabadságának kivételét egy részletben. Van-e joga a munkáltatónak így elrendelni a szabadság kivételét, kötelezheti-e a munkavállalót ilyen formában a szabadság kivételére? Mi van abban az esetben, ha a munkavállaló ezt nem fogadja el, szándékosan nem megy el szabadságra? Milyen eszköze van még ezenkívül a munkáltatónak arra, hogy a jogsértő állapotot megszüntesse, és a munkavállaló szabadságát rendezze?
Részlet a válaszból
Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2025. október 14-én (283. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5480
[…] munkavállalónak erre sincs lehetősége [Mt. 122. § (2) bek.]. Ebből következik, hogy a hivatalsegéd szabadságát – ideértve a korábbi évekről felgyűlt és ki nem adott 115 munkanap szabadságot, valamint a 2025. évre járó 30 munkanap szabadságot is – kiadhatja a munkáltató, és kötelezheti a munkavállalót arra, hogy szabadság jogcímén maradjon távol a munkahelyétől. A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell [Mt. 122. § (4) bek.]. A munkáltató ilyen esetben kifejezetten utasítja a munkavállalót a szabadság igénybevételére, akinek munkavégzési, valamint rendelkezésre állási kötelezettsége is szünetel. Ha a munkavállaló az utasításnak nem tesz eleget, és nem „akar” szabadságra menni, azt jogszerűen nem teheti meg, ezzel ugyanis szándékosan megtagadná a munkáltatói utasítást, így munkaviszonyból származó kötelezettségét szegné meg. Megteheti a munkáltató, hogy ilyenkor például írásban figyelmezteti őt, vagy, ha erre kollektív szerződés, illetve – ha a munkáltató vagy a munkavállaló nem áll kollektív szerződés hatálya alatt – a munkavállaló munkaszerződése lehetőséget biztosít, a kötelezettségszegés súlyával arányos hátrányos jogkövetkezményeket állapítson meg. Megítélésünk szerint a kötelezettségszegés súlyától függően elviekben akár a munkavállaló magatartásával indokolt felmondásra [Mt. 66. § (2) bek.], illetve azonnali hatályú felmondásra is sor kerülhet [Mt. 78. §]. Ez utóbbihoz azonban az utasítás megszegésének – mint lényeges és szándékos kötelezettségszegésnek – egyúttal jelentős mértékűnek is kell lennie. Mindazonáltal a felmondás és az azonnali hatályú felmondás alkalmazására álláspontunk szerint jogszerűen kis valószínűséggel kerülhet sor, hiszen a munkáltató, ha kiadja a szabadságot, a munkavállaló jogszerűen nem veheti fel a munkát, és ezt a munkáltató maga is befolyásolni tudja. […]
Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2025. október 14-én (283. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5480
[…] munkavállalónak erre sincs lehetősége [Mt. 122. § (2) bek.]. Ebből következik, hogy a hivatalsegéd szabadságát – ideértve a korábbi évekről felgyűlt és ki nem adott 115 munkanap szabadságot, valamint a 2025. évre járó 30 munkanap szabadságot is – kiadhatja a munkáltató, és kötelezheti a munkavállalót arra, hogy szabadság jogcímén maradjon távol a munkahelyétől. A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell [Mt. 122. § (4) bek.]. A munkáltató ilyen esetben kifejezetten utasítja a munkavállalót a szabadság igénybevételére, akinek munkavégzési, valamint rendelkezésre állási kötelezettsége is szünetel. Ha a munkavállaló az utasításnak nem tesz eleget, és nem „akar” szabadságra menni, azt jogszerűen nem teheti meg, ezzel ugyanis szándékosan megtagadná a munkáltatói utasítást, így munkaviszonyból származó kötelezettségét szegné meg. Megteheti a munkáltató, hogy ilyenkor például írásban figyelmezteti őt, vagy, ha erre kollektív szerződés, illetve – ha a munkáltató vagy a munkavállaló nem áll kollektív szerződés hatálya alatt – a munkavállaló munkaszerződése lehetőséget biztosít, a kötelezettségszegés súlyával arányos hátrányos jogkövetkezményeket állapítson meg. Megítélésünk szerint a kötelezettségszegés súlyától függően elviekben akár a munkavállaló magatartásával indokolt felmondásra [Mt. 66. § (2) bek.], illetve azonnali hatályú felmondásra is sor kerülhet [Mt. 78. §]. Ez utóbbihoz azonban az utasítás megszegésének – mint lényeges és szándékos kötelezettségszegésnek – egyúttal jelentős mértékűnek is kell lennie. Mindazonáltal a felmondás és az azonnali hatályú felmondás alkalmazására álláspontunk szerint jogszerűen kis valószínűséggel kerülhet sor, hiszen a munkáltató, ha kiadja a szabadságot, a munkavállaló jogszerűen nem veheti fel a munkát, és ezt a munkáltató maga is befolyásolni tudja. […]
Így olvasható a teljes válasz
ELŐFIZETŐINKNEK
Jelentkezzen be!
LÁTOGATÓK SZÁMÁRA
Elküldjük a választ e-mailen*
