Köztisztviselői díjazás és az új garantált bérminimum


Helyesen járunk-e el évek óta a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott, nem személyi illetményben részesülő köztisztviselők tekintetében, amikor a minimálbér és a garantált bér emelkedésekor az alapilletmény változatlan marad, és a garantáltra való kiegészítéséhez adjuk hozzá azt az összeget, amennyivel nőtt a garantált bérminimum? Így 2023 decemberében ezeknek a kollégáknak 29.600 Ft-tal emelkedett a garantáltra való kiegészítése. Felmerült a gyanú, hogy csak az új garantált bérminimum összegéig, azaz 326.000 Ft-ig lehetett volna legfeljebb elmenni a kollégák illetménye tekintetében. Így ugyanis lehetséges, hogy mindig sokkal többet kaptak, mint kellett volna, amit a mostani február végi illetményeltérítésnél azért lehet még korrigálni. Szeretnénk a jövőben helyesen és pontosan meghatározni az év eleji (év végi) illetményeket.


Megjelent a Munkaügyi Levelekben 2024. február 13-án (256. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4902

[…] c) pontja szerint a rendelet alkalmazásában alapbéren a közszolgálati jogviszonyban állók esetében az alapilletmény és az illetménykiegészítés együttes összegét is érteni kell. Ebből következően a köztisztviselő részére megállapított alapilletmény és illetménykiegészítés együttes összege teljes munkaidő teljesítése esetén 2023. december 1-jétől havi 326 000 forint [508/2023. Korm. rendelet 2. § (2) bek.]. Amint a Kttv. is kimondja, az alapilletmény és az illetménykiegészítés együttes összegének kell elérnie […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.